Repozitórium index

The research titled "Protocols of Five Congregations of the Maros Reformed Diocese from 1687: Nyárádselye, Berekeresztúr, Nyárádszentimre, Nyárádszereda, Nyárádszentanna" examines the year 1687 and the Maros Reformed Diocese. The study aims to uncover and analyze the surveys conducted in these mentioned five congregations, which are associated with the specific time period. The research provides a comprehensive overview of the congregations' history, their life within the Reformed Church, and the collected data. Through the analysis and interpretation of primary sources, insights can be gained into the daily lives of the congregations, religious practices, and other characteristics of religious life during this period. The findings of the thesis contribute to the historical and religious research of the Maros Reformed Diocese, helping to understand the characteristics and challenges of the 17th-century Reformed communities in Transylvania.

Az angyaloknál kissebbé tétetett Messiás főpapi-megváltói munkáját elvégezve méltóképpen foglalta el helyét Isten jobbján. Személyét igaz emberségét, szenvedését és egész földi életútját vizsgálva bebizonyosodott az, hogy egyedül neki van joga a kegyelem királyi székét elfoglalni. Azért lett emberré, hogy az Isten emberrel való szövetsége a maga teljes mélységében megvalósuljon. Ennek a szövetségnek a közbenjárója és kezese a Messiás. Jahve személyében és tekintélyével jött el és lett nemcsak az új szövetség mediátora, hanem áldozata is, amelyben a Jeremiás által megígért bűnök bocsánata megvalósul. A Messiás ember, főpap, közbenjáró és áldozat. Az, ami eddig csak árnyék volt, itt ragyog most teljes dicsőségében.

Az hogy valaki betagolódik az egyházba vagy sem, nagyon összetett és sokoldalú kérdés. S ha ez csak elszigetelt tapasztalat lenne, nem lenne szükséges erről a témáról írni. A „kikonfirmálás” viszont általános jelenség egyházunkban. Miben rejlik e probléma gyökere, hol találjuk a jelenség okait? Erre keresem a választ dolgozatomban, melynek fő témája a fiatalok egyházi szocializációja.

Minden gyülekezetet meghatároz az, hogy milyen lelkészi vezetésben részesül. A lelkész „tükröződik” egyházában, amit tesz annak súlya és nyoma van, amit nem annak pedig hiánya. Mégsem mondható az, hogy a gyülekezeti élet teljes mértékben a lelkésztől függ, mert vannak kiváló képességű lelkészek, akiknek gyülekezete nem prosperál és vannak akiknek igen. Mi a siker titka? Mit tudnak egyesek, amit mások nem? Nincs titok, legalábbis nem olyan, ami „varázslatos” lenne. A kulcs az, ami mindenkiben potenciálisan benne van: személyiségjegyekkel fuzionált tudatosságból fakadó, szervezett alapokon álló kemény munka.

A szövegek egymás számára erőforrást jelentenek. Az erőforrást kétféleképpen aknázhatjuk ki: egyfelől a szöveg történeti adottságainak figyelembevételével, másfelől pedig a szövegtartalmak párhuzamba állításával. A Bibliai szövegek elemzésénél Schulz és Miller nyomdokain dolgozunk, ugyanis ők hatékonyan egybekapcsolták a hagyományos és széleskörűen gyakorolt bibliaértelmezést (diakron, történeti eljárás) a modern irodalomtudományban észlelt hermeneutikai fordulattal (szinkron, szövegorientált eljárás). Az intertextualitás tehát a szövegekben levő erőforrásokra koncentrál. Kutatásunk az intertextualitásnak ilyen fajta forráskutató vagy explorációs munka. A szövegköztiség meghatározza ugyan a maga játékterét (szöveg-szöveg), viszont a játéktér határai és szabályai nagyon képlékenyek.

Ebben a szakdolgozatban napjaink társadalmának egy érdekes, vallásos szempontból is aktuális jelenségét vizsgálom. A szociológiában élménytársadalomként ismert jelenséget fogom ismertetni, és a vallásszociológia területére érvényes vonatkozásait bemutatni. Emellett egyházi reakciókat mutatok be erre a jelenségre.

Dolgozatunkban megkíséreltünk egy átfogó képet kialakítani a Prédikátor könyve egészéről, mondanivalójáról, tematikájáról. Az intertextuális vizsgálódásunk során láthattuk, hogy a vizsgált Bibliai szövegek, milyen kölcsönhatással vannak egymásra, mi a szerepük, milyen mondanivalót hordoznak. Az ember hajlamos végletekben gondolkodni. A Prédikátor könyve is gyakran jut el idáig. A magyarázók véleménye legszélsőségesebben a könyv tartalmának, mondanivalójának megítélésében különül el egymástól. Az egyik véglet teljes szkepszist, sőt hitetlenséget olvas ki a könyvből, a másik pedig egyenesen az „istenfélelem énekek énekének” látja. Mindegyik iránynak megvan a maga többé-kevésbé jól megalapozott érve állításának igazolására. Ott vizsgálja e könyv az embert, ahol valójában is áll: a születés és a halál, a jó és a rossz ütközőpontjában. A legegyszerűbbnek tűnő szövegek megértése okozza néha a legnagyobb fejtörést, mert semmi sem az, aminek gondoltuk.