Repozitórium index

Dolgozatom céljaként tűztem ki, hogy hazánkban a református vonatkozásban hiányosságnak számító gyermekistentiszteletről írjak. Munkám igazolja mennyire lényeges minél hamarabb elkezdeni nemcsak a gyermekfoglalkozásokat, hanem ezenfelül a liturgikus alkalmakat is. Ezáltal nem válik idegenné a gyermekek számára az istentisztelet, sőt a templom sem. Mire alapoztam ezt? Jézus a következő kijelentésével megalapozza a gyermekek hitben való nevelését: ,,Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.” Innentől kezdve a kérdés nem a kell-e tanítani őket?, hanem a hogyan tanítsuk őket?. Mivel a résztvevők gyermekek, így a kiindulási pont az ő természetük, az életkori sajátosságaik. Erik H.

Napjainkban új kihívások elé néz a pedagógia, hiszen az elmúlt évtizedekben gyökeresen megváltozott az egyén élete, az IKT-eszközök, a hihetetlenül gyors információ csere és keresés által. Dolgozatomban abból indultam ki, hogy a virtuális tér egyrészt leterheli a gyerekeket és a fiatalokat, másrészt sokkal könnyebben juttatja élményekhez őket, mint a hagyományos oktatás. A másik feltevésem – Gerhard Schulze elméletével egyetértve – az volt, hogy kialakult egy olyan társadalom, amelyben az egyén számára létfontosságúvá váltak az élmények, hiszen ezek határozzák meg az élet minőségét is. Ez a társadalmi jelenség nagy hatással van a tanuló gyerekekre és fiatalokra is, valamint a mobiltelefon, a számítógép, a smart-eszközök jobban kitolják az ingerküszöbüket. Amennyiben ezt az ingerküszöböt egy foglalkozás vagy egy tárgy nem képes elérni, számukra unalmassá válik.

A dolgozat a történeti Jézus-kutatás „legújabb” eredményeit ismerteti röviden, illetve olyan Jézus-portrékat próbálok számba venni, amelyek sokszor kedvezőnek, máskor „meredeknek” hangzanak még a szabadelvűnek mondott „unitárius fül” számára is. Célom pedig az, hogy inkább a magam számára igyekszem egy kis világosságot gyújtani e vitatott és ellentmondásos Jézus-kutatás területén.

Amikor a 20. század elején a teológiai gondolkodásban újra felmerül a történeti módszertan problematikája és az a kérdés, hogy milyen horderő tulajdonítható a kritériumrendszernek és annak a módszertannak, amelyek a bibliai szövegek elemzését hivatottak végezni, Rudolf Bultmann teológiája és kérdésfeltevésének módja kifejezett élességgel fogalmazza meg az előzetes megértés kérdéskörét. Teológiájának elemzése azzal a problémával szembesít, amely mára már közhelyszerűvé vált: a teológia és az általa alkalmazott konszenzuson alapuló metodológia olyan előfeltevésekkel terhelt, amelyek befolyásolják a Szentírásból nyerhető képet. Bultmann úgy képes hatályon kívül helyezni saját előfeltevéseit, hogy mindaz, amit meg lehetne fogalmazni, visszahúzódik a döntés pillanatában. Így az üzenet, és ezzel együtt mindaz, ami Istenről elmondható, kimondhatatlanná válik — a cselekvés megvalósítására irányuló puszta felszólítássá. Ez a cselekvés egyszerre a hit, a döntés és a szeretet tette.

A bibliahamisítók: Miként vezetnek félre minket az igazságot illetően (Die Bibelfälscher. Wie wir um die Wahrheit betrogen werden) című könyvében Klaus Berger az Újszövetség történetkritikai módszerrel végzett egzegézisét bírálja. Bár polémiában sok mindent kifogásolhatunk, könyve mégis figyelemre méltó, és teológiai törekvését/szándékát komolyan kell vennünk.

Nicholas Thomas Wright az ezredforduló egyik legkiemelkedőbb újszövetséges teológusa, jelenleg a St. Andrews Egyetem kutatóprofesszora és doktoranduszainak irányítója, valamint Durham tiszteletbeli püspöke. Életét kettősség jegyében éli – ahogy maga vallja: a Szentíráson alapuló lelkészi szolgálat és a tudományművelés egymástól elválaszthatatlan egységet képeznek. Tudományos munkásságában, így a feltámadás kérdésének vizsgálatában is a történeti kutatás módszerét alkalmazza, azaz történelmi vonatkozásban vizsgálja választott témáját.