Repozitórium index

A II. bécsi döntés kedvező fordulatot hozott az Észak-Erdélyben élő magyarság számára, ami megmutatkozott a tudományos életben is. Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy a teológiai tanárok munkásságára milyen hatással volt az anyaországhoz való visszatérés. A Református Szemle az erdélyi reformátusság egyik legjelentősebb sajtóorgánuma volt, így tanulmányunkban az ott megjelent írásokat tesszük vizsgálat tárgyává. A Református Szemle folyóiratban azokat a cikkeket vizsgáltuk, amelyek vezércikként vagy tanulmányként jelentek meg. Az 1940-es év írásait részletesebben vizsgáljuk. Ebben az évben négy tanárnak (Tavaszy, Gönczy, Imre, Nagy) jelentek meg írásaik a Református Szemlében, így az ő írásaikat elemezzük, hogy megtudjuk: változott-e írásaik stílusa, mondandója, témája a II. bécsi döntést követően.

Allegorikus bibliamagyarázata keretében Alexandriai Philón néhány alkalommal az Isten emberét állítja az olvasó elé. Az ἄνθρωπος [τοῦ] θεοῦ megnevezés megtalálható a Septuaginta jó néhány szövegében, többnyire próféták, illetve olyan jeles bibliai alakok jelölésére, mint Mózes vagy Dávid. Philón azonban kevés alkalommal támaszkodik ezekre a szakaszokra, minden bizonnyal azért, mert a Pentateuchost magyarázza, miközben az „Isten embere” cím főleg a deuteronomisztikus és a krónikás történeti műben fordul elő. Ugyanakkor néha érintőlegesen utalást tesz ezekre a szövegekre is. Azonban az allegorikus-etikai magyarázat keretében és a platóni–sztoikus filozófiai eszmék hatására Philónnál a fogalom új jelentésekkel bővül. A következőkben röviden áttekintem az „Isten embere” fogalom használatát a Septuagintában. Ezt követően rátérek néhány philóni szövegre, ahol az ἄνθρωπος θεοῦ fogalom szerepel, és megvizsgálom annak jelentéseit.

Ebben a tanulmányban a Zsoltárok 90,1–6 (mint a zsoltár első nagyobb egységének) masszoréta szövegét hasonlítom össze a Targumban található szöveggel, feltérképezve a fordítási különbségeket, és bemutatva az arám fordítás fontosabb jellegzetességeit. Munkamódszerem: először párhuzamos olvasásban közlöm a szakaszokra bontott zsoltár masszoretikus és targumi szövegét és fordítását, majd ezt követően kiemelem a hasonlóságokat és a fontosabb különbségeket.

Az elmúlt években az erdélyi református és unitárius gyökerű gyűjtemények-ben vizsgáltuk tizenöt, a 16. században élő protestáns teológus, ún. „reformátor” 1601 előtt megjelent, teológiai tárgyú munkáit. A possessorbejegyzések és széljegyzetek segítségével próbáltuk megállapítani, hogy a kötetek mikor kerültek Magyarországra, illetve hungarus-tulajdonos kezébe, azután kik adták-vették, olvasták, használták őket. A mennyiségi vizsgálat segít válaszolni arra a kérdésre is, hogy mely európai teológusok hatottak a hazai reformációra, felekezetképződésre, illetve mely nyugati tudósok teológiai látása határozta meg az Erdélyi Református Egyház 16–17. századi életét és tanítását.

Jeromos – Szent Jeromos, teljes nevén latinul: Sophronius Eusebius Hieronymus (Ιερώνυμος) (347–419/20) műveltségét a család, a korabeli római társadalom, a római tanulmányok, majd a kutató-könyvkereső útjai, a szerzetesközösségek-ben szerzett tapasztalatai, valamint a barátaival és ellenségeivel folytatott levelezése és polémiái határozzák meg. Életében, érzelemvilágában a görög, latin, héber, arám, szír nyelvi kultúra, valamint a pogány és a keresztény kultúra ötvöződik, vagy éppen küzd egymással. Mivel Afrikát, Hispániát és Britanniát leszámítva csaknem az egész Római Birodalmat bejárta, önmagában ötvözte a különböző kultúrákat. De életmód tekintetében is nagy tapasztalatokkal rendelkezett, meg-ismerte a pogány Róma, a filozófus Athén, a teológiai viták központjának számító Konstantinápoly és a különböző remeték és szerzetesek világát Galliától Szíriáig, Palesztinától Egyiptomig.

Tanulmányunkban egy jelentős közigazgatási-hatalomváltási folyamatot vizsgáltunk meg: milyen hatást gyakorolt az 1940. augusztus 30-ai második bécsi döntés az erdélyi református egyház Kolozsvári Theologiai Fakultására? Ez a történelmi fordulat nemcsak örömre adott okot, hanem nagy mértékben megváltoztatta és nehézségek elé állította a teológiai képzést. Betekintést nyerhettünk abba, hogy a fakultás és annak vezetősége milyen kihívásokkal szembesült az új helyzetben, és hogy milyen megoldásokat keresett ezeknek orvoslására.

Az 1940. augusztus 30-án megkötött II. bécsi döntés következményeként az Erdélyi Református Egyházkerület két részre szakadt, és körülbelül 240 000 Dél-Erdélyi területén élő híve a román állam fennhatósága alá került. Vásárhelyi János püspök és az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa Nagy Ferenc esperest és gróf Bethlen Bálint főgondnokot bízta meg, a dél-erdélyi gyülekezetek igazgatásának megszervezésével. Az egyházkerületnek arról is kellett döntenie, hogy miként szervezzék meg a Dél-Erdélyi Egyházkerületi Rész lelkészképzését. 1941. tavaszán meg is szervezték a Dél-Erdélybe rekedt a teológiai hallgatók továbbképzését, hogy befejezhessák Kolozsváron megkezdett teológiai tanulmányaikat. 1941. szeptemberétől pedig négy tanszékkel és négy főállású tanárral indítottak be teológiai képzést a Nagyenyedi Bethlen Teológiai Akadémián.

Ez a tanulmány elsősorban azt igyekszik feltárni és kielemezni, hogy az első felelős magyar kormány milyen hatást gyakorolt az egyházi életre és a felekezetekre. Ehhez leginkább a Pesti Hírlap 1848-as számai használnak forrásként, mint amelyek írott és hiteles adatokat közölnek a korról.

Tanulmányom első részében általánosságban tárgyaltam Batthyány Lajos első kabinetjének egyházakkal kapcsolatos elképzeléseit és intézkedéseit, a következőkben a magyarországi felekezeteket sajátosan érintő eseteket fogom bemutatni a teljesség igénye nélkül, ugyanis a kérdéses időszak átfogó bemutatása nagyobb terjedelmű tudományos munkát igényel. A célom itt csupán annyi, hogy ízelítőt adjak abból, hogy a reformkori magyar liberalizmus miként viszonyult a hitélethez.

Amikor a Dán 4-et olvasom, arra gondolok, hogy milyen módon is függ össze a politika és a politikus. Talán úgy, hogy van egy fogalom a maga jellemzőivel, amelyekből kirajzolódik egy kép, és ebbe illeszkedik bele egy személy, aki a politikát esetleg foglalkozásként műveli, és abból él. Ennek a mércének valahol az egyház is megfelel. Mert nem mindegy, milyen az egyház, milyen jellemzői vannak, és az sem mindegy, hogy milyenek annak tagjai, illetve hogy a fogalom miként határozza meg azokat, akik azt képviselik, és rajtuk keresztül milyen kép alakul ki mások szemléletében. Ebben az összefüggésben az egyházpolitika fogalmának is van üzenete. A fogalom arra utal, hogy valamilyen módon kapcsolat áll fenn az egyház és a politika között. Akármilyen is legyen a politika, abban ott van az egyház, annak tagjai meghatározhatják a politikát, nem beszélve azokról, akik közöttünk élnek, és politikusként egyházi emberek.

A hatalom (exúsziá) fogalma gyakran előfordul az Újszövetségben, és legalább négy vonatkozása van. Először is a hatalom döntési szabadságot vagy cselekvési jogot jelent minden gátló körülmény nélkül. Minden ilyen hatalom Istennel kezdődik, és Istentől ered, mert „nincs hatalom mástól, mint Istentől” (Róm 13,1). A hívőknek joguk van Isten gyermekeivé válni (Jn 1,12), és szabadságuk van a törvényre nézve (1Kor 8,9). Jóllehet a hatalom értéktelen az azt érvénybe léptető erő nélkül, árnyalatnyi különbséget kell tennünk a két fogalom között. A hatalom első értelmezése tehát elkülöníthető az erőtől, és elsődlegesen előjogra, kiváltságra utal.

Az ókori Rómában már a köztársaság idején voltak hagyományai a napkultusznak, bár ezek az ősrégi hagyományok akkor még távolról sem tűntek meghatározóknak. A köztársaság korát a vallási pluralizmus jellemezte, amelynek mibenlétére kiválóan világít rá Karen Armstrong: „Annyi misztérium kultuszához csatlakozhattál, ahányhoz akartál, feltéve, ha ezek nem kísérelték meg veszélyeztetni az ősi isteneket.”

A Szanhedrin jogkörét illetően szinte minden kutató egyetért abban, hogy Jézus nyilvános működésének idején, amely Pilátus helytartói megbízatása alatt történt (Kr. u. 26–36), a Szanhedrin rendelkezett büntetőügyeket tárgyaló joggal, ahogyan azt követően is. Azonban nincs konszenzus a halálbüntetés kiszabásának jogát illetően. A Jn 18,31-ben a zsidók tagadják a halálbüntetéshez való jogukat, de a fent tárgyaltakból kiderült, hogy a zsidók autonóm módon rendelkezhettek a templom falain belül, mint ahogy számos példa bizonyítja azt is, hogy vallási kérdésekben szabadon dönthettek. Ez nem zárta ki a halálbüntetés kiszabását sem, és ezt több megkövezés általi halálra ítéltetés vagy ennek kísérlete igazolja. Igaz ugyan, hogy vallási kérdések esetében a zsidó hatóságok saját törvényeik szerint ítélkezhettek, és hajthatták végre az ítéletet, de nem kizárt az sem, hogy közönséges ügyekben is ítéletet hozhattak. Ezt sem cáfolni, sem igazolni nem tudjuk teljesen.

Az utóbbi 20 évben komoly változások történtek a biztonság- és védelempolitika tekintetében. Manapság egyre többet hallunk az iszlám és a Nyugat közötti problémákról. Ezért szeretnék átfogó jelleggel foglalkozni az iszlám és a Nyugat történelmi és jelenkori kapcsolatainak és konfliktusainak bemutatásával. Foglalkozom az iszlám fundamentalizmussal, amely napjaink egyik legjelentősebb kihívása. Arra próbálok feleletet adni, hogy miként és miért harapózhatott el a radikális iszlám világ Nyugat- és Amerika-gyűlölete, mennyiben ölt ez vallási köntöst, és mennyire vehető komolyan a missziói jellege, tehát mennyiben irracionális, következésképpen milyen esélye van megállításának nyugati módszerekkel. Az iszlám tényleg a béke vallása-e? Az muszlim hittudósok és tömegek nagy része valóban annak szeretné látni. Vajon hány Oszama bin Laden támad még, aki az általános szegénység és a többi társadalmi probléma orvoslását egyedül a Nyugat kíméletlen elpusztításában véli megtalálni?