Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 6 of 6 results.
SzakdolgozatOrbán Attila2022Pages: 68Supervisor: Buzogány Dezső

A Marosi Református Egyházmegye szinte a magyarok keresztyénné válása óta létezett. A reformáció idején két katolikus főegyházmegye területére terjeszkedett ki. Miután egy kisebb része levált, Marosszék szinte teljes lakosságának hirdette a protestáns szellemiségben az evangéliumot. A jelenlegi dolgozat azoknak szól, akik bepillantást szeretnének nyerni az erdélyi református egyház XIX. századi mindennapjaiba. Célom, hogy az olvasóval először megismertessem a Marosi Református Egyházmegye múltját. Az egyházmegye megalakulásának megismerése után megfigyeljük, hogy milyen rendszer uralkodott a XVIII-XIX. századi egyházmegyében. Ezt követően megvizsgáljuk, hogy mit jelentett az esperesi vizitáció és ki volt az esperes a XIX. században. Végül az 1821-es vizitációs jegyzőkönyvek segítségével hű képet kapunk egyes gyülekezetek örömeiről és nehézségeiről.

SzakdolgozatAndrei Imelda Paula2021Pages: 116Supervisor: Somfalvi Edit

Mesteri dolgozatomat négy fő fejezet alkotja. Mindegyik fejezet egy fő téma köré csoportosul, az ifjúsági közösség és azon belül az ifjúsági bibliaóra köré. Egy olyan gyakorlati része ez a teológiának, melyet minden gyülekezetben szolgáló lelkipásztornak végeznie kell, mégis a bevezetőben kitértünk arra, hogy a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy az esetek többségében nem működik. Ebből a hipotézisből kiindulva először elméleti alapokra helyezve, majd gyakorlati téren kérdőívek segítségével igyekeztem kutatásomat elvégezni, amelyet a jövőben gyakorlati megoldással szeretném zárni. Az első fejezetben az ifjúsági katechézis teológiai alapvetéséről beszélek, ahol a Szentírás ide vonatkozó verseiből kiindulva, a katechetika nevét és jelentését összefoglalva haladok annak célja irányába. A második fejezet Erdély, mint a kutatás területének szociológiai leírását foglalja magába.

SzakdolgozatRád András László2017Pages: 129Supervisor: Kiss Jenő

Kutatásom célkitűzése feltárni azokat az összefüggéseket, amelyek a teológus-hallgatók pályaválasztása és szocio-kulturális környezetük között fennállnak. Korábbi kutatásomból fakadó feltételezésem szerint a szociális és kulturális környezet nagymértékben befolyásolja a lelkészi pályaválasztást. Az ekkléziológiai perspektívára való összpontosítás fontos adalékkal szolgálhat a személyi narratívák elemzésében. Előreláthatólag kutatásomból kitűnik majd, hogy a teológushallgatók személyi narratíváiban milyen szerepet játszik az az egyházi közösség, ahonnan származnak.

SzakdolgozatRád András László2014Pages: 115Supervisor: Kiss Jenő

Mivel a lelkészi önazonosság alakulási folyamatának korai felnőttkori aspektusaira korábban igyekeztem különböző pszichológiai iskolák vizsgálati elveit rávetíteni, úgy találtam, hogy a teológusjelöltek esetében az ezt megelőző élettörténeti időszak jellemző tényszerűségeit hasznos lenne megvizsgálni. Ezt abból a megfontolásból tehetjük miszerint ezt a fejlődési fázist vizsgálva, rálelhetünk azokra a motivációs tényezőkre, amelyek nélkülözhetetlen foglalatát jelentik a további szakmai identitásfejlődésnek. Feltételezésünk szerint a szociális és kulturális környezet nagymértékben befolyásolja a motivációs tényezők alakulását.

SzakdolgozatAndrei Imelda Paula2019Pages: 63Supervisor: Somfalvi Edit

Licenciátusi dolgozatunkat három nagy fejezet alkotja. Mindegyik fejezet középpontja egyetlen nagy kérdés, mégpedig az iskolai katechézis relevanciája. Három fejezet, három más ágazat és megközelítési szempont. a hipotézisünk a dolgozat megírása előtt ugyanis az volt, hogy az iskolai katechézisünk a XXI. században nem releváns sem az egyház szempontjából, sem a fejlődéslélektan tükrében, sem pedig a diákok véleményének szemszögéből. Elkezdtük Jézus tanítványi kiküldésétől, történelmi korszakokon át, megfigyelve, mikor, hogyan végezték a katechézis szolgálatát; majd az iskolai katechézisről is ejtve pár szót, alátámasztottuk a II.

SzakdolgozatOrbán Attila2020Pages: 50Supervisor: Balogh Csaba

Dolgozatomban az ószövetségi pesaḥ ünnep Misnában, és ezen belül a Pesaḥîm traktátusban való megjelenését vizsgálom. Mint minden hagyomány, a pesaḥ is alkalmazkodott a történelem bizonyos helyzeteihez. Jó példa erre, hogy az újszövetségi tudósításokban ezt az ünnepet már bor fogyasztásával tartják meg, amiről a korai Exod 12-ben még nem olvasunk. A változtatások milyenségére a Misna, és ezen belül a Pesaḥîm traktátus is rámutat. Mivel eddig magyar nyelven nem jelent meg ez a traktátos, ezért itt teszem közzé ennek magyar fordítását is. Ezáltal a magyar olvasó jobban megértheti a Misna bölcseinek a pesaḥ ünnepére vonatkozó tanításait. A fordításban a Mishnah, ed. Romm, Vilna 1913-as kiadás Torat Emet 357 által pontozott szövegét használtam. Önellenőrzés szempontjából dr. Joshua Kulp: Mishnah Yomit angol fordítása megfelelőnek bizonyult. A Misna tanítását egybevetem az ószövetségi-, újszövetségi kanonikus iratok, illetve biblián kívüli szövegek tanításaival.