Repozitórium index

Márk evangéliumának példázatfejezetében (4,1–34) a magvető példázata és a példázat magyarázata között egy olyan kisebb szövegrész (11–12. v.) olvasható, mely komoly exegetikai gondot okoz. A megütközést keltő logion a szakirodalomban a „példázatelmélet”, vagy a „megkeményítés-elmélet” néven ismert.

Az egyház Krisztus teste. A teológia Isten Igéjének szent tudománya. Aki ezt a két állítást tagadja, vagy a kettőt egymással szembeállítja, az mindkettő létét vonja kétségbe. De nem csak ezt kell kimondanunk, hanem azt is, hogy az egyház lelkisége és a teológiai gondolkozás nem is választható el egymástól. Az egyháznak van egy testi létformája, úgy, ahogyan testületekben kormányozza önmagát, a teológiai gondolkozás testet ölt egy tanintézetben; azonban az egyházkormányzat nem önmaga az egyház, hanem annak csak létkerete, az intézet nem önmaga a teológia, hanem csak képviseli azt.

Az énekkar jelenléte és szolgálata a protestáns istentiszteleten nem feltétlenül szükséges. Énekkar nélkül is teljes értékű liturgia tartható. Az istentiszteleti zene azonban nem zárkózhat el a többszólamúság és a magasabb művészi fokon megfogalmazott formák elől.

A nyert tapasztalatok alapján nyilván megállapítható, hogy az életkori sajátosságok érvényesülése nyomán a különböző nemzedékek között ellentétek jelentkezhetnek, sőt sokak véleménye szerint mindig jelentkeznek is. Mert az idősebb nemzedékre az jellemző, ami sajátossága az egyes személynek is, hogy ezek visszanéző emberek. A múltra tekintenek, oda, ahol megtalálják értékeiket, amelyekért dolgoztak, alkottak, s amelyek sikereket is jelentettek. Ami a múlt volt, az biztos, ahhoz ragaszkodnak, azt meg akarják tartani – s ezt tartják jónak, tovább is megtartandónak az ifjabb nemzedék számára is. Ezzel szemben az új nemzedék előre tekintő, a jövőbe vetíti vágyait, ott akarja megvalósítani önmagát. Így előre nézve, gyakran türelmetlenül sietne a jövő felé. Azonban nem tud vágyai szerint futni, mert akadályokba ütközik. Ilyen akadálynak látja az előtte járó idősebbek „maradiságát”. A nemzedékek szembefordulnak egymással, ellentétek, vagy éppen harc indul meg közöttük.

A tudomány az emberi értelem által felfedezett természeti és társadalmi ismeretek összessége. A tudományos kutatás alapvető ismérvei: a módszer, a megismerhetőség, a törvényszerűségek és a logikai összefüggések. Törvényszerű, azaz tudományos az, ami ok-okozatilag mérhetően bizonyítható, és megismételve is azonos eredményt ad.

A Jelenések könyve mindmáig a legnehezebben magyarázható bibliai könyv; a „megfejtésére” irányuló emberi erőfeszítések akadoznak, helyenként meg is akadnak. Ezért az Ószövetségből átvett, s az Újszövetség körülményeihez alkalmazott jelek rendszerének feltárása (az apokalipszis ismételt apokalipszise) kulcsfontosságú lehet a szöveg „dekódolásában”.

Az egyház még nem a teljességre jutott Isten országa, amely csak el fog jönni. Ezért szüksége van az evilági törvényekre, s ebben a polgári jogalkotás, -érvényesítés és -alkalmazás segítségére van. Ha ettől eltekint, az enthuziasztikus anarchia fenyegeti. Ebből a kettősségből következik az első témánk, a lelkiség és a jog viszonya az egyházban.

Legszentebb meggyőződésem az, hogy az az ember lesz az új magyar évezred Szent István királya, aki a magyarságot újra képes lesz egy szellemi közösségbe, egy lelki családba visszavezetni.

Eljöhet az az idő, amikor a magyarság élethalálharcában dupla erőket vethetne be, ha belső békéjét és lelki egységét felekezeti ellentétek nem gyengítik. Eljöhet az idő, hogy a nyugati kultúra és a keresztyén humanizmus védelme érdekében óriási előnyt jelentene, ha a védelmezők tábora egységesebben ítélné meg az élet végső nagy szellemi kérdéseit.

Ez a szótár nem csupán a teológiai tudományokban jártasok és egyházi műveltségűek számára készült, hanem azoknak is segítséget kíván nyújtani, akik bármely tudomány területén kutatnak.

Templomjáró, de úrvacsorával csak ritkán, vagy szinte soha sem élő híveink között általános kifogásként hangzik el, hogy azért maradtak távol a szent asztaltól, mert nem tudtak kellőképpen felkészülni. Egyesek az ítélettől való félelemre hivatkoznak, s közben bocsánatra vágynak. Mások arra várnak, hogy nyomorúságos helyzetük, ami miatt szégyenkeznek, jóra forduljon; ismét mások arra, hogy régi haragosuk velük megbéküljön. Ezért ma így kellene szólnunk: aki nem eszik és nem iszik a többiekkel együtt, nem becsüli meg az Úrnak testét, és magában hordja az ítéletet – mert csak önmagára gondol és nem értékli kellőképpen a hívek úrvacsorázó közösségét

A gyülekezet pásztorlása egyértelműen a presbiterek feladata. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a lelkipásztorok kivonhatnák magukat e feladat teljesítése alól. Nekik is kötelességük végezni, de ezt mint presbiterek teszik.

Ma a nagyszerű értelmi képességű ember kiváló adottságait elsősorban arra használja fel, hogy a pillanatnak élve minél többet csikarjon ki magának másokból és a természetből. Így biztos pusztulás vár rá. Az erőforrásokat eltékozolja és emiatt a fogyasztásra épülő világrend megsemmisül. A kifosztott, tönkretett természetes környezetben az emberiség puszta léte is kérdésessé válhat. Hogy az értelem eltévelyedésének jellegét és a hit megújító erejét jobban megérthessük, át kell tekintsük az emberi tudatról, gondolkodásról való ismereteinket. Így jobban láthatjuk majd az ember indítékait, törekvéseit, lehetőségeit és azt, hogy mennyire alapvető az ember számára a hit és a vallásosság.

A fent említett folyamatok ma heveny módon jelentkeznek európai társadalmunkban: tanúi vagyunk a keletről nyugatra történő etnikai áramlásoknak, a migrációnak, érdekeltek vagyunk ennek következményében, a szórványosodásban, és a keresztyén egyház egyik legfontosabb kérdését, a missziót érintik. A népek, népcsoportok, az egyének vándorlásával az eszmék is behatolnak, az egyház és hívő tagjai is ütköznek a más nem keresztyén vallásokkal. A kelet– nyugati áramlásnak a migráció és a szórványosodás esetében külső okai voltak, a misszió esetében belsők.

Évzáró beszéd 2005 - Juhász Tamás.

Jelen tanulmányban a szerző azokat a bibliai, etikai és gyakorlati teológiai elveket fogalmazza meg, amelyek a szabályzat teológiai alapját képezik. A cím egy olyan kettősséget jelöl, amely Isten földi országának, az ország „előszobájának”, az egyháznak a létéből adódik: az evangélium, a jó hír megváltottságunk, amely ebben a vonatkozásban szabad teret enged keresztyénségünk megélésének, ugyanakkor az egyház testén szeplők és sömörgőzések (Ef 5,7) vannak, s ez bizony „rossz hír”.

Kányádi Sándor 1929-ben született az erdélyi Nagygalambfalván, földműves családban. Középiskolás éveiből hármat a székelyudvarhelyi református Kollégiumban, egyet a Római Katolikus Főgimnáziumban végzett, majd négy éven keresztül a Fémipari Líceumba járt. 1950-ben költözött Kolozsvárra, ma is ott él. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen tanult irodalmat. Ezt követően versírással, többek között gyermekversek írásával, verseinek kiadásával, műfordítással foglalkozik. Több folyóiratnál dolgozott, évtizedeken keresztül. Meghatározó témái a politika és a vallás, csakúgy, mint a személyes értékek és a szeretet, az eszkatológia vagy a reménység.

Recenzió: Jan-Andrea Bernhard: Rosius à Porta (1734– 1806): Ein Leben im Spannungsfeld von Orthodoxie, Aufklärung und Pietismus című könyvéhez.