Bíró Beatrix

A 20. század második felétől a formatörténeti kutatás feltételezte az elhívástörténet műfajának létezését, miután egy adott sémát fedeztek fel a bibliai elhívástörténetekben. Az általam vizsgált perikópát (Ex 2,23–4,17) is egy ilyen elhívástörténetként tartják számon. Az Ex 2,23–4,17 azonban az elhívástörténet ismerős elemein túl számos egyéb részletet tartalmaz, amely kérdéseket vet fel a műfaj helyes azonosítását illetően. E kérdésekben vizsgálódásom alapjául Erhard Blumnak a Tóra kialakulására vonatkozó megállapításai szolgálnak, aki hagyománytörténeti modelljében két kompozíció létét igazolja a Tórában. A két kompozíció sajátos nézőpontja érvényesül Mózes elhívástörténetében is, és lehetővé teszi egy jellegzetesen deuteronomista alapszöveg rekonstruálását, amely a formatörténeti elemzés alapjául szolgál. Dolgozatom Mózes elhívástörténetét (Ex 2,23–4,17) vizsgálja először irodalomkritikai, majd formatörténeti szempontból, végül pedig az eredeti elhívástörténet biblika-teológiai értékelésével zárul. Mindmáig nincs konszenzus afelől, hogy mi a szöveg fő hangsúlya, üzenete a történet főszereplőjét illetően. Mivel azonban nagy többségben a prófétáknak van elhívástörténetük, ezért felvetődik a kérdés, hogy Mózes alakja a prófétákéhoz közelít-e elhívástörténete alapján. Kutatásom eredménye azt mutatja, hogy az Ex 2,23–4,17* szövege Mózes elhívását prófétai elhívásként mutatja be, és alakját a deuteronomista prófétaképhez közelíti, és egy olyan formába önti a szöveget, amely a deuteronomista írói hagyományhoz köthető elhívástörténetek sajátos formája.

A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé, olyan személyeket is, akik addig talán idegenkedtek ettől, noha szükségét érezték ennek. A gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában is elképzelhetőnek tartok egy hasonló fellendülést, ha a módszer alkalmazása által újszerű keretet teremtünk mind az egyéni, mind a gyülekezeti csoportokon belül zajló beszélgetéseknek. Dolgozatom témája a biblioterápia és a gyülekezeti pasztorációs tevékenységek összekapcsolásának lehetőségei, kutatásom célja pedig azon lehetőségek feltárása, mely a biblioterápia és a hagyományos értelemben vett „gyülekezeti csoportterápia”, azaz a bibliaóra gyakorlatának összekapcsolásából adódhatnak. Dolgozatom első részét a biblioterápia számos meghatározásának összevetése és a különböző módszerek szintézisének megalkotása képezi, azzal a céllal, hogy egy átfogó képet nyújtsak a biblioterápia mibenlétéről. Ezt követően a biblioterápiás módszer alapvető triadikus szerkezetének (kliens-szöveg-facilitátor) levetítését kísérlem meg a gyülekezeti hipotetikus alkalmazás elemeit szem előtt tartva a lelkipásztor-bibliai szöveg-gyülekezeti tag/csoport triadikus viszonyrendszerén belül. Végezetül pedig a módszer hatékonyságát vizsgálom egy teológusokból álló kísérleti csoporttal végzett biblioterápiás alkalom előkészületeinek, lefolyásának, és a visszajelzések bemutatásának mentén.

(A 26. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia protestáns teológia szekciójában bemutatott dolgozat (1. díj).)

A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé. Olyan személyeket is, akik addig talán idegenkedtek ettől, noha szükségét érezték ennek. A gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában is elképzelhetőnek tartok egy hasonló fellendülést, ha a módszer alkalmazása által újszerű keretet teremtünk mind az egyéni, mind a gyülekezeti csoportokon belül zajló beszélgetéseknek. Jelen tanulmány ennek a lehetőségeit vizsgálja.

A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé, olyan személyeket is, akik addig talán idegenkedtek ettől, noha szükségét érezték ennek. A gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában is elképzelhetőnek tartok egy hasonló fellendülést, ha a módszer alkalmazása által újszerű keretet teremtünk mind az egyéni, mind a gyülekezeti csoportokon belül zajló beszélgetéseknek. Jelen tanulmány ennek a lehetőségeit vizsgálja.

A XX. század második felétől a formatörténeti kutatás feltételezte az elhívástörténet műfajának létezését, miután egy adott sémát fedeztek fel a bibliai elhívástörténetekben. Az általam vizsgált perikópa (Ex 2,23–4,17) is egy ilyen elhívástörténetként van számon tartva. Az Ex 2,23–4,17 azonban a elhívástörténet ismerős elemein túl számos egyéb részletet tartalmaz, amely kérdéseket vet fel a műfaj helyes azonosítását illetően. E kérdésekben vizsgálódásom alapjául Erhard Blumnak a Tóra kialakulására vonatkozó megállapításai szolgálnak, aki hagyománytörténeti modelljében két kompozíció létét igazolja a Tórában. A két kompozíció sajátos nézőpontja érvényesül Mózes elhívástörténetében is, lehetővé téve egy jellegzetesen deuteronomista alapszöveg rekonstruálását, mely a formatörténeti elemzés alapjául szolgál. Dolgozatom Mózes elhívástörténetét (Ex 2,23–4,17) vizsgálja először irodalomkritikai, majd formatörténeti szempontból, végül pedig az eredeti elhívástörténet biblika-teológiai értékelésével zárul. Mindmáig nincs konszenzus afelől, hogy mi a szöveg fő hangsúlya, üzenete a történet főszereplőjét illetően. Mivel azonban nagy többségben a prófétáknak van elhívástörténetük, ezért felvetődik a kérdés, hogy Mózes alakja a prófétákéhoz közelít-e elhívástörténete alapján. Kutatásom eredménye azt mutatja, hogy az Ex 2,23–4,17* szövege Mózes elhívását prófétai elhívásként mutatja be, és alakját a deuteronomista prófétaképhez közelíti, egy olyan formába öntve a szöveget, mely a deuteronomista írói hagyományhoz köthető elhívástörténetek sajátos formája.

(A 24. Reál- és Humántudományok ETDK és 36. OTDK Társadalomtudományi Szekciója keretében bemutatott dolgozat. A 24. ETDK-n a dolgozat első helyezést ért el, a 36. OTDK-n pedig különdíjban részesült.)

A XX. század második felétől a formatörténeti kutatás feltételezte az elhívástörténet műfajának létezését, miután egy adott sémát fedeztek fel a bibliai elhívástörténetekben. Az általam vizsgált perikópa (Ex 2,23–4,17) is egy ilyen elhívástörténetként van számon tartva. Az Ex 2,23–4,17 azonban a elhívástörténet ismerős elemein túl számos egyéb részletet tartalmaz, amely kérdéseket vet fel a műfaj helyes azonosítását illetően. E kérdésekben vizsgálódásom alapjául Erhard Blumnak a Tóra kialakulására vonatkozó megállapításai szolgálnak, aki hagyománytörténeti modelljében két kompozíció létét igazolja a Tórában. A két kompozíció sajátos nézőpontja érvényesül Mózes elhívástörténetében is, és lehetővé teszi egy jellegzetesen deuteronomista alapszöveg rekonstruálását, mely a formatörténeti elemzés alapjául szolgál. Dolgozatom Mózes elhívástörténetét (Ex 2,23–4,17) vizsgálja először irodalomkritikai, majd formatörténeti szempontból, végül pedig az eredeti elhívástörténet biblika-teológiai értékelésével zárul. Mindmáig nincs konszenzus afelől, hogy mi a szöveg fő hangsúlya, üzenete a történet főszereplőjét illetően. Mivel azonban nagy többségben a prófétáknak van elhívástörténetük, ezért felvetődik a kérdés, hogy Mózes alakja a prófétákéhoz közelít-e elhívástörténete alapján.