Repozitórium index

A dolgozat a házasság szentségének értelmezéseit tárgyalja a Római Katolikus Egyház és a Református Egyház tanításaiban. A kutatásom legfőbb kérdése a két felekezet házassághoz való viszonyulása, illetve annak összehasonlítása. A Római Katolikus Egyház a házasságot a hét sákramentum egyikének ismeri el, ami magával hordoz nagyon sok tulajdonságot, sajátosságot és dogmatikai értelmezést. Mint sákramentum, szentség, ami nem csak a tanításbéli sajátosságok miatt fontos, hanem annak gyakorlati része miatt is: felbonthatóság, érvényesség, társadalmi szerep. A Református Egyház a házasságot nem tekinti sákramentumnak, mivel nem tesz eleget a sákramentumokhoz szükséges és elégséges feltételeknek. Viszont ez a tény azt is magával hozza, hogy a házasságértelmezésnek egy új helyet kell találni, mivel az már nem a sákramentumtanban helyezkedik el, hanem a protestáns teológiában az etikában.

Dolgozatomban Verestói György életét és püspöki tevékenységét vizsgálom. Célom feltérképezni, hogy Verestói György önéletírásában hogyan foglalja össze életét, valamint a szűk öt évet felölelő püspöki tevékenysége során (1760–1765) milyen szerepet töltött be az egyház vezetésében. Munkám elsősorban forrásfeltáró és -rendező jellegű, mivel eddig ki nem adott és fel nem dolgozott levéltári adatokra (jegyzőkönyvek, levelezések) épül. Ezek közül kiemelkedő Verestói György latin nyelvű önéletírásának fordítása, amelyet teljes terjedelemben közlök a dolgozatban. Noha Török István már lefordította az említett kéziratot, a szöveget több szempontból (nyelvezet, szöveghűség, pontosság) is indokolt volt újrafordítani, illetve a szélesebb közönség számára is elérhetővé tenni. A dolgozat továbbá részletesen foglalkozik a püspöki tisztség kérdésével.

Az Efézusi levél kutatásának mai irodalma igen gazdag. Ezt az új exegetikai termést szándékoztam összefoglalni és alkalmazni a magyar olvasók számára. Az Efézusi levél az ún. páli iskola tanítását képviseli, amely azzal a szándékkal foglalja össze Pál apostol hagyatékát, hogy azt egy új egyházi-gyülekezeti élethelyzetre alkalmazza. Mintaszerű az az eljárás, amellyel a következő kérdésekre válaszol: az egyház egysége, a gyülekezeti szolgálatok, a hívő ember harca a világi kísértésekkel, a keresztyének mindennapi élete a szűkebb és tágabb társadalmi egységekben. Ezenkívül a gyülekezeti istentisztelete formai és lelki gazdagságának bemutatása teszik érdekfeszítővé a levél olvasását és tanulmányozását.

Az ún. katolikus (közönséges) levelek között számon tartott újszövetségi irat szoros kapcsolatot mutat Pál apostol, illetve a páli iskola hitbeli szemléletével. Ezért esett választásom a Kolossei és az Efézusi episztolák után e levél szövegének kifejtésére. Munka közben ismertem fel, hogy a Péter apostol neve alatt ismert irat nemcsak a páli hagyományt, hanem a szinoptikus evangéliumok tradícióját is képviseli. Az újabb kutatás szerint a levél az ún. péteri iskola körében született Rómában az első század végén. Ez az őskeresztyén teológiai csoport önállóan bontakozott ki a Pál által meghatározott iskola mellett. Luther Márton az Újszövetség legfontosabb írásai közé sorolta, és azt ajánlotta a bibliaolvasóknak, hogy naponta olvassák és úgy táplálkozzanak vele, mint a mindennapi kenyérrel.

A repertórium magában foglalja a 105 évfolyam 18 449 közleményét, függetlenül attól, hogy milyen tartalmúak és milyen terjedelműek. Kivételt képeznek a hivatalos közlemények (körlevelek, pályázatok) és az egészen rövid, jelentéktelen hírek. Az anyagot tartalmi csoportok szerint osztottam be. Sorrendben: a teológiai tudományok szakcsoportjai, majd a teológiai, egyházi érdekeltségű közlemények szerint, egészen az irodalmi és képzőművészeti cikkekig. Ezek a főcímek és az utánuk következő kisebb tartalmi egységek alatt találhatók.

A Kolozsvári Teológiai Fakultás épülete a Trencsin tér felőli nézetből.

A Kolozsvári Teológiai Fakultás épülete 1902-ben.

A Kolozsvári Teológiai Fakultás épülete (dátum nem azonosítható).

A Kolozsvári Teológiai Fakultás épülete 1941-ben.

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Tanácsterme.

A nemes és nemzetes Csapó-família kecskeméti polgárcsalád volt s ezért kapta valamelyik őse királyi levéllel a "kecskeméti" predikátumot. De Dunántúlról származtak s külső és belső mivoltokban az itteni magyarság jellemvonásait öltözték fel.

E név viselője negyven év óta tanára az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári Theologiai Fakultásának, ami azt jelenti, hogy az erdélyi több mint félezer református pap közül könnyen meg lehet számolni azokat, akik nem az ő keze alól kerültek ki, sőt tanítványai vannak mindenütt, ahol magyar református gyülekezetek élnek, tehát a régi nagy Magyarország különböző kerületeiben és az utódállamokban épen úgy, mint Amerikában. Tanítványai közül már sokan vonultak nyugalomba azokon kivül, akiket örök nyugalomra hivott el az Úr, míg Kecskeméthy professzor ha testben kissé megroskadva s az utolsó öt év gyásza miatt megtörve is, de Istennek hála még mindig munkálkodik, sőt nemcsak tanít, hanem irodalmi és tudományos munkásságának most készíti el a koronáját teljes bibliafordításában, amelyből eddig még csak az Újszövetség jelent meg, de már az Ószövetség is közeledik a befejezéshez.

Nagyon régi kérdés, talán egyidős az őskeresztyénséggel. Chrys0stomus, Hieronymus, Gázai Procopius már megjegyzik, hogy az a széfer hattorah, melyet Kr. e. 621-ben Hilkiás főpap a jeruzsálemi templomban megtalált, csak a debarim = a Deuteronomiam = (Mózes V. könyve) lehetett. Ez a megtalált törvénykönyv századokon át foglalkoztatja a kedélyeket. 1805—6-ban „Dissertatio Critica“ címen De Wette határozottan állítja, hogy az a törvénykönyv = thoragyűjtemény, melyet Josiás király kultuszreformja végrehajtásához alapul vett: a Deuteronomium volt. Majd Kuenen és Wellhausen munkái nyomán a Deut. kérdése az ótest. bibl. tudományok egyik pillérévé, kulcsává lett. Mások (strassburgi iskola: Vernes, D'Eichthal, Horst, Cullen) azt vallják, hogy a Josiás reformja jelentéktelen, Ezékiás király reformjánál is (719—691 Kr. e.) kisebb méretű, így a Deut. a Josiás reformjával nincs is összefüggésben. Ismét mások (Fries) a Josiás reformját jóval a Deut.

A Szentirás kanonikus könyveinek eredeti nyelve iránt megnyilvánuló tudományos érdeklődés története csak nagyon hullámos grafikonvonallal volna megrajzolható. Nemcsak korok, hanem theologiai irányzatok szerint is eltérő és változó volt az a magatartás, mellyel a bibliakutatás a Szentirás héber és görög szövege felé fordult. Időnként úgy vonzották magukhoz az eredeti bibliai szövegek a tudományos mohóságot, mint a mágnes a vasat, máskor ellenben csendes közönyösséggel nyugodtak bele a theologusok a meglevő fordítások kielégítő voltáról kiformálódott közfelfogásba.

Minden theologiai irányzat meghatározza az egyes theologiai diszciplínáknak a karakterét, igy az exegézis tudományáét is. Az elmúlt évtizedek theologiai gondolkozását a liberális-, történeti- és élmény theologia határozta meg.

Ha Dr. Nagy Géza Barth tanulmányának I. része olvasása közben, melyben a theologia útját mutatji fel Schleiermachertől Barthig, azt kérdezzük, hogy mi az oka annak, hogy Schleiermacher „Istent az Universummal azonosítja", „a szentháromságtant, Krisztus praexistens voltát elveti", hogy Schweizer Sándor „rendszeréből hiányzik az épület alapköve: a legbiztosabb és legobjektivebb forrása a theologiának: az élő, szuverén és Krisztusban megtestesülő Isten", hogy Ritschlnek nincs szüksége „a Jézus Krisztus örökkévaló istenségének és elegettevő szenvedésének alázatos, hivő elfogadására", hogy Troeltsch „Jézus Krisztus túlhaladásának lehetőségét is elismeri", a feleletünk ez: mindennek az oka a letérés arról a fundamentumról, melyen egyedül vallhatta a keresztyén egyház: Jézus a Kyrios, a Krisztus.

Ha azt a számtalan sok kérdést, amely naponként ostromolja az emberi lelket, mindig összefogóbb kérdésekre vezetjük vissza, végre egyetlenegy nagy és rendkivüli kérdéshez jutunk: Kicsoda az Isten ? — A tudományos gondolkozás végső nagy szintézise: a filozófia sok mindenről beszél, de végső eredményében csak egyetlenegy nagy kérdésre keres feleletet, amelyet tétovázás nélkül ismét csak így fogalmazhatunk meg: Kicsoda az Isten? — Olyan nagy és rendkivüli ez a kérdés, hogy ezt nemcsak az emberi értelem és ész adja fel, hanem maga az egész emberi exisztencia. Az emberi exisztencia nem is más, mint Isten után kérdező valóság. Egyetlenegy nagy kérdés, amelyre egyetlenegy felelet van: Isten!

A mai napon hálánk és kegyeletünk örökzöld koszorújával fonjuk körül a zürichi reformátornak, Zwingli Ulriknak hősies alakját. E hónap 11-én volt 400 esztendeje annak, hogy honfitársai seregében, 25 református lelkipásztor társával együtt, a r. kath. kantonok túlerejével vívott küzdelemben elesett. Fellengős szavak, regényes színezések helyett olvassuk el hü barátjának és munkatársának, Mykoniusnak beszámolóját e nap megrázó történetére.

A genfi Tanító már halálosan beteg volt 1564 áprilisában, amikor a nagyenyedi hitvitázó zsinaton megalakult Erdély református egyháza. A nagy haldoklónak azok közül a népek közül, amelyeknek kebelében az ö földi élete folyamán számottevő református egyház alakult vagy kezdett alakulni, körülbelül a magyarsággal volt a legcsekélyebb személyes összeköttetése. Ennek a végzetszerüségnek messze kiható következményei voltak, amelyek nem egy tekintetben még ma is fennállanak. Megkapó kárpótlásul a személyes összeköttetés hiányáért, a dolgok különös és mélyértelmü összetalálkozása folytán, az történt, hogy a földi küzdelmek világából búcsúzkodó Kálvin az erdélyi magyarság református egyházának bölcsője felett mégis hallatta tiszta és hatalmas szavát.

Az igehirdetés, amennyiben nemcsak bitorolja ezt a nevet, nem lehet más, mint az Igének alázatos és hűséges tolmácsolója. Annak az Igének, mely a „szent Bibliában, azaz Istennek Ó- és Újtestamentomában foglaltatott egész szent írásban" van adva számunkra. Olyan hűséges és alázatos tolmácsolója, hogy lényeges tartalmát csak az írásból veheti és ahhoz semmit nem tehet és abból semmit el nem vehet. Akár hozzátesz, akár elvesz, meghamisítja az Igét, hűtlen lesz megbizatásához és méltatlan az igehirdetés névre. Ennélfogva az eschatologiáról, mely az Igének integráns része, nem hallgathat az igehirdetés. Mert ha hallgat, önkényesen megcsonkítja és meghamisítja az Igét, és abba a vétekbe esik, melyről a Jelenések könyve a befejezésében olyan kíméletlen szigorral mond ítéletet (22:19.)

A misszió kérdésében a legújabb időkben olyan alapvető változások történtek, melyek a misszió egész felfogását befolyásolják. Kiemelkedik a missziói munka azon alapgondolata, hogy a missziói feladat nem a keresztyén európai kultúra átadása a pogány népeknek, nem is a keresztyénségnek, mint meglevő rendszernek velük való megismertetése, hanem Isten Igéjének hirdetése. Mint az egyház munkájában mindenütt, úgy itt is előtérbe lép az a gondolat, hogy az egyház egyetlen feladata, hogy hirdesse az Igét, mely reá bizatott. Ez tulajdonképen nem más, mint az egyház ráeszmélése a saját feladatára s mint Isten Igéjéhez való visszatérés az igehirdetés, nevelés, pásztoráció és misszió munkájában. Mind jobban látja a keresztyén egyház, hogy a missziói parancs nemcsak egyetemesen kötelező, mely alól nem lehet kibújni, de hogy ez a kötelezés az Ige hirdetéséről szól, melyet nem szabad semmi egyébbel, emberi gondolatokkal, feladatokkal vagy intézményekkel azonosítani vagy felcserélni.

A keresztyénséggel egy új szellemi életelv lépett a világtörténelem szinterére, hogy azt a maga örökéletü eszményeivel átalakítsa. Ez az új életelv ellenállhatatlan erővel alakította át az egész emberi míveltséget és lett ki nem apadó forrása az újkori kultúrának. Az újkor míveltsége keresztyén míveltség és az újkor értékelése a maga ideális követeltségeivel keresztyén értékelés. Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy az újkor míveltsége és gondolkozása tisztán a keresztyén életelvből teljesen megérthető. Tudnunk kell, hogy maga a keresztyénség is egyfelől a zsidóság, másfelől a görögség talaján gyökerezik. A hellenisztikus míveltségnek legértékesebb elemei, főleg az alexandrinismus és az újplatonismus közvetítésével a keresztyénségnek, mint tannak és társadalmi formáló erőnek szerves alkotórészeivé lettek s mint ilyenek öröklődtek évszázadról-évszázadra, nemzedékről-nemzedékre. Már az újszövetségi irodalom keretén belül találkozunk a hellenisztikus míveltség elhatározó befolyásával.

Ez a kifejezés uralkodó jellemvonása a mai filozófiai elmélkedésnek, csaknem jelszóvá sűrűsödött kivánalom és program; Tavaszy Sándor szerint, aki legelsőnek és legodaadóbban tárgyalta nálunk az új irányzatot, azelőtt élményei voltak az embereknek, élményt követelt a magyarázótól a tudományos köztudat, most existenciális szempontot, megértést, döntést, ítéletet.

A Díszteremben sorra kerülő eseményen balról-jobbra a következő személyek láthatók: Gálfy Zoltán, Rolf Binder, Henk van de Graaf, NN, Juhász András.