Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 19 of 19 results.
PublikációKovács Szabolcs2023Pages: 175--183

Simone Weil élete nem más, mint egy misztikus aszkéta tanúságtétele. Mintha az életének célja lett volna az, hogy a szenvedők iránti együttérzés miatt ő maga is szenvedjen. Nem véletlen, hogy filozófiája, hite szerint a legmélyebb szenvedésben, a szerencsétlenségben tapasztaljuk meg igazán Isten szeretetét. Egyedi módon mutat rá arra, hogy a szerencsétlenség által nagyon sok ember részesül Krisztus keresztjében – így pedig Isten szeretetében.

SzakdolgozatMolnár-Mikola Andrea2023Pages: 61Supervisor: Somfalvi Edit

Ebben a dolgozatban olyan módszereket mutatunk be, amelyek felhasználhatóak az autizmus spektrumzavarral diagnosztizált elemi osztályos gyerekek gyülekezetekbe való integrálásához. Alapja az a törekvés, hogy a Romániai Református Egyház felé hangsúlyosabbá tegye ennek a kérdéskörnek a vizsgálatát és gyakorlatba ültesse a kidolgozott módszereket, hiszen a gyülekezetekben is egyre több ASZ-ral élő gyermek él, akiket be kell vonni a keresztyén életbe. A dolgozat első részében bemutatjuk a tipikusan fejlődő kisiskolások katekézisének jellemzőit és módszertanát, majd biblikailag alátámasztjuk, hogy miért jogosultak az autizmussal élők a gyülekezetekhez tartozni, valamint a katekézisben részt venni. A második részben ismertetjük az ASZ, mint klinikai kórkép történetét, tüneteit és diagnosztikai kritériumait, illetve az autizmus spektrumzavarral élők oktatásának és fejlesztésének lehetőségeit.

SzakdolgozatMáté Anna-Bella2023Pages: 52Supervisor: Somfalvi Edit

Dolgozatomban az idősek katechézisét és ennek gyakorlati lehetőségét boncolgatom. Az egyházban a gyülekezetek életkora idősödik. S mivel a gyülekezetek többségét is az idősebb korosztály jellemzi, ezért fontosnak tartom, hogy a lelkipásztornak kiemelt célja legyen az idősekkel való foglalkozás. Ahhoz, hogy tudjuk, hogy milyen munkát lehet és kell közöttük végezni, meg kell ismerjük őket: tudnunk kell az öregkor jellemzőit. Az ismeretek megszerzése után megtervezzük a katechizációjukat. Az irántuk és az életük kiváncsisága után segítségünk van a munka megteremtésére. Éreztessük, hogy ők is fontos tagok a gyülekezet közösségében. A velük való foglalkozás lehetőségeként írtam két óratervet, amelyet felhasználva segítséget nyújtok korosztályos biblióra megtartására. Dolgozatom összegzéseként megfogalmazom, hogy átfogó katechétikai munka egy gyülekezetben csak az idősekkel való együttműködés és korosztályuknak szervezett katechizációs alkalmak által lehetséges.

SzakdolgozatJónás Norbert-Ferenc2022Pages: 45Supervisor: Adorjáni Zoltán

Dolgozatomban a prozelitizmus kérdéskörét kutatom. Főként az ószövetségi „jövevény” (gér) és intertestamentális kori prozelita (proszelüthosz) fogalmakkal foglalkozom. Fő kérdésem a témával kapcsolatban, hogy milyen megítélése volt a prozelitáknak a zsidó és nem zsidó társadalmon belül az említett időszakokban. Ugyanakkor vizsgálom a prozelita jog és betérés kérdéskörét is. Dolgozatom első részében azokat az ószövetségi helyeket vizsgáltam meg, amelyekben megjelennek a görög „prozelita” szóval megfeleltethető héber (gér, gerim) kifejezések. Elsősorban a kifejezések vallási és jogi tartalmára fordítottam a figyelmet. Az intertestamentális kori források, amelyek a kutatás fő részét képezik, a Kr.e. első század két meghatározó zsidó szerzőjének Alexandriai Philón és Josephus Flavius munkáira alapoznak. A prozelita jog és a prozelita kultuszi élet meghatározására a rabbinikus irodalom, főként a babiloni és palesztin Talmud nyújt kiindulási alapot.

PublikációMarjovszky Tibor, Márton János20221151Pages: 25--36

Az ókori Izráelben a téli esők hiányát nemcsak gazdasági válságként élték meg, hanem Isten figyelmeztetését is látták benne. Ezért minden esetben, amikor az esős évszak csapadék nélkül telt el, a bölcsek nyilvános böjtöt hirdettek. A Misna Ta'anit traktátusának 2. része részletesen foglalkozik azokkal a szertartásokkal, amelyeket a pátriárkának, a törvényszék elnökének, a papság és a gyülekezet tagjainak kellett bemutatniuk. A külső szertartáshoz, mint például a láda meghintése hamuval, hozzátartoztak a különböző áldásmondások, amelyek rámutattak a böjt tulajdonképpeni céljára, hogy tudniillik a szívnek kell visszatérnie a helyes útra. A böjti napok tehát a megtérés előfeltételeinek teljesítésére nyújtanak lehetőséget: a bűnök megvallására és a bűnök megbánására. A fejezetben szó esik azokról a napokról is, amelyeken kifejezetten tilos böjtölni és azokról a személyekről is, akik mentesek a szigorú értelemben vett böjt alól.

PublikációImre Lajos194222Pages: 450

Ez a munka a vallásos nevelés és a vallástanítás teológiai alapon felépített rendszerét akarja adni. Hozzá akar járulni ezzel egyrészt a katechetika kérdéseinek tudományos teológiai megvilágításához, de másrészt segítséget is szeretne nyújtani azoknak, akik a vallásos nevelés munkájával foglalkoznak.

PublikációSomfalvi Edit20161091Pages: 76--79

Amikor egy kisgyermek fél vagy szorong, a legegyszerűbb őt ölbe venni és mesélni valami szépet, érdekeset és biztatót neki, hogy szűnjön a félelme, oldódjon a szorongása. Lelkipásztorként sokszor kellett megállnom magányos emberek, kórházi ágyakon fekvő betegek vagy gyászolók mellett temetéseken. Gyakran tapasztaltam, hogy saját szavaim elégtelennek bizonyultak, ami a bátorítást illeti, de egy jól megválasztott alapige vagy elbeszélt-elolvasott történet érezhetően oldotta a magányos, a beteg vagy a gyászoló ember szomorúságát, szorongását. E tapasztalatok sora vetette fel bennem a lehetőségét annak, hogy talán célzatosan lehet használni a bibliai történeteket szorongásoldásra. Ahogy a kutatás elkezdődött, kiderült, hogy a szorongás és a történetmegértés többek között korosztályfüggő, ezért le kellett szűkítenem a kutatási területemet a kisgyermekkora, mely a gyermek életében körülbelül 12 éves koráig tart.

PublikációLedán M. István20171104Pages: 363--378

Solomon Zeitlin zsidó történész egyik tanulmányában azt próbálja bizonyítani, hogy a fogság utáni időszakban az álmok kezdték elveszíteni előrejelző funkciójukat. Megjegyzi, hogy már Ézsaiás sem tartotta az álmokat isteni eredetűeknek, és inkább afelé hajlott, hogy azok az ember gondolatainak és vágyainak visszatükröződései; ilyenformán a próféta Sigmund Freud előfutárának tekinthető. Később, a tannaita korban a rabbik már nem a jövendőt jó- solták meg az álmokból, hanem egyszerűen csak magyarázták azokat.

PublikációLukács Olga20191123Pages: 313--315

PublikációHerczeg Pál20201132Pages: 144--155

Az Újszövetség keresztelésről szóló szövegrészei igen sokszínűek, ennek ellenére lényegében két csoportba sorolhatjuk ezeket. Az egyik csoportba olyan szövegrészek tartoznak, amelyek a történeti Jézushoz kötődnek. Ezekkel értelemszerűen a történeti iratokban találkozunk elsősorban, s így egy bizonyos „történetiség” határozza meg őket. A történetiség szót azért tettem idézőjelek közé, mert az Újszövetség történeti anyagának írásba foglalása általában későbbi az inkább elméleti jellegű levélirodalom darabjainál, és ezekben természetesen a történésekhez, az eseményekhez kötődve fogalmaznak. Bár nyilvánvaló, hogy a történeti Jézus alakjának felidézését a már létező egyház hitvallása, tapasztalata és gyakorlata is befolyásolta, ez a történeti jelleg mégis erősebb a nem történeti Jézussal foglalkozó írásokénál, ahol a személyes hitvallás és a már részben kidolgozott elvek az elsőrendűek

PublikációKenderesi István20071001Pages: 137--145

The Impossibility of a second repentance in the Epistle to the Hebrews. We have argued in this assignment for an interpretation of the impossibility of a second repentance, which is neither entirely psychological, nor is to be understood and complemented by inferences from Greco-Roman patronage, but it is an inherent impossibility, having in its background a theological argument: so splendid is the revelation of God in Jesus Christ, that turning away from it in apostasy is a way that excludes any chance for a second repentance.

PublikációMózes András1942Pages: 114

A román reformáció kérdésével, gyakorló-lelkipásztori és vallás-tanító-lelkészi súlyos elfoglaltságom mellett, éveken át foglalkoztam. Közben a kérdés összefoglalása és tisztázása érdekében komoly munkák jelentek meg, de ezek dacára sem tartottam feleslegesnek jelen dolgozatomat elkészíteni és közreadni.

PublikációKecskeméthy István1933Pages: 315

Most már lehetséges fentartás nélkül a vallástörténeti alapra helyezkedni és a vallás metafizikai oldalát minden csorba nélkül egészen természetesen érvényesíteni. Így egészen közel juthatunk a bibliához, és bele helyezkedhetünk annak eredeti világnézletébe. Ez által az élettelen, merev orthodoxia életet; a ma általában elfogadott pietizmus pedig csontot és izmokat nyer. A metafizikai alapon tartott vallástörténeti theologia az igazi keresztyén, és egyben tudományos theologia, mely a vallásnak úgy tapasztalati, mint metafizikai oldalát összefoglalja. Es nekünk igazi gyönyörűség volt Mk nyomán a nagy mindenség egész egyetemét bejárni Jézussal a mennyei Atya előtt: Galilea virágos lankáit és az egek transscendes magasságait.

PublikációKecskeméthy István1927Pages: 48

Ez nem zengzetes új fordítás, nem is az evangélium versbe szedése; hanem annak lehető legeredetibb alakjába való visszaállítása szöveg, versforma és szerkezet tekintetében egyaránt. A szabad verselésnek ez a formája, mely napjainkban a modern irodalomban újból kezd tért hódítani, a római császárság korában volt virágzó. De a bibliai irodalomban még régibb, mert úgy tekinthető, mint az ősi prófétai verselés egyenes leszármazottja.

SzakdolgozatTéglás Tibor Miklós2013Pages: 66Supervisor: Kállay Dezső

A messiási titok gondolata legszorosabban Márk evangéliumához kapcsolódik. A kérdésről sokféle és igen változatos értelmezés látott napvilágot a kutatás több mint száz éves története folyamán. Noha a megnevezés nem magából az evangéliumból származik, mégis annak igen lényeges aspektusára világít rá. Középpontjában Jézus Krisztus személyének a titka áll.

SzakdolgozatLőrincz Imola2014Pages: 156Supervisor: Kovács László Attila

A halál, a temetés témája, mondhatni tabu kérdés, bár nap, mint nap halnak meg emberek és végeznek temetési szertartásokat a lelkészek. Az egyházban mégis keveset beszélünk a halálról, a meghalásról. Igehirdetésekben is ritkán fordul elő. Talán ennek is tudható be, hogy a népi hiedelemvilágban még mindig sokféle elképzelés él, ezekről a kérdésekről. Mi a halál, mi a meghalás? Mit jelent a keresztény temetési szertartás és annak egyes rítusai?

SzakdolgozatMoisza Arnold2018Pages: 73Supervisor: Kállay Dezső

A kutatás célja, hogy választ adjon arra a kérdésre, hogy mit jelentett a Jézus ajkáról többször elhangzó Emberfia önmegjelölés. Ezért az evangéliumok, közelebbről pedig a Márk evangéliumának Emberfia-képét vizsgálom meg. Először néhány meghatározó álláspontot mutatok be, amelyből kitűnik, hogy mennyire különböző nézetek születtek az Emberfia kérdéskörét illetően. A következő lépésben a kifejezés ószövetségi és Biblián kívüli előfordulásait vizsgálom, hogy megtudjuk mit is értett Jézus korának hallgatósága mikor az Emberfia kifejezést hallották tőle. Végül Márk evangéliuma Emberfia-logionjainak vizsgálatát végzem el.

SzakdolgozatVékony Zsolt József2012Pages: 55Supervisor: Pásztori-Kupán István

Khrüszosztomosz igehirdetései a mai olvasó számára is elevenek, élvezhetők, a bennük megfogalmazott gondolatok aktuálisak. Lelki nagysága a hit megélésének a módjában mutatkozik meg. Amit a pulpitusokról hirdetett, életében megvalósulni látjuk. A naponkénti bibliaolvasás, a személyes kegyesség intenzív megélése, gyakorlatias igehirdetései, határozott kiállása az evangélium ügye mellett – mind-mind olyan jellemzők, amik kiemelkedővé teszik Joannész Khrüszosztomoszt az egyházatyák sorában.

SzakdolgozatMoisza Arnold2016Pages: 81Supervisor: Kállay Dezső

Márk volt az első, aki a Jézusról szóló hagyományanyagokat összesítette, megalkotva ezzel az evangélium műfaját. Az egész evangéliumban azonban egyetlen alkalommal sem válik nyilvánvalóvá, hogy Jézus valóban az Isten Fia lenne. Ezt nevezi az újszövetségi szakirodalom „messiási titoknak”, amely csupán a keresztre feszítéskor, pontosabban Jézus halálakor válik nyilvánvalóvá a százados hitvallásából. Márk evangéliumának lényege tehát Jézus istenfiúsága, és az, amit Ő értünk tett. Ez az az örömhír, amelyet az evangélista tovább akart adni: a keresztesemény. Tehát Márk teológiai koncepciójának középpontjában a kereszt, vagyis a Megfeszített áll.