Jónás Norbert-Ferenc

A prozelita kifejezés az intertestamentális korban nyeri a zsidó hitre áttért pogány származású ember jelentést. Ebben a korszakban fogalmazzák meg az betérést megelőző feltételeket, és szögezik le a belépéshez nélkülözhetetlen rituális cselekedetek sorrendjét és értelmét. A zsidó társadalomban a prozeliták is jog által meghatározott státust nyernek, amit a rabbinikus irodalom kellőképpen tárgyal. Egyes konzervatív vagy fundamentalista beállítottságú csoportok ellenezték mind a térítést, mind a prozeliták befogadását. A diaszpórában viszont sokkal inkább misszió szándékú a nyitottság. Ez a kétféle magatartás erőteljesen jelentkezik a rabbik prozelitákkal kapcsolatos vitáiban is, jóllehet a farizeusi gondolkodású rabbik nem a prozelitizmus legitimitását tették kétségessé, hanem az áttérés feltételeinek részleges, elhanyagolhatónak vélt pontjait. A viták kiterjedtek a prozelita nők és gyermekek, a körülmetélés és bemerítés kérdéseire is. Alexandriai Philón a befogadó álláspontot képviselt, sőt betérésre buzdított. Számára a rituális szokások háttérbe szorultak, és inkább a Törvény tanítását és tanulmányozását hangsúlyozza. Josephus Flavius, aki farizeus neveltetésben részesült, a művelt római rétegnek írja könyveit, amelyek apologetikus jellegűek is: meg akarja ismertetni a zsidók vallását és életvitelét, s azt, hogy ez mennyire volt vonzó, a betérőkről szóló történetekkel szemlélteti. Ezek közül kiemelkedik Adiabene uralkodójának és anyjának zsidó hitre való áttérése. Írásai nyitottságot érzékeltetnek a prozeliták irányában. A diaszpórai zsidósága nyitottabb a prozeliták irányában, mint a palesztinai, ugyanakkor a birodalom nagyobb városaiban élő zsidó közösséget megvető római polgárok inkább negatívan értékelik a prozelitizmust, és erőszakos nyomulásnak, illetve politikai húzásnak tekintette a zsidó „missziót”.

(A 25. Reál- és Humántudományok ETDK és 36. OTDK Társadalomtudományi Szekciója keretében bemutatott dolgozat. A 25. ETDK-n a dolgozat szerzője különdíjban részesült.) 

Izráel népének különleges kapcsolata Istennel a Szentírás fő témái közé tartozik. Az idegen, (pogány) népekről pedig általában negatív hangnemben, sokszor elítélően beszél a Szentírás. A választott nép viszont sem Izráel területén, sem a diaszpórában nem kerülhette el a pogányokkal való érintkezést. Ezért a dolgozat mindenekelőtt arra a kérdésre kíván választ adni, hogy a választott nép miként viszonyult azokhoz a pogányokhoz, akik közeledni, illetve csatlakozni óhajtottak a zsidósághoz, s akiket a szakirodalom prozelitáknak nevez. Előre bocsájtjuk, hogy a dolgozatban csak az ókori prozelitizmussal van lehetőségünk foglalkozni. 

Azontúl, hogy honnan származik az prozelita elnevezés, és hogy a zsidóságba betérni vágyó pogányokat mikortól illették ezzel a megnevezéssel, a dolgozat arra a kérdésre is keresi a választ, hogy a prozeliták milyen társadalmi, jogi és vallási státussal rendelkeztek Izráel népének körében. Isten Izráel népével kötött szövetséget az Ószövetségben, viszont az a kijelentés, hogy választott nép papok királysága lesz a szövetségkötés által (2Móz 19,6), azt érzékelteti: Izráel népe közvetítői, közbenjárói megbízatást is kap a pogány népek felé.

Az abortusz napjaink társadalmában komoly jogi, politikai és etikai viták témáját képezi. Ebben a vitában megkérdőjeleződik a kezdődő élet értéke és méltósága, az anya önrendelkezési joga a maga teste felett, a születendő magzat életjoga vagy éppen a hozzátartozók és az abortuszt végző orvos felelőssége. Az nézetek és álláspontok ütköztetéséből jól érzékelhetően kimarad az egyházi vagy teológiai szemlélet figyelembevétele. 

Ebből a helyzetből kiindulva fogalmaztam meg kutatásom fő kérdését: Aktuális válaszokat nyújt a keresztyén etika a mai abortuszkérdésre? Milyen álláspontot képvisel a protestáns és a római katolikus etika az abortusz kérdésében? A kérdés előrejelzi, hogy a két felekezet álláspontja bizonyos részkérdésekben eltér egymástól. Dolgozatomban a hivatalos egyházi nyilatkozatokat és enciklikákat állítom egymás mellé, keresve az abortuszkérdésről alkotott megegyező és elkülönülő szemléleteket. 

A kutatás által a keresztyén etika aktualitását és relevanciáját kívánom felmutatni, az abortusz problematikájával kapcsolatban. Dolgozatommal remélhetőleg érthető, ugyanakkor tudományos teológiai szemléletet tudok nyújtani azoknak, akik meg akarják érteni a keresztyén egyházak abortusz álláspontját.

(A 26. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia protestáns teológia szekciójában bemutatott dolgozat (1. díj).)

Az abortusz kérdése egyre nagyobb aktualitást és figyelmet nyer napjainkban. Jelen van a nyugati kultúrák hétköznapjaiban – gondoljunk a Pro choice és a Pro life mozgalmakra –, s emellett az abortusz legalizálásának vagy éppen liberalizálásnak kérdését egyre több politikai párt emelte be a maga kampánypontjainak sorába. A média közéleti fórumai gyakran kérik ki mind a közismert személyek, mind a közemberek véleményét az abortusz liberalizálásával vagy szigorításával kapcsolatban. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a sok véleménynyilvánítás és politikai vita közepette elenyésző arányban jelenik meg teológiai állásfoglalás és egyházi tanítás a magzatelhajtással kapcsolatban, és úgy tűnik, hogy az egyházi tanítás súlya mellékessé vált a posztmodern társadalom közéleti kérdéseinek tárgyalásban.

Dolgozatomban a prozelitizmus kérdéskörét kutatom. Főként az ószövetségi „jövevény” (gér) és intertestamentális kori prozelita (proszelüthosz) fogalmakkal foglalkozom. Fő kérdésem a témával kapcsolatban, hogy milyen megítélése volt a prozelitáknak a zsidó és nem zsidó társadalmon belül az említett időszakokban. Ugyanakkor vizsgálom a prozelita jog és betérés kérdéskörét is. Dolgozatom első részében azokat az ószövetségi helyeket vizsgáltam meg, amelyekben megjelennek a görög „prozelita” szóval megfeleltethető héber (gér, gerim) kifejezések. Elsősorban a kifejezések vallási és jogi tartalmára fordítottam a figyelmet. Az intertestamentális kori források, amelyek a kutatás fő részét képezik, a Kr.e. első század két meghatározó zsidó szerzőjének Alexandriai Philón és Josephus Flavius munkáira alapoznak. A prozelita jog és a prozelita kultuszi élet meghatározására a rabbinikus irodalom, főként a babiloni és palesztin Talmud nyújt kiindulási alapot. Nemutolsó sorban a dolgozat kitekint azokra az újszövetségi szövegrészletekre, ahol szó esik a prozelitákról. A kutatás során nyilvánvalóvá vált, hogy már az ószövetségi korban megjelenik egy bizonyos fokú tolerancia a „jövevényekkel” szemben, ami az intertestamentális korra szilárdul meg és válik általánossá a prozeliták megítélésében. A rabbinikus irodalomban már egy megszilárdult képet kapunk a betérés módjáról, és arról a tényről, hogy csak egy férfi válhatott „teljes prozelitává”.