Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 6 of 6 results.
SzakdolgozatSzilágyi István2023Pages: 58Supervisor: Buzogány Dezső

A mesteri dolgozat öt marosszéki gyülekezet 1687-es összeírásáról szól, melyek név szerint a következők: Székelyszentistván, Makfalva, Székelyabod, Kibéd, Sóvárad. E dolgozat alapját az egyházmegye legrégibb matriculájának egy töredéke képezi, amely fióklevéltárnak is tekinthető, hisz számos oklevelet, határozatot, feljegyzést, díjlevelet tartalmaz. A marosi egyházmegye kialakulásának rövid történeti áttekintése után, dolgozatomban a felsorolt öt gyülekezet, illetve település rövid bemutatására kerül sor. Ebben kitérek a századok folyamán végbement átalakulásokra, változásokra, adott esetben nehézségeikre, illetve az önálló egyházközségi státusz elnyerésére. Ezt követően az egyházközségek javai kerülnek felsorolásra. A javak két csoportba kategorizálhatók: ingó és ingatlan. Az ingó javaknál főleg a klenódiumokra és a templomi, liturgikus textíliákra kerülnek előtérbe, illetve a templomi székek helyzete.

SzakdolgozatKiss Dávid2023Pages: 48Supervisor: Visky Sándor Béla, Horváth Levente

If we are commanded to remember the Sabbath in the Ten Commandments, why do we go to worship on Sunday? In my paper, I am seeking possible answers to this question. At the beginning of my research, I outline the position of the Seventh-day Adventist Church. In the following sections, I aim to present a biblical alternative to this position. I argue that the Sabbath institution was not known to the Jewish people before their wilderness wanderings. But here it becomes the sign of the Mosaic covenant. Since the covenant was made with the Jews, the Lord does not require foreign nations to observe the Sabbath. But God promises to make a new covenant that will not only apply to the Jews. This has been realised in Jesus Christ. He is the one to whom the Sabbath points. In light of this, we cannot cling to the shadow when the light of the world has come among us.

PublikációGyőri L. János20161093Pages: 332--340

Heinz Schlaffer (Elhotten, 1939) stuttgarti emeritus professzor Die kurze Geschichte der deutschen Literatur című másfél száz oldalas irodalomtör­téneti esszéje még a kiadás évében, 2002-ben került a kezembe egy németországi konferencia alkalmával, s útban hazafelé a vonaton egy lélegzetre el is ol­ vastam. A kissé provokatív tartalmú, briliáns stílusú írás akkor annyira lenyűgözött, hogy elhatároztam, a kis kötetet itthon ismertetem.

PublikációAdorjáni Zoltán20171105Pages: 541--542