Repozitórium index
Publikáció › Kiss Jenő › 2009 › 102 › 1 › Pages: 5--14Jelen tanulmánynak az a célja, hogy meghatározza és leírja az egymás mellett található isteni és prófétai panasz közötti viszonyt. Ennek érdekében először megvizsgálja a JHWH panaszait (I.), majd a próféta „vallomásait” (II.), hogy kidomborítsa azok formai és tartalmi sajátosságait. E sajátosságok alapján bemutatja a panaszszövegekből kirajzolódó isten- és prófétaképet, majd összeveti őket egymással (III.).
Publikáció › Görgey Etelka › 2009 › 102 › 1 › Pages: 15--36A címben szereplő get szó [amelynek többes számú alakja a gittin] alapvetően két típusú dokumentum megnevezése: a get pitturin a válólevél, míg a get sihrur a rabszolgáknak adott felszabadító okirat. A Gittin traktátus azonban az elsővel foglalkozik, és a haláchikus irodalomban minden olyan alkalommal, amikor a get szó magában fordul elő, a válólevélre utal. A traktátus tehát nem a válással, a válás erkölcsitörvényi implikációival foglalkozik, hanem a válólevéllel: a dokumentum érvényességének kérdésével, illetve ennek a házassági elválásra vonatkozó következményeivel.
Publikáció › Máthé-Farkas Zoltán › 2009 › 102 › 1 › Pages: 37--84Tanulmányunk arra tesz kísérletet, hogy a nyitott mű modelljét alkalmazza a prédikációra. Az Umberto Eco könyvében felvetett homiletikailag releváns gondolatokat megpróbáljuk majd a prédikációkészítés folyamatában felhasználni. Eco könyve a hatvanas években jelent meg először.
Publikáció › Deák Angéla › 2009 › 102 › 1 › Pages: 85--91Napjainkban is égető kérdés, hogy mi a szabadság. A szolgaság a rabság ellentéte volna? Az Újszövetség viszont világosan tükrözi, hogy Jézus Krisztus viszonylagossá tette a szabadságot, illetve a rabságot. Az ember mindig valakinek vagy valaminek a rabja; illetve: szabad valakitől vagy valamitől. Aki rabja a bűnnek, az „szabad” az igazságtól, a világ Isten akarata szerinti rendjétől. Ez a szabadság kétes értékű, ugyanis az egészséges gondolkozásmód minden emberi magatartást gyümölcseiből ítél meg.
Publikáció › Hörcsik Richárd › 2009 › 102 › 1 › Pages: 92--1022007 ist ein wichtiges Jahr in der mehr als tausendjährigen Geschichte des Christentums in Ungarn. In diesem Jahr gedenken wir der vor 800 Jahren geborenen Heiligen Elisabeth aus dem Herrscherhause Árpád. Dieses Jubiläumsjahr spielt in Sárospatak eine noch größere Rolle, weil Elisabeth in Sárospatak geboren wurde: Königstochter in Ungarn, Frau des Thüringer Wächtergrafs, Mutter von drei Kindern, Franziskanerin Mönchschwester, Heilige der RömischKatholischen Kirche. In dieser Einheit überblicken wir ihr Leben.
Publikáció › Balogh Csaba › 2011 › 2 › Pages: 11--36A tanítványság intézménye rendkívüli jelentőséggel bír az Újszövetség szempontjából. De vajon van-e valamilyen nyoma ennek az intézménynek a hellenista világon túl? Beszélhetünk-e tanítványságról az Ószövetségben? Játszott-e valamiféle szerepet az Ószövetség abban, hogy a tanítványság ilyen formát öltött a zsidóságon belül?
Publikáció › Balogh Csaba › 2012 › 3 › Pages: 9--36Zsolt 139,13-16 az ószövetségi antropológia szempontjából fölvet néhány rendkívül izgalmas kérdést. A költemény a magzat anyaméhben való alakulását Isten teremtő munkájának tekinti. A 15. vers egymással párhuzamba állítja a magzat anyaméhben való formálódását és a föld mélyén való alakulást. Mit is jelent ez, az ószövetségi klasszikus teremtéstörténet fényében meglehetősen szokatlan képzet? Milyen könyvről beszél a 16. vers és milyen értelemben vonatkozik ez a könyv a még meg sem született ember életére?
Publikáció › Kovács Ábrahám › 2012 › 3 › Pages: 159--177A krisztológia mindig az egyház hitét fejezte ki. Mondd meg kinek tartod Krisztust, és megmondom ki vagy – hangzik a sommás, de kanonikus mérceként működő kijelentés. A mérce azonban az Ige, a Szentírás és az abból jól megértett credo Krisztusra vonatkozó állításai. Minden kor találkozik a keresztyén hit lényegét megkérdőjelező tanításokkal, ezért is aktuális ma kitekintenünk a hitvalló református ősök vitáira. A liberális teológia nem tudott mit kezdeni Krisztussal, csak történeti Jézusról beszélt, az inkarnációt elképzelhetetlennek tartotta és a feltámadást pedig elfogadhatatlannak ítélte az ész talaján. E három gondolatot kívánja bemutatni e tanulmány a kortárs források alapján.