Repozitórium index
Publikáció › Adorjáni Zoltán › 2017 › 110 › 2 › Pages: 127--132Buzogány Dezső (Szederjes, Maros megye, 1957. június 30.) egyháztörténész, folyóiratunk felelős szerkesztője, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának professzora és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet társult professzora nemsokára tölti be 60 életévét. Ezért hadd álljon előttünk eddigi pályafutása és munkássága.
Publikáció › Bak Áron › 2017 › 110 › 2 › Pages: 195--201A művészettörténészek azt állítják Anthony van Dyck egyik, 1620 körül készült festményéről, amelyet a budapesti Szépművészeti Múzeumban őriznek, hogy az János evangélistát ábrázolja. Viszont a festményen semmi sem utal arra, hogy ez evangélistát ábrázolná. Bak Áron lelkipásztor és festőművész művészettörténeti és bibliai érvekkel bizonyította rövid tanulmányában, hogy ez a festmény nem János evangélistát, hanem a szenvedés poharát elfogadó Jézus Krisztust ábrázolja.
Publikáció › Buzogány Dezső › 2016 › 109 › 6 › Pages: 599--612Adorjáni Zoltán, lapunk főszerkesztője 60 éves. Vezérigének Sámuel mondását választottam, mert úgy érzem, illik az alkalomhoz. Mert mi is van ebben az igeversben? A próféta visszatekint és leltárt készít. Visszatekint a megtett útra, és elégedetten nyugtázza, hogy az Úr mindvégig mellette állt. A „mindeddig” pedig azt jelzi, hogy az útnak nincs vége, a folyamat nem zárult le. Ez itt legfeljebb csak pihenő, meg-/felszusszanás.
Publikáció › Balogh Béla › 2016 › 109 › 6 › Pages: 711--717A debreceni szerkesztői közösség új, magyarított címmel látta el tudományművelő folyóiratát. Ugyanakkor az előd folyóiratéhoz képest új licencszámot szerzett.
Publikáció › Rüetschi Kurt Jakob › 2016 › 109 › 4 › Pages: 434--435Kurt Jakob Rüetschi megemlékezik Tőkés István református teológusról.
Publikáció › Ledán M. István › 2016 › 109 › 3 › Pages: 247--256Epigramjaiban Nazianzoszi Gergely időről-időre beszél a halottakról, mint alvókról. Ebben a tanulmányban megvizsgáljuk a jól ismert halálos áldozatok görög-római és bibliai hátterét, és arra a következtetésre jutunk, hogy a halál alvása Gergely használatában nem más, mint egy eszkatológiai szempontból semleges irodalom.
Publikáció › Győri L. János › 2016 › 109 › 3 › Pages: 332--340Heinz Schlaffer (Elhotten, 1939) stuttgarti emeritus professzor Die kurze Geschichte der deutschen Literatur című másfél száz oldalas irodalomtörténeti esszéje még a kiadás évében, 2002-ben került a kezembe egy németországi konferencia alkalmával, s útban hazafelé a vonaton egy lélegzetre el is ol vastam. A kissé provokatív tartalmú, briliáns stílusú írás akkor annyira lenyűgözött, hogy elhatároztam, a kis kötetet itthon ismertetem.
Publikáció › Fekete Csaba › 2015 › 108 › 5 › Pages: 488--509A fenti főcím után zárójelbe tett kérdőjel a forrásjelölés pontosságát vonja kétségbe. Ez a tanulmány a kérdés megtárgyalása és a helyesbítések érdekében született a magyarországi bizottsági munka keretei között. Azonban a megtárgyalás és a helyesbítés munkája ma már az egész Kárpát-medence reformátusságára tartozik. A következő néhány lap pedig azt is szemlélteti, hogy mennyi munka vár még a bizottságra az énekek és az énekeskönyv ügyében, mert ehhez hasonló kérdéseket kell még tisztáznunk több száz énekünk esetében.
Publikáció › Bogdán Zsolt András › 2015 › 108 › 5 › Pages: 574--582Pár héttel ezelőtt belém hasított a felismerés a csendesnapokkal kapcsolatban: Istenem, mit tudnék mondani? Hogy lehet teológusoknak Istenről beszélni? Szívsebészeknek laikusként a koszorúérről? Ilyenkor legjobb, amit tehet az em ber, hogy hallgat. Egyáltalán Wurmbrand után, Visky Ferenc után, Krisztusért annyit szenvedett, börtönviselt keresztyének után, hogy lehet hitelesen megszólalni? Vagy hogy lehet megszólalni hitelesen akkor, amikor légvonalban pár ezer kilométerre innen ke reszten vagy más borzalmak közt Krisztu sért halnak meg emberek? Mit mondhatnék?
Publikáció › Adorjáni Zoltán › 2015 › 108 › 4 › Pages: 359--370Ebben a jellemzésben is felfedezhetjük, hogy a törvény szerinti élet, a földi javak megvetése és az elkülönülés, valamint az Istennek szolgáló életvitel együvé tartoznak. A papi, elit jellegű terapeuta létmód pedig az Istenhez menekülés sajátos formája.
Publikáció › Adorjáni Zoltán › 2015 › 108 › 3 › Pages: 350--351Kitüntetések átadása a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának közgyűlésén. Pro Scientia érmével díjazták Bitskey István akadémikust, a bizottság korábbi elnökét és Fekete Károlyt, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökét. Pro Cooperatione díjat Buzogány Dezső erdélyi egyháztörténész vehette át, aki több hazai és külföldi kutatási projekt irányítója, létrehozta a Pokoly József Egyháztörténeti Kutatócsoportot.