A kátéoktatás, illetve maga a konfirmációi szertartás mai napig lényeges része az erdélyi református egyházi életben. A Heidelbergi Káté „felfedezése,” annak többszöri revideálása, illetve az Igazgatótanács 1936-ban kiadott rendelete értelmében, a katekézis egyre jobban kezdett el fejlődni, s ez a fejlődés mai napig is tart. A dolgozat témaköréhez nem tartozik hozzá a kateketika, mint gyakorlati teológiai tudomány módszertani ismertetése, emiatt nem is szerepel a dolgozat anyagában.
Ahogyan már említettük a dolgozat célkitűzése elsősorban az, hogy egy átfogó képet nyújtson az erdélyi kátéoktatás történetéről a 19. század második felében, mely köztudottan a teológiai liberalizmus időszaka is egyben. Ennek az időszaknak vitathatatlanul a leglényegesebb hozadéka kátéoktatás terén Nagy Péter konfirmációi kátéja volt. Jóval terjedelmesebb mint a Heidelbergi Káté, és amint azt láttuk, felépítés és tartalom szerint is majdnem mindenben különböznek. A kutatás során nyilván ki lehetett volna térni számos egyéb kérdésre, témakörre is, viszont önmagában a dolgozatban szemléltetett példák is eléggé erőteljesen szemléltetik a káté liberális jellemvonásait, amelyet a dolgozat is tárgyal. Külön fejezetet lehetett volna szentelni a Nagy Péter-féle káté magyarázatoknak, amelyek rávilágítottak volna arra, hogy egyes kérdéseket miként értelmeztek, ugyanakkor olyan lényegi kérdések esetén mint bűneset, megváltás, Mi Atyánk kérései, akár párhuzamba is lehetett volna állítani a Heidelbergi Káté magyarázatával, kiemelve a leglényegesebb dogmatikai különbségeket. Sajnos azonban nem sikerült rá akadni egyetlen 19. századi kátémagyarázatra sem, így annak kutatása még várat magára.
A vizitációs jegyzőkönyvek vizsgálata révén felmerülő legnagyobb kérdés, hogy 1868-tól milyen okból kezdik a Heidelbergi Kátét megemlíteni az egyházvizsgálati kérdőpontok, holott azelőtt nem találkozunk vele. Kétségtelen, hogy a 4. fejezet jelentősége abban áll, hogy sikerült számos erdélyi református hitvallási iratra bukkanni –Nagy Péter kátéján kívül– illetve dogmatikai tankönyvekre, amelyek jól igazolják Alister McGrath állítását, aki szerint a liberális teológia kétféleképpen viszonyult a hitvallásokhoz: elvetette vagy átértelmezte azokat. Hogyha a fenti idézetet a Magyar Református Egyház 19. századi helyzetére akarnánk vonatkoztatni, akkor azt a következtetést vonhatnánk le, hogy a magyarországi helyzet inkább elutasította a hitvallásokat, dogmatikai tételeket, míg Erdélyben –ahogyan az adott fejezet is mutatja– leginkább átértelmezések mentek végbe. A 4. fejezetben tárgyalt fontosabb kérdések mint: az ember megigazulása, feltámadás kérdése; viszonylag röviden vannak ismertetve, ugyanis ennél a fejezetnél csupán a leglényegesebb szempontok ismertetését tűztem ki célul, mi több további kutatás során a sort ki lehet még bővíteni egyéb közismert témákkal mint például ekkléziológia.
Külön érdekességnek említhető meg, annak ellenére, hogy a 19. század második felében a teljes erdélyi református egyház teológusai az akkori racionális–liberális szellemiséget vallották, mégis szükségesnek láttak egy konfirmációi káté megírását, illetve komolyan vették a kátéoktatás és konfirmáció gyakorlati alkalmazását.
Következtetésként levonható, hogy az erdélyi református egyház a 19. század második felében egy sajátos teológiai irányzat alatt állt, következésképpen ugyanolyan sajátosan végezte a kátéoktatást, egy szintén sajátos káté felhasználásával. Ugyanúgy a Heidelbergi Káté reaktiválása kapcsán az is bizonyos, és a bemutatott történelmi események ezt világossá teszik, hogy a Heidelbergi Kátét meg lehet kísérelni elfeledtetni, helyettesíteni azonban nem lehet.