Repozitórium index

In his 1583 ritual entitled Agendarius, which was innovative in many respects in comparison to its Hungarian predecessors, Bishop Miklós Telegdi of Pécs, the administrator of the diocese of Esztergom, added sample-like sermons to the rituals of the administration of the sacraments accompanying the great turning points of life (viz. baptism, confirmation, wedding etc.). He was presumably guided chiefly by pastoral considerations. For the second edition of 1596 (published after Telegdi’s death), the editors added a second funeral sermon, clearly intended for a more educated, urban audience – judging from the scholarly Latin quotations and the general tone. A comparison of the structure and content of the two speeches provides useful conclusions as to what the ecclesiastical authorities of the time considered advisable to preach at the time of death to mourners lacking basic schooling and what to the more learned audience.

My study approaches Unitarian sermon literature from the perspective of church discipline. There are several reasons for this: 1) Historical records of reception are scarce because in the early modern age, only a handful of Unitarian sermons could be published. 2) it was uncommon among Unitarian preachers to use theoretical works (ars concionandi/praedicandi) until the end of the 17th century, they learned instead by observing the written and oral practices of their colleagues. 3) Because of the medium of the manuscript, most early modern Unitarian sermons did not survive beyond the 17th–18th century. Therefore, in our exploration of the rules and ideals of sermon literature as well as the attitudes of followers, preachers, and schoolmasters to the genre, we are forced to rely on inferences based on the norms, especially the offences recorded in (ecclesiastical) court protocols.

A Református Szemle 1943-ban, a 365. oldalon közli az Igazgatótanács 6750/1943. Körlevelét, amelyet a II. ügyosztály bocsátott ki, aláírója Vásárhelyi János püspök és Almási Samu előadótanácsos volt. A körlevelet, mivelhogy rendkívül fontos a továbbiakra nézve, a maga teljességében közöljük.

A családrekonstitúció módszerét használó mikroregionális történeti kutatás tehát, a 18–19. század időszakára és az állami anyakönyvezés előtti időszak anyakönyvi adathalmazaira összpontosít és teszi alkalmassá a történeti demográfiai vizsgálatra.

A dolgozatom bemutatja a narratív prédikáció mint igehirdetési műfaj és a bibliai elbeszélések közötti összefüggéseket. A kiindulópont a szöveg és annak értelmezési lehetőségeinek a vizsgálata, amelyben fontos szempont a hallgatóság értelmezését befolyásoló tényezők figyelembevétele. Ez a szempont indokolttá tette a hallgatóság társadalmi és kulturális kontextusának a feltérképezését. A társadalmi identitás szempontjából az erdélyi emberek kulturális antropológiai meghatározottságát is figyelembe vettem és ezen a ponton mutattam be a narratív paradigmát és a narratív prédikációt is. A második fejezet a különböző műfajhoz tartozó biblia szövegeket tanulmányozza: a zsoltárok, a példabeszédek, az elbeszélések, a példázatok és a levelek kerültek a vizsgálat középpontjába. A felsorolt műfajokhoz tartozó bibliai szövegeket a retorikai funkciójuk, az irodalmi eszközeik, illetve az üzenet hatásának a megvalósíthatósága alapján vizsgáltam meg.

(A 24. Reál- és Humántudományok ETDK és 36. OTDK Társadalomtudományi Szekciója keretében bemutatott dolgozat. A 24. ETDK-n a dolgozat első helyezést ért el, a 36. OTDK-n pedig különdíjban részesült.)

Ez a rövid tanulmány a siratóénekek rendszerezése és formai kapcsolatuk tekintetében fogalmazott meg néhány észrevételt. A siratóénekek mint a gyász kifejezési formái, ha nem is jelentős mértékben, de egyaránt megtalálhatóak az Ószövetség történeti, prófétai és tanítói könyveiben, tehát szorosan hozzátartoznak az ószövetségi zsidó nép történelméhez. Az általunk használt kutatási eredmények a következőre engednek következtetni a qínáh-strófával kapcsolatban: az ószövetségi irodalomban megtalálható két dávidi gyászének nem szolgáltat példát arra, hogy a siratóénekek formái a korábbi keletkezésű gyászénekek formáit követik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a qínáh-strófának prófétai irodalomban való használata nem a zsidó gyászénekek formájára vezethető vissza, csupán azt, hogy ezt az Ószövetség anyagából egyértelműen nem lehet kimutatni.

Minden korban és kultúrában kialakultak a sajátos modellek (beszédműfajok), amelyeknek megismerése elengedhetetlen az adott kultúra megértésében. A Jelenések könyvét ebből a szempontból közelítjük meg, akkor ez az alkotás is céltudatos kommunikációnak tekinthető, s ezért holisztikus üzenetét műfaja alapján vizsgáljuk.

Rezi Elek - Vallás – teológia – erkölcs összefüggései, Tőkés István 90 éves, Emlékműavatás a Teológián, Hálaadó ünnepség a Teológián, Aranygyűrűs teológiai doktor, Katolikus és protestáns tanárok találkozója

Évzáró beszéd 2005 - Juhász Tamás.