Repozitórium index
Szakdolgozat › Tárkányi István Attila › 2019 › Pages: 52 › Supervisor: Visky Sándor BélaCsíky Lajos (1852-1925) a debreceni új-ortodoxia második nemzedékének kimagasló alakja. Rövid terjedelmű dolgozatomban kitértem életére, külföldi tanulmányaira, s megpróbáltam rámutatni, hogy ezek miképpen hatottak teológiai gondolkodására. Négy vizsgálati területen át próbáltam fényt deríteni Csíky teológiai gondolkodására: az állam és az egyház viszonya a debreceni szerző értelmezésében, liturgikája, imádságtana, pojmenikai elképzelései és homiletikája.
Szakdolgozat › Kajcsa Lóránt › 2019 › Pages: 120 › Supervisor: Buzogány DezsőA dolgozatom fejezeteiben azokat a tényeket, problémákat, akadályokat ismeretem, amelyekkel a fűrészmezei gyülekezet és a lelkész kellett megküzdjön. Ilyenek a pénz hiánya, a lelkészi lakás rossz állapota és az előző lelkész hanyagsága. Azonban úgy a gyülekezet, mint a lelkész e viharos időkben példát mutattak: a hitben, az összetartozásban, a szeretetben, és az Isten iránti engedelmességben. A célom az volt e dolgozat megírásával, hogy ismertessem azt, hogy egy gyülekezet mennyi nyomorúságot, nehézséget elviselt és még ma is él, még ma is egy élő és virágzó gyülekezet. Mindezek az események lefolyása a gyülekezet és a lelkész hozzáállása és törődése példaértékűek kell, hogy legyenek számunkra.
Szakdolgozat › Zsigmond Miklós › 2019 › Pages: 76 › Supervisor: Buzogány DezsőA vizitációs jegyzőkönyv szövegének átírása és feldolgozása.
Publikáció › 1891 › 21 › 10 › Pages: 337--376Publikáció › Kókai-Nagy Viktor › 2024 › 117 › 5 › Pages: 492--497Tanulmányomban két példán keresztül bemutatom be, hogyan válhat az Újszövetség szövegeinek vizsgálata érdekes nyomozássá, aminek célja a szerző gondolkodásának jobb megértése. A zsidó hagyományban elképesztően gazdag az Akéda-történetnek és Jézus, Sirák fia könyvének egy szakaszának (31,12–32,13) tárgyalásával gondolok közelebb kerülni Jakab levele, valamint Pál 1 Korinthusi levele tanításának megértéséhez.
Publikáció › Bíró Beatrix › 2024 › 117 › 5 › Pages: 445--491A 20. század második felétől a formatörténeti kutatás feltételezte az elhívástörténet műfajának létezését, miután egy adott sémát fedeztek fel a bibliai elhívástörténetekben. Az általam vizsgált perikópát (Ex 2,23–4,17) is egy ilyen elhívástörténetként tartják számon. Az Ex 2,23–4,17 azonban az elhívástörténet ismerős elemein túl számos egyéb részletet tartalmaz, amely kérdéseket vet fel a műfaj helyes azonosítását illetően. E kérdésekben vizsgálódásom alapjául Erhard Blumnak a Tóra kialakulására vonatkozó megállapításai szolgálnak, aki hagyománytörténeti modelljében két kompozíció létét igazolja a Tórában. A két kompozíció sajátos nézőpontja érvényesül Mózes elhívástörténetében is, és lehetővé teszi egy jellegzetesen deuteronomista alapszöveg rekonstruálását, amely a formatörténeti elemzés alapjául szolgál.
Publikáció › Horváth Levente › 2024 › 117 › 5 › Pages: 498--506Luther a reformáció hajnalán, még szerzetesi bűntudatával küszködve, az alázatot az önleértékeléssel mosta össze, de már megsejti a mirifica commutatio, a reformátorok műveiben később oly markánsan visszaköszönő ún. „csodálatos csere” titkát. Ez a folyamat a leveleiben is kimutatható, hisz az érzékelés szünesztéziás együttesében a saját Istenfiúság-tudának magas önértékeléshez vezető bizonyosságának felismerése készíti elő azt a teológiai utat, ami a theologia crucis gyönyörű és krisztálytiszta látásához vezet – a megújulás, a reformáció potenciálja mintegy „hallótávolságán” belülre kerül. A hit hallásból van, a hallás pedig az Isten Igéjéből – ezt a páli dictumot megértve ismeri fel, hogy a csodálatos cserében Isten fülére válthatjuk le saját bizonytalan hallásunk, hogy cserébe nemcsak őt, de egymást is végre hallhassuk és befogadjuk.
Publikáció › Postma Ferenc › 2024 › 117 › 4 › Pages: 393--409Az Észak-Hollandiai egyetemeken (Utrecht, Groningen, Franeker) tanuló legtehetségesebb magyar peregrinusok Martonfalvi Tóth György köré csoportosult köre latinul, görögül, sőt héberül is írt üdvözlő verseket (carmina gratulatoria). Ehhez a peregrinus körhöz tartozott Csedregi Péter is, aki Sárospatakon kezdte teológiai tanulmányait, s aki 1659-ben sikeresen védte meg a Disputatio theologica de miraculis című dolgozatát a Franekeri Egyetemen. Barátai, Martonfalvi György és Keresztúri Bálint ennek alkalmából tüntették ki két héber nyelvű verssel. Csedregi Disputatio theologica de miraculis című dolgozatát nemrég fedezték fel.
A találkozás és együttlét örömében. Az Európai Lelkészi Szövetségek Konferenciája 2025. június 14–18
Publikáció › Gábor Tímea › 2025 › 118 › 3 › Pages: 320--323Publikáció › 1881 › 11 › 8 › Pages: 251--282Tartalom : A papválasztás kérdéséhez. Dombi Lajos. — Költészetünk és a Hiteszmék. Haraszti Gyula. — A Héber éposz. (Vége.) Szász Károlytói. — Egyházkerületünk napszámosai. — Egyházi lapszemle. — Tárcza: Régi dolgok, melyek mindig újak maradnak. — Különfélék. — Körözvények. — A szerkesztő postája.
Az országos tanitó-gyülés. — Az állandó igazgató tanács jelentése évi működéséről. — Egyházi lapszemle. — Tárcsa: A szász universitás 1629-ben hozott ítélete Dézsi István ügyében. Közli: Koncz József. — A protestántismus veszedelme Erdélyben. — Különfélék. — Körözvények.
Molnár Aladár. — Az állandó igazgató tanács jelentése évi működéséről. (Folytatás), — Egyházi lapszemle. — Iskolai értesítők. — Első közlemény, — Tárcza : A szív és a jellemről. De Gerandó Antonína. — Különfélék. — Hirdetés.
Publikáció › 1881 › 11 › 9 › Pages: 285--314Publikáció › 1881 › 11 › 10 › Pages: 315--354Publikáció › 1881 › 11 › 11 › Pages: 355--402Publikáció › 1881 › 11 › 12 › Pages: 403--455Publikáció › 1882 › 12 › 1 › Pages: 1--50