Repozitórium index
A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.
Displaying 1 - 15 of 15 results.Publikáció
› Kolumbán Vilmos József
› 2014
› 107
› 4
› Pages: 432--444
Már gyermekkorában felfigyeltek kivételes emlékezőtehetségére. Úrvacsoraosztáskor egyszeri hallás után megtanulta a bibliai aranymondásokat. Tehetségével és a történelem iránti vonzódásával Enyeden is hamar kitűnt diáktársai közül, s az sem zavarta, ha a társai, sőt tanárai kinevették amiatt, hogy mindenféle régi iratot összevásárolt. Rokonként és szervezőként ő is részt vett az 1763-ban elhalálozott anyai nagybátyja, Hermányi Dienes József könyveinek és kéziratainak árverezésénél, sőt rálicitált a régi kéziratokat gazdasági céllal megvásárolni kívánó örmények áraira, és így került birtokába anyjai nagybátyja bibliotheca ambulansnak, vagyis mozgó könyvtárnak is nevezett felbecsülhetetlen értékű hagyatéka.
Publikáció
› Buzogány Dezső
› 2017
› 110
› 6
› Pages: 649--658
Ritka, hogy elődeink ilyen sok, szám szerint 4, egymástól igencsak különböző történelmi korszakot éltek át. Nekem most itt Musnai László életéről és munkásságáról kell megemlékeznem. Nem sokat kellett elmélkednem afelett, hogy miként különítsem el életének egyes korszakait, mert a történelem megtette helyettem.
Publikáció
› Molnár János
› 2007
› 100
› 1
› Pages: 172--189
Die Schöpfung der Welt. Die Schöpfungserzählung der Bibel war und ist auch heute ein Diskutionsthema, nicht nur für die Theologie, sondern auch für die Realwissenschaften. Kann man die zwei Forschungsresultate miteinander in Harmonie bringen? Oder soll man sie ganz voneinander trennen und sagen, dass die Bibel eine Frage des Glaubens ist und mit der wissenschaftlichen Forschung und deren Theorien nichts zu tun hat? Diese Publikation versucht die verschiedenen Interpretationen des Textes darzustellen und gleichzeitig zeigt sie auch eine andere Art den biblischen Text zu lesen. Das ist die literarische Interpretation des Textes. In dieser Interpretationsart bekommt der biblische Text eine neue Dimension, der nach der biblische Text nicht nur eine einfache Glaubensfrage, sondern ein solches literarisches Werk ist, in dem der Verfasser theologisch den ganzen Werdegang dieser Welt beschreibt.
Publikáció
› Pokoly József
› 1905
› 4
› 4
› Pages: 364
Jelen munka az erdélyi ev. ref. egyházkerület állandó igazgatótanácsának megbízása folytán készült. Magában foglalja az egyházkerületnek történetét abból az időből, amikor az egyházkerület még önálló országos egyház volt.
Publikáció
› Pokoly József
› 1905
› 5
› 5
› Pages: 268
Jelen munka az erdélyi ev. ref. egyházkerület állandó igazgatótanácsának megbízása folytán készült. Magában foglalja az egyházkerületnek történetét abból az időből, a mikor az egyházkerület még önálló országos egyház volt.
Publikáció
› Pokoly József
› 1904
› 1
› 1
› Pages: 317
Jelen munka az erdélyi ev. ref. egyházkerület állandó igazgatótanácsának megbízása folytán készült. Magában foglalja az egyházkerületnek történetét abból az időből, a mikor az egyházkerület még önálló országos egyház volt.
Publikáció
› Pokoly József
› 1904
› 2
› 2
› Pages: 296
Jelen munka az erdélyi ev. ref. egyházkerület állandó igazgatótanácsának megbízása folytán készült. Magában foglalja az egyházkerületnek történetét abból az időből, a mikor az egyházkerület még önálló országos egyház volt.
Az erdélyi református egyház története. Második korszak. Erdély a Habsburgházi királyok fennhatósága alatt. 1690—1881
Publikáció
› Pokoly József
› 1904
› 3
› 3
› Pages: 241
Jelen munka az erdélyi ev. ref. egyházkerület állandó igazgatótanácsának megbízása folytán készült. Magában foglalja az egyházkerületnek történetét abból az időből, a mikor az egyházkerület még önálló országos egyház volt.
Szakdolgozat
› Berszán László
› 2011
› Pages: 59
› Supervisor: Juhász Tamás
A kreacionizmus eszméje egyszerre több síkon szándékszik az Isteni kijelentést az emberi okoskodás eszközeivel felhígítani, maivá-azaz „divatszerűvé” tenni. A kreacionizmus egy eszmerendszert épít fel, amely különbözik az Isteni kijelentéstől. Ez az eszmerendszer a saját maga igazolására felhasznál tudományos, illetve áltudományos elméleteket, és ezekkel együtt kiemel a Szentírásból olyan részeket, amelyek kézenfekvőek az ő eszmerendszerük igazolására. Mivel hitvallásainkkal valljuk, hogy hitünk alapja Isten kijelentése, ezért szükségesnek tartom e kérdéskört – a kreacionizmust – a kijelentés zsinórmértéke, a kánon alapján megismerni.
Szakdolgozat
› Sólyom Szabina-Brigitta
› 2019
› Pages: 65
› Supervisor: Adorjáni Zoltán
Jézus nyilvános fellépésével, mintegy berobban a történelembe. Amerre jár tanít, gyógyít, csodákat tesz. A vele találkozó emberek valósággal átérezhetik, hogy „elközelített az Isten országa”. Szavaiban és tetteiben pedig kimondottan azt érezhetik, hogy benne, általa Isten van jelen közöttük. Ebben a találkozásban pedig leomlanak a falak tiszta és tisztátalan, bűnös és „bűntelen”, zsidó és nem zsidó között. Isten szeretete mindenki számára elérhetővé válik. A jézusi odafordulás különös módon történő megvalósulását figyelhetjük meg a Márk evangéliumában leírt vitabeszédekben. Mindenekelőtt szükségesnek láttuk a bevezetéstani kérdések tisztázását, valamint a vitabeszédekben feltüntetett pártok részletesebb ismertetését. Ezen új tudás segítségünkre volt a viták kiinduló oka hátterének-, a különböző pártok állásfoglalásának-, a Jézus felé tanúsított ellenszenv- megértésében.
Szakdolgozat
› Szilágyi Szilamér
› 2016
› Pages: 57
› Supervisor: Rezi Elek
Kommentárok vannak tele a bibliai teremtéstörténet első szavának a magyarázatával, így gyakorlatilag lehetetlen lenne egyetlen szakdolgozat keretei között kimerítően körbejárni a bibliai teremtéstörténet szövegének minden egyes versét. A dolgozat fejezeteinek témáját ilyenformán szubjektív módon választottam meg, azokat a vetületeket helyeztem előtérbe, amelyekről úgy gondoltam, elengedhetetlen szót ejteni, illetve személyes preferenciám is meghatározó volt.