Repozitórium index

Dolgozatomban a prozelitizmus kérdéskörét kutatom. Főként az ószövetségi „jövevény” (gér) és intertestamentális kori prozelita (proszelüthosz) fogalmakkal foglalkozom. Fő kérdésem a témával kapcsolatban, hogy milyen megítélése volt a prozelitáknak a zsidó és nem zsidó társadalmon belül az említett időszakokban. Ugyanakkor vizsgálom a prozelita jog és betérés kérdéskörét is. Dolgozatom első részében azokat az ószövetségi helyeket vizsgáltam meg, amelyekben megjelennek a görög „prozelita” szóval megfeleltethető héber (gér, gerim) kifejezések. Elsősorban a kifejezések vallási és jogi tartalmára fordítottam a figyelmet. Az intertestamentális kori források, amelyek a kutatás fő részét képezik, a Kr.e. első század két meghatározó zsidó szerzőjének Alexandriai Philón és Josephus Flavius munkáira alapoznak. A prozelita jog és a prozelita kultuszi élet meghatározására a rabbinikus irodalom, főként a babiloni és palesztin Talmud nyújt kiindulási alapot.

Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa az erdélyi nemesség körében a 18-ik század folyamán végbement felekezetváltásokat. Ahhoz, hogy e felekezetváltások mértékét és súlyát megértsük, alapos kutatásra van szükség. Mivel ez eléggé személyes és kényes téma volt és maradt napjainkban is, a történészek igyekeztek mellőzni ezt a kérdést, vagy megelégedtek a korábbi nézetek átvételével anélkül, hogy alapos és mélyreható kutatást végeztek volna. Erdély történelmével foglalkozó, átfogó jellegű művek alig tárgyalják ezt a kérdést, annak mélységeit és következményeit nem tárják fel. Ugyanez elmondható a különböző protestáns egyháztörténeti műveikről is. A protestáns felekezetek történetét feldolgozó művek ugyan „elpanaszolják” az elszenvedett sérelmeket, legtöbb esetben felnagyítva vagy torzítva ismertetik a „veszteségeket”. A katolikus egyháztörténet kerüli a témát, a nagy, átfogó jellegű egyháztörténeti művekben alig történik említés róla.

Pár héttel ezelőtt belém hasított a felismerés a csendesnapokkal kapcsolatban: Istenem, mit tudnék mondani? Hogy lehet teológusoknak Istenről beszélni? Szívsebészeknek laikusként a koszorúérről? Ilyenkor legjobb, amit tehet az em­ ber, hogy hallgat. Egyáltalán Wurmbrand után, Visky Ferenc után, Krisztusért annyit szenvedett, börtönviselt keresztyének után, hogy lehet hitelesen megszólalni? Vagy hogy lehet megszólalni hitelesen akkor, amikor légvonalban pár ezer kilométerre innen ke­ reszten vagy más borzalmak közt Krisztu­ sért halnak meg emberek? Mit mondhatnék?

Jókai Mór valláshoz való viszonyulása kevéssé kutatott téma. Szinte minden regényében találkozunk különféle vallási utalásokkal, vallásos kifejezésekkel vagy egyszerűen csak a vallásos világképpel és szellemiséggel.

Ravasz László azon írásai, amelyeket az 1900-tól 1903-it terjedő időszakban vetett papírra, azt tükrözik, hogy a teológiai tanulmányok még nem tették teológussá az írói készséggel rendelkező egyetemi hallgatót. Megmutatkozik írói vénája, és jóllehet egy-két dolgozatában olyan témákat, kérdéseket vet fel konkrétan, amelyek a következő években született írásainak lényegi tartalmát képezik, legtöbbjük inkább csak látens módon jelentkezik. Érdeklődése nagyon eklektikus, eszményképe a kritikai hangvételű zsurnaliszta, a szárnyait bontogató irodalmár. Sorai a mindenhez értő és mindenhez az ifjúság megfellebbezhetetlen hevével hozzászóló bölcselkedőről tanúskodnak. A megalapozott ismeretek hiányára azonban van magyarázat. Még maga sem döntötte el pontosan, mi is az, ami tényleg érdekli. Sok mindenről hall az egyetemi előadásokon, sokat olvas, napirenden próbál lenni a világban zajló történésekkel, de kiforrott álláspontja még nincs.