Repozitórium index

A jézusi erkölcs kompromisszummentessége elutasítja mind az önző, önfenntartó impulzusokat, mind pedig azt az ösztönös önvédelmet, amely másokkal szembeni agresszióval hoz létre különböző egyéni és politikai felépítményeket. Ezen a ponton feltehetjük magunknak a kérdést, hogy mennyire alapozhatjuk a jézusi tanításra keresztyén kultúránk politikai eszközök útján történő védelmét? Nyilvánvaló, hogy lelki és társadalmi nyugalmunk szempontjából egy keresztyén alapokon álló nemzetpolitika értéke felbecsülhetetlen számunkra. Ennek ellenére, nagyon óvatosan kell a keresztyén minősítést használnunk az önkonzerválás folyamatában, hiszen Jézus etikai tanítása éppen a földi biztonságtól és komfortzónánktól próbál bennünket elmozdítani. Ebben a gyakorlatban pedig számítanunk kell a kötődéseink elszakadásával és hagyományaink szétmorzsolódásával is…

În această cercetare, voi investiga natura umană. Abordarea acestei teme a fost influențată atât de un motiv direct, cât și de unul indirect. Motivul direct este reprezentat de contextul epidemiologic recent, în timp ce motivul indirect derivă din viața noastră bisericească în general, și mai ales din dimensiunea noastră teologică și liturgică. Am observat că întrebările și preocupările ridicate de mulți dintre noi nu sunt doar subiecte pentru discuții informale, ci necesită o analiză mai detaliată. Când folosesc termenul „noi”, mă refer la membrii laici și clerici ai Bisericii, care și-au exprimat diverse opinii și perspective în diferite contexte. Mai mult decât exprimarea acestor opinii, cred că este crucial să demarăm o investigație teologică specializată asupra naturii umane, ca punct de plecare pentru cercetări și analize ulterioare.

Habacuc 2:4 este un text de o importanță majoră pentru teologia apostolului Pavel. Avem de-a face însă cu un text extrem de dificil (o constatare valabilă de altfel pentru întreaga carte a profetului Habacuc), iar traducerile – sau mai degrabă parafrazele – din edițiile de Biblie sau comentarii reprezintă doar variații interpretative ale textului ebraic. Acest studiu este dedicat impactului și interpretării lui Habacuc 2:4b, în special a conceptului credinței, pentru literatura teologică din epoca Reformei.

Ábrahám személye nem csupán az ószövetségi zsidó ember számára bírt nagy jelentőséggel, hanem ő a keresztyén kultúra egyik meghatározó alakja is egyben. Ugyanis a pátriárka magatartása, amelyet a Genesis 15,6-ban a szentíró szavak szintjén juttat kifejezésre, követendő példaként tárult egykor a választott nép, és tárul ma a keresztyén ember elé. Ez a magatartás, amelyet Ábrahám Istennel szemben tanúsított, egyetlen kifejezésben tömörül: Ábrahám hitt. Az Ószövetség szemüvegén keresztül ezt a kifejezést vizsgáljuk meg közelebbről, és különösen a Gen 15,1–6 kontextusában keressük a választ fő kérdésünkre: Mit foglalt magában Ábrahám hite?

Pál apostol nyomán Habakuk 2:4 a keresztyén teológia egyik kulcsfontosságú szövege, amelyre az Újszövetség három alkalommal konkrétan hivatkozik. A reformáció korában, amikor a hit általi megigazulás újra a teológiai figyelem középpontjába kerül, ez a szövegrész, illetve ennek újszövetségi referenciái ismét jelentős szerephez jutnak. A tanulmány rámutat arra, hogy Hab 2:4 héber szövegének eltérő értelmezése milyen következményekkel járt a két nagy reformátor, Luther Márton és Kálvin János hit-értelmezésére nézve. Hab 2:4 reformátori olvasatának elemzése rávilágít ugyanakkor a (nyugati) keresztyén hagyomány egy másik kardinális problémájára is. A hit általi megigazulás kérdésében a héber szöveg alapján igyekszik egy olyan kérdést tisztázni, amely valójában a görög szöveghez (a Septuagintára hagyatkozó páli értelmezéshez) kötődik.

Ha azt a számtalan sok kérdést, amely naponként ostromolja az emberi lelket, mindig összefogóbb kérdésekre vezetjük vissza, végre egyetlenegy nagy és rendkivüli kérdéshez jutunk: Kicsoda az Isten ? — A tudományos gondolkozás végső nagy szintézise: a filozófia sok mindenről beszél, de végső eredményében csak egyetlenegy nagy kérdésre keres feleletet, amelyet tétovázás nélkül ismét csak így fogalmazhatunk meg: Kicsoda az Isten? — Olyan nagy és rendkivüli ez a kérdés, hogy ezt nemcsak az emberi értelem és ész adja fel, hanem maga az egész emberi exisztencia. Az emberi exisztencia nem is más, mint Isten után kérdező valóság. Egyetlenegy nagy kérdés, amelyre egyetlenegy felelet van: Isten!

This paper examines the doctrine of justification in Heinrich Bullinger’s theology. The reformer wrote a commentary on the Gospel of John in 1543, the preface of which was ample and significant enough to be published in a separate edition with the title of that new work being Iustificatio. After the Reformation there were several debates on the doctrine of justification. The author and the publisher thought that it would be useful for the apologists to publish the work separately. Since then, this work has not been published as an integral translation, neither in German nor in English, or in other languages for that matter.

Jelen dolgozatunkban Heinrich Bullinger megigazulás-tanával foglalkoztunk. A reformátor 1543-ban írt egy János-kommentárt, aminek terjedelmes előszavában a megigazítást részletezte. Mivel a 16. században a különösen vitatott témák közé tartozott a megigazulás, ezt az előszót egy külön könyvecskében, füzetben is kiadták. A füzet tartalma ezidáig nem jelent meg magyar nyelven egységes formában. A tudomásunk szerinti egyetlen fordítás, vagy fordítás-próbálkozás Tőkés Istvánnak tulajdonítható. Ő, amikor a Bullinger egyéb műveiből vett idézetekkel magyarázta a Második Helvét Hitvallás című írásban megjelent fejezeteket, lefordított néhány részletet a Iustificatio című alkotásból is. A magyar egységes fordítás hiányában úgy gondoltuk, mindenképp foglalkoznunk kell ezzel a szöveggel. Munkánk során feltűnt, hogy Bullinger megigazulás-tanáról nagyon kevés forrás található a Bullinger-kutatásban, úgy a magyar, mint a német vagy angol, teológiailag vett értelemben fő nyelveken is.

Ebben a tanulmányban arra a kérdésre kívánok válaszolni, hogy a levélszerző mennyiben őrizte meg Pál apostol teológiájának azt a központi gondolatát, amelynek kifejtését a Róm 3,21—30-ban és a Gal 2,15—21-ben olvashatjuk, hogy tudniillik a megigazulást kegyelemből és hit által lehet elnyerni. Más szóval: milyen hatástörténete volt Pál szoteriológiai tanításának a deuteropáli levelekben, közelebbről Az efézusiakhoz írt levében?

Az esszé (1) elején a "tolerancia" rövid történeti összefüggésben jelenik meg, és különbséget tesz a tartalom és a formális tolerancia között. Ezt követően az ősi Kelet - vallási-történelmi összefüggésben - vallási toleranciáját írják le (2-3). Az alábbiakban (4) bemutatjuk a toleranciával ma értelmezett interperszonális viselkedést. Az ötödik fejezetben az "Izrael külföldi országokban" (6) "Az idegen Izraelben" cím alatt szerepel. Az utolsó részben (7) röviden összefoglaljuk a témát.

Az előadás Philipp Melanchthon teológiájának jelentőségével foglalkozik a reformáció és az erdélyi oktatási rendszer fejlődése szempontjából, majd rátér Melanchton fő teológiai munkájára, a Loci communes-ra. Míg az új protestantizmus hatására az 1521-es korai Loci sok figyelmet kapott, a Loci későbbi verzióiról az az általános vélemény, hogy Melanchthon itt elvesztette reformerejét. A Loci utolsó, 1559-es kiadásában Melanchthon a megigazulás tantételét is a keresztény üzenet fő tartalmának tartja. Itt a hit fogalmára összpontosít.

Paul Tillich szótériológiájában az egyik döntő elem a helyettesítés tagadása, amelynek számos fontos következménye van teológiájában. Először is, Krisztus mint Isten és ember közötti közbenjáró nem olyan „harmadik valóság”, amelyre mind Istennek, mind az embernek szüksége lenne a kijelentés és a megbékélés elérése céljából.15 Elutasítja Anselmus objektív típusú, a Cur Deus homo? című munkájában kifejtett megbékéléstanát, ugyanis véleménye szerint azt a középkori jogfelfogás és a bűn mennyiségi szemlélete terheli meg.

A reformáció lényegét vizsgálva hajlamosak vagyunk az egyházi megújulást összekapcsolni a humanizmus néven elhíresült szellemi mozgalommal. Sokan úgy is határozzák meg a reformációt, mint amely a reneszánsz humanizmus egyházi lecsapódása, mondván, hogy miután az újjáéledt antik kultúra szinte teljes egészében birtokába vette Európát, csak az egyház állt ellene, mígnem végre a 16. században elesett ez az utolsó bástya is. A reformáció tehát betetőzése ennek a folyamatnak, és olyan megújulás, amelyet tulajdonképpen a humanizmus indított el és határozott meg az egyházban. Bármennyire is tetszetős ez az elmélet, mégsem igaz, mert ha a két jelenség lényegét nézzük, nem sok hasonlóságot találunk közöttük.

A görög nyelv tanulmányozásának fontossága - ezt a címet viseli az a tanulmány, amelyet Melanchthon 1549-ben készített és adott át Vitus Winshemiusnak elmondásra. Ebben már teljesen letisztulva jelenik meg a görög nyelv jelentősége a lelkészképzésben. Beszéde elején zavaros időkről beszél: a sátán pusztítással fenyegeti az egyházakat és az iskolákat.

Melanchthon dialektikájának három korszakát ismeri a szakirodalom: 1520, 1528 és 1547. Az elsőre nézve levelezésében találunk utalást. 1519 januárjában Bernard Maurust látja el oktatási tanácsokkal. Levelében egyértelművé teszi, hogy senki se lehet kellőképpen művelt, ha nem tanulta meg a dialektikát, s ezért tervezi, hogy ír valamit röviden és vázlatosan a dialektikáról is. 1520 márciusában már Johannis Schwertfergernek, a wittenbergi jogászprofesszornak dedikálja megjelent dialektikáját. Ebben megemlíti, hogy diákjai sürgették a dialektika bővebb és alaposabb bemutatását, amit meg is tett, mert olyan időket élünk – mondja –, hogy a professzorok nagy része sem látja be e tananyag hasznát.

Mi a szillogizmus? Az a beszédforma, amelyben több állításból szükségszerűen más állítás következik. Arisztotelész meghatározása ez, amelyet Melanchthon bővebben megmagyarázott tanítványainak: a szillogizmus olyan beszédforma, amelyben három tétel (terminus) úgy kapcsol össze két állító és megengedő mondatot, hogy szükségszerű következtetés származzék belőle. Például: Minden bor felhevít. A malvaticum bor. Szükségszerűen következik, hogy a malvaticum felhevít. Melyek a részei? A felső tétel (terminus maior), amely az első mondatban található, és később az alanynak tulajdonítjuk; az alsó tétel (terminus minor), amely csak a második mondatban fordul elő, és a vizsgált tárgy, amelyre nézve következtetünk; és a középső tétel (terminus medius), amelyet kétszer használunk a következtetés előtt, mert ez köti össze a két mondatot, és ez az az ok, amiért az állító következtetésben összekapcsoljuk az alanyt és az állítmányt, a tagadóban pedig különválasztjuk.

A tudományág szabályainak, elméleti és gyakorlati módszereinek részletezése tovább folytatódik, de már ezekből az egyszerű példákból is jól látható Melanchthon törekvése és szándéka: egyháziassá szelídíteni a klasszikus (pogány) gondolkodástudományt. Felismerte ugyanis hasznát az igei tudomány területén, és az igehirdetésre való készülés folyamatában. Felfedezte, hogy a teológia ezzel szakszerűbb lesz, a prédikáció pedig mélyebb, tartalmasabb, igeibb. Tetten érhető pedagógusi gyakorlatiassága és azon szándéka, hogy minden áron használjon diáknak és lelkésznek egyaránt a sajátos reformátori teológiai rendszer kiépítésével és tudományos megerősítésével. Ezzel pedig örökre beírta nevét a protestáns igei tudomány és a pedagógia emlékkönyvébe.

Vajon félreértette-e Luther Pál apostol leveleit? Vajon a 16. századi reformátorok alaptalanul hivatkoztak-e Pál apostol megigazulásról szóló tanítására és vajon helytelen útra terelték volna teológiájának megértését? Az utóbbi időben ez a kérdés újra és újra felmerül és heves vitákat vált ki a kutatók körében. Nem kell meglepődnünk azon, hogy a modern újszövetségi írásmagyarázat nem minden esetben erősíti meg a reformátorok bibliamagyarázatát. A Pál-kutatásra néző „új szemléletmód” kérdése csupán egyetlen szelet abból feszültségből, amely a biblikus irányultságú dogmatika és a történeti írásmagyarázat között jelentkezik. Ez mindenesetre igen-igen érdekfeszítő szelet, mivel a reformátorok Pál-értelmezésének egyház- és teológiatörténeti jelentősége volt.

Melanchton is usually considered as both a Humanist and a Reformer. Many of the books and studies written about him present him as a theologian. It is also worthwhile studying the Humanist intellectual components of his personality, since, after all, a great proportion of his works are ones which present him as a deep thinking, through intellectual, writing with sublime eloquence.

Mit fed a megigazulás fogalma? A témával azért érdemes újszövetségi szempontból foglalkozni, mert így magához a forráshoz térünk vissza. A Róm 3,21–26-ot – mint látni fogjuk – azért választottuk, mert Pál itt fogalmazza meg a legösszetettebben és legtömörebben a megigazulás lényegét. Ezért tartalmazza a cím is azt, hogy „Pál tanítása”, tehát nem egy rendszeres teológiai tanulmány.