Repozitórium index
Publikáció › Kolumbán Vilmos József › 2014 › 107 › 4 › Pages: 432--444Már gyermekkorában felfigyeltek kivételes emlékezőtehetségére. Úrvacsoraosztáskor egyszeri hallás után megtanulta a bibliai aranymondásokat. Tehetségével és a történelem iránti vonzódásával Enyeden is hamar kitűnt diáktársai közül, s az sem zavarta, ha a társai, sőt tanárai kinevették amiatt, hogy mindenféle régi iratot összevásárolt. Rokonként és szervezőként ő is részt vett az 1763-ban elhalálozott anyai nagybátyja, Hermányi Dienes József könyveinek és kéziratainak árverezésénél, sőt rálicitált a régi kéziratokat gazdasági céllal megvásárolni kívánó örmények áraira, és így került birtokába anyjai nagybátyja bibliotheca ambulansnak, vagyis mozgó könyvtárnak is nevezett felbecsülhetetlen értékű hagyatéka.
Publikáció › Pokoly József › 1905 › 4 › 4 › Pages: 364Jelen munka az erdélyi ev. ref. egyházkerület állandó igazgatótanácsának megbízása folytán készült. Magában foglalja az egyházkerületnek történetét abból az időből, amikor az egyházkerület még önálló országos egyház volt.
Publikáció › Pokoly József › 1905 › 5 › 5 › Pages: 268Jelen munka az erdélyi ev. ref. egyházkerület állandó igazgatótanácsának megbízása folytán készült. Magában foglalja az egyházkerületnek történetét abból az időből, a mikor az egyházkerület még önálló országos egyház volt.
Publikáció › Pokoly József › 1904 › 1 › 1 › Pages: 317Jelen munka az erdélyi ev. ref. egyházkerület állandó igazgatótanácsának megbízása folytán készült. Magában foglalja az egyházkerületnek történetét abból az időből, a mikor az egyházkerület még önálló országos egyház volt.
Publikáció › Pokoly József › 1904 › 2 › 2 › Pages: 296Jelen munka az erdélyi ev. ref. egyházkerület állandó igazgatótanácsának megbízása folytán készült. Magában foglalja az egyházkerületnek történetét abból az időből, a mikor az egyházkerület még önálló országos egyház volt.
Az erdélyi református egyház története. Második korszak. Erdély a Habsburgházi királyok fennhatósága alatt. 1690—1881
Publikáció › Pokoly József › 1904 › 3 › 3 › Pages: 241Jelen munka az erdélyi ev. ref. egyházkerület állandó igazgatótanácsának megbízása folytán készült. Magában foglalja az egyházkerületnek történetét abból az időből, a mikor az egyházkerület még önálló országos egyház volt.
Szakdolgozat › Székely Szabolcs › 2012 › Pages: 47 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefDolgozatomban első részében ismertetni fogom Kálvin életrajzát. Az életrajz ismertetése után rátérek első genfi szolgálatára, végül pedig bemutatásra kerül az a mű, amellyel Kálvin beírta nevét a történelembe.