19. századi teológiatörténet

Kátéoktatás az Erdélyi Református Egyházban a 19. század második felében

A kátéoktatás, illetve maga a konfirmációi szertartás mai napig lényeges része az erdélyi református egyházi életben. A Heidelbergi Káté „felfedezése,” annak többszöri revideálása, illetve az Igazgatótanács 1936-ban kiadott rendelete értelmében, a katekézis egyre jobban kezdett el fejlődni, s ez a fejlődés mai napig is tart. A dolgozat témaköréhez nem tartozik hozzá a kateketika, mint gyakorlati teológiai tudomány módszertani ismertetése, emiatt nem is szerepel a dolgozat anyagában.

A liberális és racionális teológia a XIX. század második felében Erdélyben

Dolgozatomban a 19. század második felében Erdélyben, azon belül pedig Nagyenyeden és kis részben Kolozsváron kialakult egyházi eseményeket és történéseket fogom tüzetesebben vizsgálni. Mindezt pedig a racionális és liberális irányzatok fényében teszem. A források többsége, mely rendelkezésemre áll, arra mutatnak rá, hogy a 19. század második felében kialakult teológiai viták, szócsatározások, érvek és ellenérvek, a racionális, a hagyományos teológia, valamint a liberális teológiai nézetek között forgolódtak.

Csíky Lajos teológiai gondolkodása

Csíky Lajos (1852-1925) a debreceni új-ortodoxia második nemzedékének kimagasló alakja. Rövid terjedelmű dolgozatomban kitértem életére, külföldi tanulmányaira, s megpróbáltam rámutatni, hogy ezek miképpen hatottak teológiai gondolkodására. Négy vizsgálati területen át próbáltam fényt deríteni Csíky teológiai gondolkodására: az állam és az egyház viszonya a debreceni szerző értelmezésében, liturgikája, imádságtana, pojmenikai elképzelései és homiletikája.

A darwinizmus fogadtatása az erdélyi unitárius teológiai és egyházi életben a 19. század második felében

Természet és Isten. Tapintható, szemlélhető környezet és felfoghatatlan, ritkán érezhető, mégis megtapasztalható transzcendens. Állandó változás, és változatlan, örök állandó. A környezetünk, a természet, világ és Isten mindig is része életünknek, hiszen a fizikai létünk a világban „bonyolódik le”, míg a lelki, spirituális életünk Isten közelségében. A látható és láthatatlan egyaránt jelen van életünkben, mindig is foglalkoztat. Engem is különösen foglalkoztat e téma, és épp ezért választottam e dolgozat témájául a tudomány és vallás, darwinizmus és unitarizmus kapcsolatát.