Repozitórium index

A Barth–Brunner vita a 20. század protestáns teológiai történetének egyik jelentős mozzanata. A dialektika-teológia két kimagasló alakjának 1934-ben történt replikaváltása nemcsak Karl Barth és Emil Brunner teológiai súlypontjait foglalja magában, hanem betekintést enged az 1930-as évek pezsgő teológiai és szellemtörténeti légkörébe is. Brunner értelmezésében a természeti teológiának egyik sajátos változata jelenik meg, miközben Barth az újreformátori teológia szellemében következetesen az Ige autoritásának jegyében fejti ki álláspontját. Ebben tanulmányban a vita egyes pontjainak tartalmi feltárása mellett röviden rekonstruáljuk a keletkezési körülményeket is, és kitérünk erdélyi hatástörténetére, értékelésére is.

Az egyházi hagyomány szerint Énók az első próféták közé tartozott. Neve két helyen szerepel Mózes első könyvében. Az 1Móz 4,17– 18-ban úgy olvashatunk róla, mint aki Káin fia: És Kain a feleségével hált, aki terhes lett, és megszülte Énókot. Majd várost épített Kain, és a fia nevéről Énóknak nevezte el. Énóknak született Írád, Írád nemzette Mehújáélt, Mehújáél nemzette Metúsáélt, és Metúsáél nemzette Lámeket. Az 1Móz 5,18–24 pedig Jered fiaként említi: Jered százhatvankét éves volt, amikor Énókot nemzette. Énók születése után Jered nyolcszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat. Jered teljes életkora tehát kilencszázhatvankét év volt, amikor meghalt. Énók hatvanöt éves volt, amikor Metúselahot nemzette. Énók az Istennel járt; Metúselah születése után háromszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat. Énók teljes életkora tehát háromszázhatvanöt év volt. Énók az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mert magához vette őt Isten.

Mi, igehirdetők, akik az eseményt Isten cselekvésétől várjuk, ezt akár provokációnak is fölfoghatnánk. A prédikáció mint esemény célja minden esetben Isten megtapasztalása a hétköznapokban. Az elvárás —esemény —tapaszta­ lat hármasa jól kifejezi a prédikáció eseményének történetiségét. E három lépésben jut érvényre, hogy mit cselekszik Isten, mi történik az emberrel, és hogy miként reagál a cselekvő ember Isten tettére.

Az ótestamentumi történetek közül Ábrahám áldozata az egyik legismertebb elbeszélés. Az elbeszélés tulajdonképpeni témája a hit próbája. A próbát jelentő gyermekáldozat kérdése nemcsak a kananeita eredetű judaista hagyományban található meg, hanem a görög mitológiában is. A Trója ellen hadra kelt görög sereg nem tud elindulni a szélcsend miatt. Előbb ki kell engesztelniük Artemisz istennőt Iphigeneiának, Agamemnon fővezér lányának feláldozásával. Az apának gyötrődései ellenére is meg kell hoznia ezt az áldozatot a cél érdekében, de a szörnyűség végül mégsem történik meg, mert Artemisz kicseréli a leányt egy szarvassal.

Miloš Alexander Bazovský, a szlovák festőművészet egyik kiemelkedő alakja 1950-ben készítette az Ahasvér címet viselő festményét (33,7 × 24 cm). Ez a kép hátulról ábrázol egy emberi alakot, amint vándorbottal a kezében, félvállra vetett kabátjával, fáradtan ugyan, mégis egyenletesen lassú tempóban halad befelé a képen megjelenített tér mélységébe, amelynek végtelenségét a sötét égen világító hold hangsúlyozza.

20. századi művészetben az 1912. év fordulópontot jelentett. Az 1884 júliusában létrejött párizsi Salon Indépendants kubista műveket mutatott be, köztük Marcel Duchamp (1887–1968) Lépcsőn lemenő aktját. Csodálattal, de ugyanakkor értetlenséggel fogadták ezt a művet, de aztán belenyugodtak, hogy „ilyennek is csak lönni köll”, mert hát a festészet új utakat keres. A festmény címe egyáltalán nem okozott fejtörést, mert egy aktot ábrázolni nagyon érdekes feladat, különösen úgy, hogy éppen egy lépcsőn megy le, hiszen a dinamikus mozgás megjelenítését kell térben és időben megoldani. Pedig ettől eltekintve, de ezzel együtt a lépcsőnek is megvan a maga sajátos jelentése a képzőművészet történetében.

A méltóságosan és idegenűl jellemzés mellett azonban ugyanolyan találónak érezzük az „alázatosan és szív közelben" megfogalmazást is. Alázatos írás is a Kis Dogmatika.