Repozitórium index

Jelen dolgozatunkban a keresztyén tökéletességgel foglalkoztunk Pál apostolnak a Filippi levél 3. fejezete alapján. Jóllehet Pál a tökéletesség fogalmát a Filippi levélben csak egyszer használja, a levél harmadik fejezete alapján háromféle tökéletességi minta bontakozik ki előttünk. Témáját és hangvételét tekintve a Fil 3 jól elkülönül a levél egészétől, így a keresztyén tökéletesség jellegéről és lényegéről ennek a fejezetnek a tüzetes vizsgálata alapján mondhatunk valamit. Dolgozatunkban tehát mindenekelőtt a Fil 3 áll a figyelmünk középpontjában.

A dolgozat azt vizsgálja, miként őrizheti meg a keresztyén misszió hitelességét a 21. század társadalmi, kulturális és technológiai kihívásai közepette. A vallási pluralizmus, globalizáció, szekularizáció és a digitális kommunikáció radikálisan átalakította a keresztény üzenet megszólalásának kereteit. Az egyház ma már nem magától értetődő autoritásként működik, küldetését, nyelvezetét és kapcsolódási formáit újra kell gondolnia. A dolgozat történeti és teológiai szempontból elemzi a misszióértelmezés fejlődését, Thomas S. Kuhn és David J. Bosch paradigmaváltás-elméleteire támaszkodva. A Missio Dei szemlélet szerint a misszió Isten küldése a világ felé, amelybe az egyház bekapcsolódik. Bemutatásra kerülnek a missziótörténet fő szakaszai, a posztmodern identitásviszonyok, a globális kereszténység változásai, a digitális misszió formái, valamint a kontextuális és felszabadítás-teológiai irányzatok.

Ebben az írásban igyekszünk feltárni a földművelés és a hagyományos falusi életmód teológiai dimenzióit. A legföldibb foglalkozásnak több köze van az éghez, mint gondolnánk. A földet művelni és őrizni a lehető legemberibb dolog, ugyanakkor Isten egyik első parancsának teljesítése. A teremtett világhoz való viszonyunk összefügg az Alkotó iránti kapcsolatunkkal. A föld élete és egészsége elválaszthatatlan a mi életünktől és egészségünktől. Ezek fényében igyekszünk megfogalmazni a felelősség, az élhető körülmények és az örömteli, teljes élet teológiai irányvonalait, valamint konstruktív párbeszédet indítani korunk és minden kor egyik legalapvetőbb kérdésében.

Korunk globális jellégének elengedhetetlen velejárója Nyugaton, Európában a keleti vallások – elsősorban a buddhizmus – egyre gyorsabb terjedése. A velük való párbeszéd egyik legkomolyabb akadálya a közös, semleges fogalomkincs hiánya – vagy éppen a többletjelentést hordozó speciális fogalmak egymásnak való óvatlan megfeleltetése. A tanulmány elsődleges célja, hogy egy olyan átfogó üdvösségfogalmat definiáljon, ami a keresztényeknek sem idegen, és megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy ez missziós terepen milyen nyitási lehetőségeket kínál.

Az egyházkormányzás alapja Isten igéje, feladata Krisztus akaratának érvényesítése. Az egyház tehát nem követheti kritika nélkül a világi vezetési modelleket, mert azok adaptálásával a hangsúlyok eltolódhatnak, ennek következtében a vezetés céltévesztetté válik. A teológiai kibernetika rendszerszemléletű megközelítése segít meghatározni a vezetés helyét, feladatát, módszereit segítségül híva a korszerű vezetéselméleti, szervezetfejlesztési és menedzsmenttudományi ismereteket. Azonban a kibernetika több, mint professzionális menedzsment- technológia. Feladata az isteni iránymutatás mentén, a Lélek munkáját engedve segíteni a közösségi egyházvezetést gyülekezeti és szervezeti síkon egyaránt.

Újszövetségi kutatóként a szerző olyan kérdéseket taglal az alábbi tanulmányban, melyek alapvetően meghatározzák egy teológiai felfogás irányát. Ezek a következők: Miben látta Tavaszy Sándor a teológia feladatát? Hogyan határozta meg a rendszeres teológia és a bibliai teológia kapcsolatát? Milyen írásmagyarázati elveket vallott? Milyen alapállása volt a hit és a történet kérdésében? Valamennyi problémafelvetés tárgyalási szempontjára nézve érvényes a kutatott gondolkodó megállapítása, miszerint fontos Jézus történeti vonatkozásainak a megismerése, „de ez a megismerés csak akkor éri el célját, ha hittel és hódolattal áll meg Krisztus istensége előtt, mert az ő személyének jelentése túl van a históriai megismerés határán.”

Ismeretes Kierkegaard három létmódstádiuma, az esztétikai, az etikai és a vallási, melyek közül a harmadik az akéda értelmezésére épül. Nálunk Tavaszy Sándor és Lukács György körülbelül egy időben kísérli meg Kierkegaard értelmezését. Egyik bölcselő sem találhat alibit a létezés alól, sőt – horribile dictu – az Ábrahám próbatétele alól sem. Hogyan válaszoltak e kihívásra? A kérdést kötelesek vagyunk feltenni – immár önmagunknak. A neomarxista késztetésnek (is) kitett posztmodern korban hogyan válaszol a saját egzisztenciális tájékozódásunk arra, hogy „nincs alibink a létben”?

A trianoni lelki apátiát követően – ebben a speciális magyar kisebbségi helyzetben – egy új irányzat fejlődött ki, a transzilvanizmus, mely a megváltozott társadalmi körülmények okán újra értelmezte és megfogalmazta az erdélyi magyar társadalom jövőképét. Ennek része a 20-as évek teológiai úrkeresése – elsősorban Tavaszy és Makkai munkássága – amely egyrészt megpróbálja a kálvinizmust a transzilvanizmus szolgálatába állítani, másrészt a kálvinizmusnak keres új célt az erdélyi társadalomban. A kálvinizmus világnézeti vizsgálata transzilvanista háttérrel, Tavaszy publicisztikájában egyéni látásmódot eredményezett.

Ez a tanulmány azt vizsgálja, miként válhat a szépség a transzcendens, azaz az isteni jelenlét érzékelhető jelévé a keresztény gondolkodásban. A teológiai hagyományban a szépség nem csupán esztétikai kategória, hanem a szent egyik kifejeződése, amely képes túlmutatni önmagán, és megnyitni a valóság mélyebb, spirituális dimenzióit. A szép valósága sok esetben a transzcendencia felé vezető kapuként jelenik meg, különösen a liturgiában, a vallásos művészetekben és az egyéni áhítatban. A tanulmány három fő vizsgálati irányt követ: teológiai alapfogalmakat tisztáz, elemzi a szépség és szentség kapcsolatát a művészet példáin keresztül, valamint értelmezi a szépség szerepét a hit személyes megélésében. Külön figyelmet fordítunk a szépség értelmezésére a keresztény teológiában, mint ami az isteni „nyoma” vagy „ikonja” a világban. A tanulmány célja bemutatni, hogy a szépség nem puszta díszítés vagy érzéki öröm, hanem a szent megtapasztalásának egyik valóságos és érvényes útja.

A tanulmány Barth 1919-es tambachi előadását vizsgálva érvel amellett, hogy a református identitás nem a dogmatika ismétlésével, hanem a radikális krisztológiai fókusszal újítható meg. Bemutatom, hogyan cseréli fel Barth a vallási-politikai „kötőjeleket” a regnum gloriae szintézisére. A bevezetett „giroszkopikus metodológia” fogalma azt a dinamikus stabilitást írja le, ahol az emberi aktivizmus helyett a feltámadott Krisztus mozgása tartja egyensúlyban a hívőt, lehetővé téve a valódi, Isten szerinti cselekvést.

Az alábbi előadás célja először az, hogy bevezessen egy olyan gondolkodó belső logikájába, aki önmeghatározása szerint „zsidó újszövetséges”. Második lépésben felidézzük a II. vatikáni zsinat tanítását a zsidó–keresztény viszonyról, mely a maga korában egészen új alapokra helyezte ezt a történelmileg olyannyira terhelt kérdést. Harmadsorban ismertetjük annak a huszonöt tekintélyes ortodox rabbinak a 2015-ben kiadott nyilatkozatát, akik a kereszténység értékeit elismerve szintén a két fél közötti párbeszédet szorgalmazzák. Záró reflexiónk annak a döbbenetes lehetőségnek ad hangot, hogy kétezer év átkos ellenségeskedése után talán valamilyen gyökeresen új – akár üdvtörténetinek is nevezhető – korszak küszöbén állunk az ősatyák népe és Krisztus gyermekei viszonyában.

„Elkéstetek, elkéstetek vele, / Az Igével, ki élet kenyere” – hangzott el Reményik Sándor súlyos megállapítása a protestáns teológusok felé 1936-ban. Vajon tényleg „elkéstek” a két világháború közötti teológusok az ige közvetítésével? A jelzett időszakban az erdélyi magyarság megmaradása érdekében termékeny párbeszéd alakult ki a teológia és a társadalom számos területe között. Tanulmányunkban Tavaszy Sándornak a teológia és az erdélyi magyar irodalom viszonyára vonatkozó írásait, hozzászólásait igyekszünk feltérképezni. Az „esztéta” Tavaszy irányadó gondolatai a sajátos kisebbségi helyzetben egyúttal a teológia és irodalom közös útkeresésére, dilemmáira, sajátos kapcsolatukra, illetve a reformátusságnak a formálódó transzilvanista gondolkodásban betöltött szerepére is rávilágítanak.

Jelen tanulmányban a szükségszerűség és esetlegesség fogalmait elemzem. Duns Scotus filozófiai teológiájának kontextusában keresem a kapcsolópontokat a harmadik évezred multikulturalitásával. A kapcsolatiság teológiai megalapozásnak a lehetőségét keresem az isteni akarat és szabadság abszolút végtelenségében egyrészt, másrészt az emberi szabadság és akarat kontingenciájának a feszültségében. Ebben a feszültségben Isten kommunikál személyessége és önkinyilatkoztatása révén. Jézus központi szerepe az ember számára nem kontingens, az egyház önmagában kontingens. Isten akarata határozza meg, hogy mi szükségszerű és mi nem hivatása betöltéséhez.