Repozitórium index

The thesis highlights the complex role of the masses in the New Testament. The synoptic tradition, namely Matthew, Mark, and Luke, depict the masses differently. Matthew is more sympathetic, while Luke maintains distance, portraying Jesus as a friend to the poor and oppressed. The analysis of three Greek words, all translated as 'masses' in English: 'πολλοί', 'λαός', and 'ὄχλος', is particularly important. 'πολλοί' is a general term for any large group, not just people. Luke uses it most frequently, while Matthew does not use it at all, indicating that for Matthew, people mean more than just numbers. 'λαός' in the Septuagint usually refers to the nation of Israel. Matthew, with a Hebrew mindset, uses 'λαός' in this sense, and does not equate it with 'ὄχλος', which means an anonymous crowd. The author points out that Matthew carefully chose his words, and this difference is especially important in Matthew 27,25, where the people take responsibility for Jesus' blood.

Bármely korban találkozunk a veszteséggel, amely minden esetben megrázó, fájdalmas, valamint nehézségekkel jár, és így krízishelyzetet okozhat. Nem lehet rá felkészülni, csupán megtanulni idővel együtt élni a fájdalommal, a hiánnyal. Minden esetben válsággal jár, magával a gyász krízisével, és függetlenül attól, hogy az ember felnőtt vagy gyermek átéli a folyamatot. A gyász okozta fájdalmat mindenki megérzi. A felnőttek esetében általánosan kijelenthető, hogy könnyebb a gyászfolyamat, hiszen elfogadják az „élet rendjét”. Vannak esetek, amikor a felnőtt sem tudja feldolgozni az őt ért veszteséget, viszont megvannak az „elődöktől örökölt szokások”, rítusok, amik segítenek együtt élni a veszteség fájdalmával. Lelkigondozói szempontból is sokkal több eszköz és módszer áll a rendelkezésükre a segítés céljából. 

18. század erdélyi református teológiatörténetének utolsó jelentősebb eseménye az Endemann-per volt. Jelentősége abban áll, hogy ez volt az utolsó tanfegyelmi kivizsgálás, amely a református hitvallások érintetlenségét és tisztaságát kívánta védelmezni a felvilágosult, racionális ortodoxiával szemben. Éppen ezért furcsa az, hogy a per történetével kevesen foglalkoztak, valahogy elkerülte a kutatók figyelmét.

A kátéoktatás, illetve maga a konfirmációi szertartás mai napig lényeges része az erdélyi református egyházi életben. A Heidelbergi Káté „felfedezése,” annak többszöri revideálása, illetve az Igazgatótanács 1936-ban kiadott rendelete értelmében, a katekézis egyre jobban kezdett el fejlődni, s ez a fejlődés mai napig is tart. A dolgozat témaköréhez nem tartozik hozzá a kateketika, mint gyakorlati teológiai tudomány módszertani ismertetése, emiatt nem is szerepel a dolgozat anyagában.

Jung egy ízben a következő zavarba hozó kérdést tette fel: „Ha egy teológus tényleg hisz Istenben, milyen hatalom nevében állítja, hogy Isten nem képes az álmok útján szólni?” Csakugyan, állítható-e komolyan, hogy Isten ma is feddhet, inthet, buzdíthat az álmok által? Érdemes-e odafigyelni álmainkra, vagy az teszi jól, aki reggelre – mint az éjszaka ki tudja, honnan előbugyogó zagyvaságait – elfelejti ezeket? Továbbá: segítenek-e az álmok az élet válsághelyzeteiben, például a gyász feldolgozásában? Ebben a tanulmányban sok álompéldával – köztük személyesekkel is – a téma klasszikusaira és természetesen a Szentírásra támaszkodva, ezekre a kérdésekre igyekszünk választ találni.

A nemrég egyházkerületi tulajdonba visszakerült iratok között található Zilahi Sebes János és Bodola János maguk mentségére írt levele. Jelen forrásközlésünkben Zilahi Sebes János levelét adjuk közre. Hosszú, 26 oldal terjedelmű levélben védte meg Endemann könyvét, közvetve pedig magát is, és mutatott rá a vád megalapozatlanságára. Levele számos érdekességet tartalmaz. Amint az üggyel kapcsolatos iratokból és Zilahi leveléből is kiderül, az ügy kirobbanását Endemann Sámuel rendszeres teológiai tankönyve okozta.

1791 és 1793 között zajló, Endemann-perként ismert tanfegyelmi kivizsgálás az erdélyi református ortodoxia utolsó kísérlete volt a két évszázadig tartó teológiai irányzat fenntartására. A per történetével mindössze két tanulmány foglalkozott. 1973-ban Juhász István Christian Wolff és az erdélyi református teológia című tanulmányának egyik alfejezetében röviden ismertette a Zilahi Sebes János és Bodola János ellen 1791-ben indított tanfegyelmi eljárást. Juhász István úgy vélte, hogy a Zilahi és Bodola ellen indított kivizsgálás a wolffianus filozófia erdélyi térhódítását próbálta meggátolni. Kutatása nem terjedt ki a református ortodoxia vizsgálatára, de ugyanakkor rámutatott a teológiai felvilágosodás jelentőségére.

Az 1791. évi küküllővári zsinaton minden különösebb előzmény nélkül tették szóvá, hogy a nagyenyedi és a székelyudvarhelyi kollégiumban olyan tankönyvből tanítják a teológiát, amely ellenkezik az erdélyi református egyház hitvallásaival, a Heidelbergi Kátéval és a II. Helvét Hitvallással. A zsinat megállapítása alapján az eretnekség vádjával illetett tankönyv nem volt más, mint Samuel Endemann németországi református püspök 1777-ben kiadott rendszeres teológiai munkája.

1791. évi küküllővári zsinaton határozatban tiltották meg Endemann Sámuel németországi egyetemi tanár tankönyveinek erdélyi használatát. Az ügynek semmiféle előzménye nem volt, a két hazai érintett tanár, Zilahi Sebes János és Bodola János pedig meglepődve vette tudomásul a zsinat határozatát. Mindketten hosszú levelet írtak a maguk mentségére, amelyben elutasították az eretnekség vádját, és procedurális hibák elkövetésével vádolták a zsinatot. Egyetértettek abban is, hogy Endemann Sámuel a református ortodoxia kiemelkedő teológusa volt, akinek igazhitűségét sem Németországban, sem máshol nem kérdőjelezték meg, viszont elismerték, hogy teológiai rendszerében olyan kérdésekkel is foglalkozott, illetve olyan válaszokat adott, amelyek eltértek a hagyományos református hitvallási iratoktól.

Ez a rövid tanulmány a siratóénekek rendszerezése és formai kapcsolatuk tekintetében fogalmazott meg néhány észrevételt. A siratóénekek mint a gyász kifejezési formái, ha nem is jelentős mértékben, de egyaránt megtalálhatóak az Ószövetség történeti, prófétai és tanítói könyveiben, tehát szorosan hozzátartoznak az ószövetségi zsidó nép történelméhez. Az általunk használt kutatási eredmények a következőre engednek következtetni a qínáh-strófával kapcsolatban: az ószövetségi irodalomban megtalálható két dávidi gyászének nem szolgáltat példát arra, hogy a siratóénekek formái a korábbi keletkezésű gyászénekek formáit követik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a qínáh-strófának prófétai irodalomban való használata nem a zsidó gyászénekek formájára vezethető vissza, csupán azt, hogy ezt az Ószövetség anyagából egyértelműen nem lehet kimutatni.

A halál és a hozzá kapcsolódó gyászfolyamat nem kerüli el a lelkipásztort sem. Bár ő egyike azoknak, akik intenzíven találkoznak a halállal, a saját családjában bekövetkezett haláleset megrendíti, szomorúsággal tölti el. Hogy ezeknek az érzéseknek teret tud-e biztosítani a kifejeződésre, az a legtöbb esetben rajta áll.

A dolgozat három nagy fejezetből áll. Középpontjában a Román Kommunista Párt és az általa hozott döntések, illetve az akkor működő Református Egyházkerület Igazgatótanácsának határozatai állnak. Az első fejezetekben a kommunizmus hatalomra jutása és az általuk folytatott bel- és külpolitikát mutatom be. A második nagy fejezet a Romániában élő magyar kisebbségeket vizsgálja. Itt kerül előtérbe az egyházakkal kapcsolatos politika is. Az utolsó fejezet az 1972-es igazgatótanácsi jegyzőkönyvet rendszerezi, amely jobb rálátást biztosít arra, hogy milyen dolgok foglalkoztatták akkoriban a magyar református egyházat. A dolgozathoz csatolom az 1972-es jegyzőkönyv digitalizált változatát is.

A dolgozat rámutat azokra a pontokra, ahol a lelkigondozó a gyász feldolgozásának folyamatában a gyászolók segítségére siethet. A dolgozat első felében a Szentírás alapján keressük a választ arra, hogy mit tanít a Biblia az emberről, a halálról és a gyászról. Ezt követően a gyászolás történetét dolgoztuk fel, hogy rálátásunk legyen, hogy az idők során, hogyan is alakult a gyászolás folyamata és a lelkigondozás hozzáállása. A dolgozat második felében a gyász pszichológiai vonatkozásait vizsgáljuk és inkább a gyászolóra tekintünk. Ebben a részben a gyászfolyamatok szakaszaival, valamint a rendszerszemlélet áttekintésével, lélektani feldolgozásával foglalkozunk.