Repozitórium index

A kutatásom fő célja az volt, hogy a kötődéselmélet pszichológiai dimenzióit teológiai keretbe helyezzem. Konkrétan azt céloztam meg, hogy Bowlby munkájából eredő széles körű értelmezéseket vizsgáljam gyakorlati-teológiai szempontból, különös hangsúllyal a lelkészi és lelkészi-teológiai szempontokra. Így kívánok hidat építeni a pszichológia és a teológia szakterületei között. Környezetünkben bizonyos értékek hiteles követeiként a lelkipásztorok kiemelkedő szerepet töltenek be a gyülekezeti közösségekben. Az értékeket, amelyeket képviselnek, és azt, ahogyan ezt teszik, jelentős mértékben befolyásolják az egyéni jellemzőik, beleértve az uralkodó kötődési mintázataikat és azokat az érzéseket, amelyeket szakmájuk során tapasztalnak. A kutatásom első része egy rövid áttekintést nyújt John Bowlby kötődéselméletéről és az általa körvonalazott különböző kötődési mintázatokról.

„A kötődés a bölcsőtől a sírig létfontosságú szerepet játszik az ember életében”– vallja John Bowlby pszichológus. Kutatásom által hidat képezek a kötődéselmélet pszichológiai síkon megalapozott elmélete és a pásztorálteológia között. Célom arra rávilágítani, hogy a gyermekkorban kialakuló kötődési minták (biztonságos, szorongó-elkerülő, szorongó-ambivalens és dezorganizált) hatással vannak a felnőtt létre, jelen esetben a lelkipásztorok, mint a gyülekezet élén álló vezető személyek kapcsolati rendszereire. Ennek feltérképezéséhez az empirikus kutatás módszereit is segítségül hívtam. A feltárt kötődési minták és a lelkipásztori szolgálat közötti összefüggéseket az érzelemközpontú terápia (ÉFT) fényében körvonalazom, és lelkigondozói szemszögből mutatok rá a nem biztonságos kötődésűek gyógyulásának lehetőségeire az intim kapcsolatokon belül.

Gyülekezetépítés céljából foglalkoztam a 15-17 éves keresztyén fiatalok identitásfejlődésével. Vizsgálom az identitásfejlődés szerepét a közösségtudat megerősítésében.  Megfelelő elméleti megalapozás igényével a fiatal korosztály egyháztagságának megerősítése a dolgozat célja az identitásfejlődésük sajátosságainak összefüggésében. A katechétikai, gyakorlati megvalósításhoz a dolgozat tézisének fejlődéselméleti, szociálpszichológiai, valamint valláslélektani, teológiai megközelítése szolgálja az elméleti megalapozást. A keresztyén fiatalok identitástudata csak a közösségen belül erősödhet, azonban számos keresztyén fiatal számára nehezen vagy egyáltalán nem integrálódik, válik személyiségük részévé a keresztyén identitástudat, amelyik a közösségivé tartozás tudatát foglalja magába.

Hasznos dolognak tartom, hogy az, aki vezetői szerepre készül vagy kényszerül, az legyen tisztában a különböző vezetési formákkal, azoknak előnyeivel és hátrányaival. Megkülönböztetünk többféle személyiségtípust, és ezekhez tartozóan többféle vezetési formát és vezetési stílust.

A jelen írás a megszentelés bibliai, hitvallási és dogmatikai értelmezése körüli félreértéseket és az ezek nyomán kialakult téves egyházi gyakorlatot kívánja szemügyre venni. A kérdésről szóló bibliai és egyházi tanítást csak annyiban vázolja, amennyiben a benne rejlő igenből a nemek is érthetőbbé válhatnak.

The present study deals with the characteristic features of the ministry of teachers in the early church, contrasting them with the rabbis in the synagogues. As charismatic characters in the early church, teachers have played a role compa-rable to that of the apostles and prophets. In a different order of ideas, we would like to investigate whether the competence of charismatic teachers should be considered universal, or whether they played a rather local administrative role in the way bishops, deacons and presbyters did. At the same time, we shall analyse the content of their teaching aiming to define the place of teachers within the early church. We shall conclude with remarks concerning the development of the teachers’ status in the post-Pauline period.

The right man on the right place – megfelelő embert a megfelelő helyre – tartja az angol mondás. Nyilván arról van szó, hogy egy közösségben az a kívánatos állapot, hogy ember és hivatal (hivatás) egymásra találnak. Sajnos gyakori eset, hogy ez nem így történik: vagy nem találunk megfelelő embert egy bizonyos hivatal betöltésére, s a nincs emberem (Jn 5,7) ilyen értelemben is fájóan igaz lehet; vagy pedig olyan kegyelmi ajándékokkal bőven felruházott emberrel találkozunk, aki nem kerül olyan helyre, amely megfelelne tudásának, tehetségének, adottságainak.

Abból az egész Magyar Református Egyházra nézve is érvényes megállapításból – „az Egyház Krisztus teste, ezért egyedüli fejének az Úr Jézus Krisztust vallja” – egyenesen következik, hogy az egyház vezetésének Jézus Krisztus kezében kell lennie. Krisztus testének tagjaiként kötelességünknek kell ismernünk, hogy ajándékainkkal a többi tagok javára és üdvösségére készséggel és örömmel szolgáljunk (Heidelbergi Káté 55). Tehát az emberi feladat csakis a többi tagok javára végzett szolgálat lehet. Egyértelmű tehát, hogy ha valaki a vezetés, kormányzás kegyelmi ajándékát kapta, azzal nem uralkodnia, hanem szolgálnia kell.

A vallás fogalmát nehéz meghatározni, de általában egy térben és időben adott, kulturálisan meghatározott formaként értelmezzük, amelyhez istenség(ek), hit, szertartás, hitélmény, vallási közösségek, tanítások, intézmények, szervezetek fogalmai tartoznak.

Zavaró, hogy a választások évében az egyházi vezető hallatán mindenki felfelé mutogat, a felelőstekintetében másokat lökdös a tükör elé. Ezzel a látásmóddal nemcsak az a baj, hogy egyoldalú, esetleg igazságtalan, de teljes mértékben ellentmond az egyház vezetéséről, építéséről szóló bibliai és hitvallási tanításoknak. Felelősséget hárít az egyházi vezetők egy szűk csoportjára, míg maga kritikája paravánja mögé bújva felelőtlenül a leépülésnek és az anarchiának aszisztál.

Mi is juthatna tehát elsőre eszembe a hívő ember nyilvánosság előtti megjelenési és megnyilatkozási módjáról, mint az apostoli bolondság sodró szabadsága, a Pálé, aki önmaga védelmére, mentségére mondott beszédét – még azt is! – arra használja, hogy Fesztuszt, a Néró császár által kinevezett júdeai helytartót megmentse, a Krisztusban közénk jött evangéliumot neki is fogyatkozások nélkül kihirdesse.

Megfelelő embert a megfelelő helyre. Tartja az angol mondás. Nyilván arról van szó, hogy egy közösségben az a kívánatos állapot, amikor ember és hivatal egymásra találnak. Sajnos gyakori eset, amikor nem így történik. Mindezt abban a hitben mondom, hogy semmi sem történhet Isten ordinációja, vagy éppen permissziója nélkül, aki gyakran megengedi, hogy méltatlannak ítélt vezetők álljanak az élen, s kegyelmének jele, hogy az alkalmatlan elöljárók ellenére is van hatalma megtartani egy közösséget.

Figyelni, figyelmeztetni, eszmélkedni akarunk. Az önvizsgálatnak csak úgy van értelme, ha az egyház lényegéből, szolgálatából, világban betöltött szerepéből és felelősségéből fakad. Eddig nem reflektáltunk. Azaz megtettük, csak nem a lelkipásztori közösség nyilvánossága előtt. Hogy miért nem tettük? A teljesség igénye nélkül néhány lehetséges okot sorol fel az előadó.

Milyen hatást gyakorol a média a személyiségfejlődésre? Milyen szerepe van a televíziónak a szocializációra nézve? Hogyan hatnak a gyermekek fejlődésére a reklámok, az erőszakos cselekmények, valamint a korlátlan sexuális viselkedésminták amelyeket a filmek, reklámok közvetítenek? Dolgozatom során ezekre a kérdésekre keresem a választ. A médiahatás-kutatás elméleteinek vizsgálata után megkísérlem, kiválasztani azokat az elemeket, módszereket, amelyeket jónak, értékesnek, keresztyén értékrendünkkel megegyezőnek tartok, beépíteni, integrálni a katechézis eszközei közé, hogy majd ezeket felhasználhassam, és ezek segítségével eredményesebb „hatást” gyakorolhassak a gyermekek nevelésében.

Az egyház felnőtt tagjaival huszonéves koruk után csak az esküvőkkor és keresztelésekkor találkozunk újra. Azt követően jó esetben már csak a gyermekeikkel foglalkozhatunk. A harminc – ötvenéves korosztályt csak néhányszor látjuk az istentiszteleteken, családlátogatásokkor, de valódi kapcsolat csak elenyésző számban alakul ki. A felnőttek irányába történő katechetikai nyitás olyan kihívás az egyház számára, amely túlmutat a hittani, teológiai felnőtt-továbbképzésen. Ebbe a folyamatba léphet be az egyház a katechetika segítségével, hogy megismerve a felnőtt emberek élethelyzetét, hitbeli fejlődését és speciális felnőttoktatási igényeit, új hangon és új hívással szólíthassa meg őket. A katechetika egyik legnagyobb kihívása, hogy túllépjen a hitvallás és az egyházi tantételek általános ismeretén, afelé a tudás felé, amely lehetővé teszi, hogy az egyház kincsei szólhassanak a modern emberhez.

Licenciátusi dolgozatunkat három nagy fejezet alkotja. Mindegyik fejezet középpontja egyetlen nagy kérdés, mégpedig az iskolai katechézis relevanciája. Három fejezet, három más ágazat és megközelítési szempont. a hipotézisünk a dolgozat megírása előtt ugyanis az volt, hogy az iskolai katechézisünk a XXI. században nem releváns sem az egyház szempontjából, sem a fejlődéslélektan tükrében, sem pedig a diákok véleményének szemszögéből. Elkezdtük Jézus tanítványi kiküldésétől, történelmi korszakokon át, megfigyelve, mikor, hogyan végezték a katechézis szolgálatát; majd az iskolai katechézisről is ejtve pár szót, alátámasztottuk a II.