Repozitórium index
Publikáció › Makkai Péter › 2014 › 107 › 3 › Pages: 263--277Az utóbbi évtizedekben a szociális munka és a vele rokon foglalkozások szakirodalma nagy figyelemmel fordult a fogyatékosság kérdésköre felé. Sok társadalomkutatási program esetében megállapítható, hogy a fogyatékosság, a fogyatékkal élők élete, társadalmi helyzete az érdeklődés középpontjába került. A szakirodalom érdeklődésének elmozdulása annak tulajdonítható, hogy ebben a kérdésben szemléletváltás következett be a szakemberek, illetve némely ország társadalmának körében.
Publikáció › Buzogány Dezső › 2014 › 107 › 4 › Pages: 389--402The right man on the right place – megfelelő embert a megfelelő helyre – tartja az angol mondás. Nyilván arról van szó, hogy egy közösségben az a kívánatos állapot, hogy ember és hivatal (hivatás) egymásra találnak. Sajnos gyakori eset, hogy ez nem így történik: vagy nem találunk megfelelő embert egy bizonyos hivatal betöltésére, s a nincs emberem (Jn 5,7) ilyen értelemben is fájóan igaz lehet; vagy pedig olyan kegyelmi ajándékokkal bőven felruházott emberrel találkozunk, aki nem kerül olyan helyre, amely megfelelne tudásának, tehetségének, adottságainak.
Publikáció › Adorjáni Zoltán › 2014 › 107 › 6 › Pages: 705--714Negyven évvel ezelőtt hunyt el Imre Lajos, a Kolozsvári Protestáns Teológia professzora, az erdélyi református egyházi élet kiemelkedő személyisége. Gyászjelentőjén kissé különösen hathatott a bibliai versrészlet: „nagy fejedelem esett ma el Izráelben” (2Sám 3,38). Mert ez a termetében kis ember, ez a „kistermetűségébe tömörödött nagyság” úgy élt, tanított, nevelt és írt, hogy sohasem tartott igényt „fejedelmi” címre, tekintélyét kiemelő rangokra. Megbízatásaiban nem a nagyságot és elismerést kereste, hanem a „munka” lehetőségeit és formáit: szerény és törhetetlen szorgalommal, de fejedelmi méltósággal szolgált.
Publikáció › Makkai Péter › 2014 › 107 › 5 › Pages: 481--503Manapság az inklúzió a legnagyobb gond a fogyatékkal vagy hátrányos helyzetben élő emberekkel kapcsolatosan, vagyis az inkluzív oktatás, felkészítés, lakhatóság, foglalkoztatás, munkahely és szabadidő, sport stb. megfelelő felkínálása számukra. Ennek már megfogalmazása is nehézségekbe ütközik, az elméleti háttér kiépítése igen akadozik, a gyakorlat pedig sajnos lesújtó. Ha gondolataink egyházközelben mozognak, felmértük-e, hogy hány református templomunk akadálymentes fizikai értelemben, hogy az értelmi szféráról ne is beszéljünk?
Publikáció › Tunyogi Lehel › 2014 › 107 › 5 › Pages: 504--512Örvendek annak, hogy a szórványtéma az egyházi elöljáróság érdeklődésének homlokterébe került, viszont azzal is számolnunk kell, hogy minél felkapottabbá válik, annál több sztereotípia és félreértelmezés tapad hozzá, s ha ezeket nem is fogom mind érinteni, jó néhányat terítékre fogok ajánlani közülük.
Publikáció › Busch Eberhard › 2015 › 108 › 1 › Pages: 55--63Kálvin a német köztudatban rideg és kemény természetű emberként él. De vajon hiteles-e a róla alkotott kép? Mindenesetre nem ismerjük eléggé őt, vagy pedig félreismertük, hogyha nem hallottunk zeneszeretetéről. Zene iránti rajongása igenis eleven volt. Ismerte és nagyra becsülte kora muzsikáját, a reneszánsz dallamokat, olyannyira, hogy zenehallgatás közben nemegyszer könnyekre is fakadt. Épületesnek tartotta azt a gondolatot, hogy zenélni nemcsak az ember képes, hanem tulajdonképpen az egész teremtett mindenség muzsikál. Vajon halljuk-e a teremtés muzsikáját?
„Örül az igaz, mikor látja a bosszút, mikor lábát a gonoszok vérében mossa”. Az úgynevezett bosszúzsoltárok a נקם szemantikájának fényében
Publikáció › Kató Szabolcs Ferencz › 2014 › 107 › 6 › Pages: 605--642A keresztyén felekezetek körében kevés annyira általánosan elfogadott, közös tan van érvényben, mint az, hogy az Ószövetség az Újszövetséggel együtt és azzal egyenértékűen a keresztyén hit alapját képezi. Eszerint mind a keresztyén hitnek, mind a keresztyén teológiának – és itt fontos, hogy nem vallástudományról beszélünk – az Ószövetség éppúgy formáló tényezője és kiindulópontja, mint az Újszövetség. Legyen szó hitvallásokba foglalt dogmákról vagy még alakulásban lévő teológiai kijelentésekről, azoknak mércéje minden időben az, hogy összhangban vannak-e az Ó- és Újszövetség tanításával. Azonban ez a látszólag megszilárdult alaptétel mind a jelenben, mind a teológiatörténetben sokkal árnyaltabban van és volt jelen, mintsem az a fenti gondolatmenetből következne.
Publikáció › Tunyogi Lehel › 2014 › 107 › 6 › Pages: 643--656Hazai teológiai neveltetésemnél fogva akaratlanul is ahhoz szoktam, hogy nálunk, ha nem is kiélezett, de valamennyire éles különbséget szokás tenni a gyakorlati és az úgymond elméleti teológia, illetve a teológia gyakorlati és elméleti oldala között. Így hát bizonyos fenntartással, rejtett kétkedéssel fogtam hozzá Walter Brueggemann Uttered beyond Fear – Isaiah 43:1–5, Mark 6:47–52 című prédikációjának tanulmányozásához. Bár tudomásom volt arról, hogy Brueggemannt nemcsak egyetemi előadóként és interjúalanyként lehet hallani, illetve olvasni, hanem igehirdetőként is, arra számítottam, hogy olyan szakkifejezésekkel teletűzdelt és a valóságtól a tudományos absztrakció fellegeibe rugaszkodott szakszöveggel lesz dolgom, amelyet csak illemből lehet prédikációnak nevezni, s amely attól lett igehirdetés, hogy történetesen nem egyetemi katedráról, hanem valamelyik templom szószékről hangzott el.
Publikáció › Máthé-Farkas Zoltán › 2015 › 108 › 1 › Pages: 5--54E nagyobb lélegzetvételű tanulmány a metafora jelentésalkotásáról szól. Nem kérdéses, hogy a teológiai kutatás és a szószéki igehirdetés, illetve a gyülekezeti szolgálat összefüggenek egymással. Mert ahogyan gondolkodunk a jelentésalkotásról, úgy értelmezünk, és ezzel máris a prédikációkészítésnél vagyunk. Ha pedig textusprédikációra törekszünk, akkor azt a szempontot követjük, hogy a bibliai szövegrész milyen jelentést, és annak milyen alkalmazását engedi meg; mert akik értelmeznek, azok a szöveg szolgái.
Publikáció › Papp György › 2015 › 108 › 2 › Pages: 137--158Háromszázhatvanöt évvel ezelőtt jelent meg Doce nos orare, quin et prædicare főcímmel az első magyar nyelvű kézikönyv az imádság- és prédikációszerkesztés módjáról. Szerzője a puritán eszmék első magyar hirdetője és képviselője, Medgyesi Pál (1605–1663). E jelentős kézikönyv megjelenésére és egyben szerzője születésének négyszáztizedik évfordulójára emlékezve kívánom feleleveníteni Medgyesi Pál homiletikai eszköztárát, s ugyanakkor megkeresni benne azokat az elemeket, amelyeket hasznosítani lehet 21. századi magyar református igehirdetésünk gyakorlatában. Meggyőződésem ugyanis, hogy prédikálásunkat nemcsak a modern lélektani és kommunikációtudományi kutatások eredményeire építve tehetjük jobbá, hanem szükséges megismernünk és alkalmaznunk azt is, amit hitvalló elődeink tanítottak az igehirdetésről.
Publikáció › Székely József › 2015 › 108 › 2 › Pages: 159--179Abból az egész Magyar Református Egyházra nézve is érvényes megállapításból – „az Egyház Krisztus teste, ezért egyedüli fejének az Úr Jézus Krisztust vallja” – egyenesen következik, hogy az egyház vezetésének Jézus Krisztus kezében kell lennie. Krisztus testének tagjaiként kötelességünknek kell ismernünk, hogy ajándékainkkal a többi tagok javára és üdvösségére készséggel és örömmel szolgáljunk (Heidelbergi Káté 55). Tehát az emberi feladat csakis a többi tagok javára végzett szolgálat lehet. Egyértelmű tehát, hogy ha valaki a vezetés, kormányzás kegyelmi ajándékát kapta, azzal nem uralkodnia, hanem szolgálnia kell.
Publikáció › Papp György › 2015 › 108 › 3 › Pages: 237--255A Szentírás egész sor szóval írja körül az ember lényegét, illetve jellemzi annak természetét, és ezek a kifejezések egyaránt beszélnek az emberi élet anyagi és anyagtalan hordozóiról. Az ószövetségi fogalmak vizsgálata rendjén főként Hans Walter Wolff és Molnár János, illetve Eszenyeiné Széles Mária kutatási eredményeire, illetve a szótárakra és a konkordanciákra támaszkodunk. Az Újszövetség antropológiai fogalmainak elemzése időigényesebb és nagyobb feladat, ugyanis számolnunk kell azzal, hogy a görög nyelvet használó újszövetségi szentíróknak figyelembe kellett venniük a görög nyelv LXX-ból is ismert filozófiai-antropológiai fogalmait, miközben ők minden valószínűség szerint és többnyire arámul vagy héberül gondolkoztak. Következésképpen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a görög nyelven írott sorok mögött rejlő ószövetségi sémi hátteret.
Publikáció › Simon János › 2015 › 108 › 3 › Pages: 256--276A szorongásos betegségek elszaporodásáról szakemberek egész sora számol be. Így nem számít kuriózumnak, ha gyülekezeti tagjaink körében is találkozunk agorafóbiásokkal, pánikrohamot átélt gyülekezeti tagokkal, terápiás és/vagy gyógyszeres kezeléssel élő szorongókkal és pánikbetegekkel. Amikor a lelkipásztor pánikos esetekkel találkozik, kérdések sorával szembesül. Hogyan viszonyuljon a beteghez? Mit tanácsolhat annak, aki az istentisztelettől való távolmaradást választotta? Ha pedig nem mer elmenni az istentiszteletre, a gyülekezet miként lehet továbbra is az ő közössége? Milyen közösségi alkalmakat lehet kialakítani a pánikbeteg vagy más szorongásos betegek közösséggyakorlása érdekében? És nem utolsósorban: hogyan történjék lelkigondozásuk? Mivel az előbb felsorolt kérdések részletes megválaszolása túlfeszítené egy tanulmány keretét, itt mindössze a pánik pszichológiáját, terápiás lehetőségeit és a lelkigondozás főbb szempontjait vizsgáljuk.
Publikáció › Simon János › 2015 › 108 › 4 › Pages: 371--386Jelen tanulmányban a gyülekezeti együttléteken jelentkező pánikroham jellemzőit mutattam be, valamint a krízishelyzetben való segítés szempontjait tekintettem át, valamint a pániktapasztalatok megosztásának és az arra való reagálásnak néhány nehézségét és veszélyét, illetve a gyülekezeti szálak megerősítésének lehetőségét vizsgáltam.
Publikáció › Kovács Szabolcs › 2015 › 108 › 6 › Pages: 699--710Az iskolai lelkigondozás paradigmaváltást jelent az individualizmustól a perszonalizmus irányába. A lelkigondozás által rámutatunk arra, hogy az ember több mint individuális lény. Az embert kapcsolatai, igényei és vágyai alapján lehet megérteni és megközelíteni. Az erőfeszítés eredménye nem minden esetben egy boldog ember, hanem egy olyan személy, aki érzékennyé válik a mások igénye iránt. Ez pedig a misszió lehetőségét vetíti elő.
Publikáció › Fekete Csaba › 2015 › 108 › 5 › Pages: 488--509A fenti főcím után zárójelbe tett kérdőjel a forrásjelölés pontosságát vonja kétségbe. Ez a tanulmány a kérdés megtárgyalása és a helyesbítések érdekében született a magyarországi bizottsági munka keretei között. Azonban a megtárgyalás és a helyesbítés munkája ma már az egész Kárpát-medence reformátusságára tartozik. A következő néhány lap pedig azt is szemlélteti, hogy mennyi munka vár még a bizottságra az énekek és az énekeskönyv ügyében, mert ehhez hasonló kérdéseket kell még tisztáznunk több száz énekünk esetében.
Publikáció › Batizán Attila › 2015 › 108 › 5 › Pages: 509--521Ebben a dolgozatban arra a kérdésre keressük a választ, hogy a nyugat-európai kortárs teológiák miként határozzák meg, és milyen kontextusban használják a diaszpóra fogalmát. Ennek érdekében áttekintjük az elmúlt pár évtizedben, illetve a frissen megjelent missziológiai munkákat természetesen annak tudatában, hogy ezt az angol, német, holland, spanyol, cseh és más nemzetiségű teológusok írásait felölelő irodalmat szinte lehetetlen teljességében átfogni.
„A magától értetődő dolgok elmélete...”. Filozófiai és esztétikai vonások Ravasz László gyakorlati teológiai gondolkodásában
Publikáció › Kulcsár Árpád › 2015 › 108 › 6 › Pages: 603--687Ez a dolgozat azt kívánja igazolni, hogy Ravasz László filozófusként és esztétaként művelte a gyakorlati teológiát. Igyekszik feltárni gondolkodásának filozófiai gyökerét, hogy tudniillik kik és milyen irányzatok voltak hatással reá, valamint azt is, hogy miként alakította ki filozófiai és esztétikai nézeteit, hogyan képviselte ezeket mindaddig, míg teológiai álláspontja más irányba nem terelte őt.
Publikáció › Fekete Károly › 2015 › 108 › 6 › Pages: 597--602Ravasz László Homiletikája egyrészt sikertörténet, mert teológiatörténeti mérföldkő, és 100 éven át mértékadó munka volt, mert az építő teológiai irányból táplálkozott; és még ma is mértékadó a maga módján. Ha összevetjük Ravasz László könyvét a 19. század közepétől a 20. század elejéig készült homiletikai tankönyvekkel, megállapíthatjuk, hogy ezek sem mé retükben, sem minőségükben nem vetélkedhetnek az ő munkájával.
Publikáció › Somfalvi Edit › 2016 › 109 › 1 › Pages: 76--79Amikor egy kisgyermek fél vagy szorong, a legegyszerűbb őt ölbe venni és mesélni valami szépet, érdekeset és biztatót neki, hogy szűnjön a félelme, oldódjon a szorongása. Lelkipásztorként sokszor kellett megállnom magányos emberek, kórházi ágyakon fekvő betegek vagy gyászolók mellett temetéseken. Gyakran tapasztaltam, hogy saját szavaim elégtelennek bizonyultak, ami a bátorítást illeti, de egy jól megválasztott alapige vagy elbeszélt-elolvasott történet érezhetően oldotta a magányos, a beteg vagy a gyászoló ember szomorúságát, szorongását. E tapasztalatok sora vetette fel bennem a lehetőségét annak, hogy talán célzatosan lehet használni a bibliai történeteket szorongásoldásra. Ahogy a kutatás elkezdődött, kiderült, hogy a szorongás és a történetmegértés többek között korosztályfüggő, ezért le kellett szűkítenem a kutatási területemet a kisgyermekkora, mely a gyermek életében körülbelül 12 éves koráig tart.
Publikáció › Bognárné Kocsis Judit › 2016 › 109 › 1 › Pages: 18--36A vallás fogalmát nehéz meghatározni, de általában egy térben és időben adott, kulturálisan meghatározott formaként értelmezzük, amelyhez istenség(ek), hit, szertartás, hitélmény, vallási közösségek, tanítások, intézmények, szervezetek fogalmai tartoznak.
Publikáció › Tunyogi Lehel › 2016 › 109 › 2 › Pages: 160--168Az előadás címében kijelölt téma szerint két kérdéskörre fogok összpontosítani. a missziói parancsra és arra, hogy mit jelent ez a presbiteri szolgálatra nézve, és igyekszem úgy beszélni ezekről, hogy minél közérthetőbb legyek, illetve hogy ami elhangzik, az hasznosítható legyen. Ennek ellenére vagy inkább ennek érdekében mégis kénytelen vagyok először az elméleti alapvetéseket tisztázni. Ezután pedig rátérek azokra a szolgálati lehetőségekre, alkalmakra, amikor a presbiter eleget tehet a missziói parancsban megfogalmazott követelményeknek, majd néhány gyakorlati tanácsot fogok felsorakoztatni a lelkész és presbiter közreműködésére vonatkozóan, hogy küldetésünket igazán, ténylegesen tudjuk közösen betölteni.
Publikáció › Visky Péter › 2016 › 109 › 3 › Pages: 257--266Mi, igehirdetők, akik az eseményt Isten cselekvésétől várjuk, ezt akár provokációnak is fölfoghatnánk. A prédikáció mint esemény célja minden esetben Isten megtapasztalása a hétköznapokban. Az elvárás —esemény —tapaszta lat hármasa jól kifejezi a prédikáció eseményének történetiségét. E három lépésben jut érvényre, hogy mit cselekszik Isten, mi történik az emberrel, és hogy miként reagál a cselekvő ember Isten tettére.
Publikáció › Adorjáni Zoltán › 2016 › 109 › 3 › Pages: 279--331Az idén száz éve, 1916. április 8-án született Nagy István ahhoz az erdélyi lelkipásztor-generációhoz tartozott, amely a két világháború közötti ébredési mozgalom bibliaköreinek, illetve az 1921-ben megalakult Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) tavaszi és nyári konferenciáinak bibliás, hitvallásos és építő légkörében nevelkedett.
Publikáció › Pluhár Gábor › 2016 › 109 › 4 › Pages: 370--400A címünkben megjelölt két szó ritkán kerül ilyen közel egymás mellé a szakirodalomban. Ez a dolgozat lényegében arra irányul, hogy feltárja és bemutassa. mi a jelentősége e két fogalom összekapcsolódásának, tehát arról szól, hogy a csoportdinamikai tapasztalatokat miként lehet alkalmazni a gyülekezetépítés kontextusában.
Publikáció › Kustár Zoltán › 2016 › 109 › 5 › Pages: 477--505A dolgozat a biblika-egzegézis, teológiai, hermeneutikai és tudományos-történelmi kérdéseivel foglalkozik. Miért van szüksége a Biblia értelmezésére, és miért lenne tudományos? E kérdések szerint a történeti-kritikai exegézis a legmegfelelőbb módszer a bibliai szövegek értelmezésére, valamint a strukturális, olvasóközpontú és tárgyi módszerek szerepére a homiletikában.
Publikáció › Kulcsár Árpád › 2016 › 109 › 5 › Pages: 506--522Mielőtt a Barthi-teológia megkérdőjelezte a retorika jelentőségét a magyarországi református teológiai gondolkodásra, Ravasz László (1882-1975) hangsúlyozta az esztétikai tapasztalat fontosságát a prédikációban. Ebben a dolgozatban az erdélyi és partiumi helyzetet veszem figyelembe, ahol —akárcsak sok más helyen is —általános elvárás, a gyülekezetek részéről, hogy a lelkipásztor szabatosan, közérthető módon, világosan adja elő az igei ta nítást. Míg máshol, például Hollandiában felkészületlenségnek tekintik azt, ha a szószékre álló igehirdető előtt nincs ott a végleges formájába öntött prédikáció, amelybe rendszeresen bele-beletekint, addig nálunk helyi sajátosság az, hogy egy erdélyi vagy partiumi gyülekezetben ezt „puskázás”-nak, puszta felolvasás nak minősítik még akkor is, ha a lelkipásztor szépen és élvezhetően olvassa fel a hosszú és igényes „műhelymunkával” előkészített igehirdetést.
Publikáció › Enghy Sándor › 2016 › 109 › 4 › Pages: 359--369Amikor a Dán 4-et olvasom, arra gondolok, hogy milyen módon is függ össze a politika és a politikus. Talán úgy, hogy van egy fogalom a maga jellemzőivel, amelyekből kirajzolódik egy kép, és ebbe illeszkedik bele egy személy, aki a politikát esetleg foglalkozásként műveli, és abból él. Ennek a mércének valahol az egyház is megfelel. Mert nem mindegy, milyen az egyház, milyen jellemzői vannak, és az sem mindegy, hogy milyenek annak tagjai, illetve hogy a fogalom miként határozza meg azokat, akik azt képviselik, és rajtuk keresztül milyen kép alakul ki mások szemléletében. Ebben az összefüggésben az egyházpolitika fogalmának is van üzenete. A fogalom arra utal, hogy valamilyen módon kapcsolat áll fenn az egyház és a politika között. Akármilyen is legyen a politika, abban ott van az egyház, annak tagjai meghatározhatják a politikát, nem beszélve azokról, akik közöttünk élnek, és politikusként egyházi emberek.
Publikáció › Fodor Ferenc › 2016 › 109 › 6 › Pages: 613--645Az esszé (1) elején a "tolerancia" rövid történeti összefüggésben jelenik meg, és különbséget tesz a tartalom és a formális tolerancia között. Ezt követően az ősi Kelet - vallási-történelmi összefüggésben - vallási toleranciáját írják le (2-3). Az alábbiakban (4) bemutatjuk a toleranciával ma értelmezett interperszonális viselkedést. Az ötödik fejezetben az "Izrael külföldi országokban" (6) "Az idegen Izraelben" cím alatt szerepel. Az utolsó részben (7) röviden összefoglaljuk a témát.
Publikáció › Kulcsár Árpád › 2016 › 109 › 6 › Pages: 646--662A XX. Század hajnalán a fiatal Ravasz László újragondolta a magyar református homiletikát. Programját alapvetően az úgynevezett "érték teológia" ösztönzi, amelyet az új-kanti filozófia ihletett. Ebben a cikkben a karácsonyi prédikációinak elemzésével vizsgálom homilétikus módszereit. Megvizsgálom a retorikai helyzetet, a választott bibliai szövegeket, a struktúrát, a tartalmat és a prédikációk illusztrációit. Megállapítom azt, hogy fél évszázaddal később még tanulhatunk Ravasz nézeteiből.
Publikáció › Ledán M. István › 2017 › 110 › 2 › Pages: 145--164Jung egy ízben a következő zavarba hozó kérdést tette fel: „Ha egy teológus tényleg hisz Istenben, milyen hatalom nevében állítja, hogy Isten nem képes az álmok útján szólni?” Csakugyan, állítható-e komolyan, hogy Isten ma is feddhet, inthet, buzdíthat az álmok által? Érdemes-e odafigyelni álmainkra, vagy az teszi jól, aki reggelre – mint az éjszaka ki tudja, honnan előbugyogó zagyvaságait – elfelejti ezeket? Továbbá: segítenek-e az álmok az élet válsághelyzeteiben, például a gyász feldolgozásában? Ebben a tanulmányban sok álompéldával – köztük személyesekkel is – a téma klasszikusaira és természetesen a Szentírásra támaszkodva, ezekre a kérdésekre igyekszünk választ találni.
Publikáció › Székely Csilla Imola › 2017 › 110 › 3 › Pages: 249--267Makkai Sándor írásaiból, a róla szóló méltatásokból egy újítani kész, nagyszerű és merész lelket ismerünk meg. Azok az irányelvek és programok, amelyeket közel egy évszázada fogalmazott meg, ma is újszerűen, frissen, egészen közelről hatnak, de mindaz a sok ötlet és terv, amely megszületett benne, ma sem valósult meg igazán. Maga Makkai Sándor is sokat tett azért, hogy beszédei, tanulmányai, prédikációi, programadásai, célkitűzései ne csak szavak maradjanak. Az új nemzeti-történelmi helyzethez nemcsak megírta a „magunk revíziója” égető szükségességét, hanem revízió elé állította önmagát is, s újra és újra visszanyúlt a tiszta Kijelentésig, a Szentírásig. Így a „revízió” Makkainál az önmagunkkal való szembenézést jelenti, vagyis azt, hogy életünket gyökereiből kell megújítanunk, nem pedig azt a határok visszaállítását, de még az ígért jogok érvényesítését sem, amelyekről az erdélyi magyarság évtizedekig nem mondott le.
Publikáció › Ledán M. István › 2017 › 110 › 4 › Pages: 363--378Solomon Zeitlin zsidó történész egyik tanulmányában azt próbálja bizonyítani, hogy a fogság utáni időszakban az álmok kezdték elveszíteni előrejelző funkciójukat. Megjegyzi, hogy már Ézsaiás sem tartotta az álmokat isteni eredetűeknek, és inkább afelé hajlott, hogy azok az ember gondolatainak és vágyainak visszatükröződései; ilyenformán a próféta Sigmund Freud előfutárának tekinthető. Később, a tannaita korban a rabbik már nem a jövendőt jó- solták meg az álmokból, hanem egyszerűen csak magyarázták azokat.
Publikáció › Adorjáni Dezső Zoltán › 2017 › 110 › 5 › Pages: 558--568Lelki, szellemi szempontból is kemény, megpróbáló, megtévesztő időket élünk. Az értelem és értékvesztés korát, a nagy szabadságnak mondott modern rabszolgaság korszakát. Ma nagyon kemény szellemi harc folyik a világban. Mert szabadság politikai korrektségére hivatkozva Istenről szólni szinte bűntény, szinte tiltott. De és ma nem azoktól tartok, akik őt tagadják nyíltan, bátran, lelkesen, gúnyosan, mert az látható, az értelmezhető: van ellenfél, lehet érvelni, lehet harcolni. Sokkal inkább a mai spirituális kotyvalék a veszély, a Huxley-féle emberközpontú vallás. Ugyanaz a gnosztikus, szinkretista jelenség modern formanyelven, a szabadság eszményébe burkolva: minden konstruktum Isten, amit te akarsz, amibe te hiszel. Nekünk továbbra is egyetlen világos utunk marad: a reformátori kereszt útja – mai formanyelven.
Publikáció › Balogh Csaba › 2017 › 110 › 5 › Pages: 463--479A feltámadás gondolata számunkra a keresztyén egyházi diskurzusban mindenekelőtt az újszövetségi szövegekhez kötődik, ahol része annak a központi üzenetnek, amelyet az egyház a maga missziója rendjén a világban képvisel. Az újszövetségi könyvek alapvetően kétféle értelemben beszélnek erről a témáról. Egyrészt – és ez a hangsúlyosabb – a Messiás, Jézus Krisztus fel-támadását (vagy feltámasztását) említik, másrészt, ennek mintegy kiegészítéseképpen, szükségszerű következményeképpen szólnak a Krisztusban hívők és nem hívők feltámadásáról. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a feltámadás, pontosabban a halálból életre kelés gondolata mint olyan nem volt teljesen újszerűen a pogány világban, sem az ókori zsidóságban.