hitoktatás (katechézis)

„Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak...”

Dolgozatom témája az ifjúsági munka hatékonysága és akadályai a zilahi és szilágysomlyói református egyházmegyék gyülekezeteiben. A kutatásom során először megvizsgáltam a serdülő- és fiatalkorúakat fejlődéslélektani, csoportdinamikai, társadalmi és ekkléziológiai szempontból, hogy teljesebb képet alkossak a szóban forgó korosztállyal kapcsolatban. Ezt követően a zilahi és a szilágysomlyói egyházmegyék lelkipásztorai által kitöltött kérdőívek eredményeit dolgoztam fel, és következtetéseket vontam le.

Melanchthon Fülöp: Catechesis puerilis

A dolgozat fő célja Melanchthon Fülöp katekézisének kutatása és bemutatása, valamint az általa írt Catechesis puerilis című „könyvecske” magyar nyelven való ismertetése. A dolgozat különös figyelmet fordít Melanchthon életútjára, valamint a humanizmusnak és a reformációnak a katekézisre gyakorolt hatására. Természetesen, mielőtt ismertetné a „könyvecske” tartalmát, kitér a humanista gondolkodású tudós életére, és részletesen tárgyalja azokat a külső és belső hatásokat, amelyek gyermekkorától kezdve, tanárrá válásáig befolyásolták.

Az ifjúsági munka relevanciája a z-generációs fiatalok számára, kérdőíves kutatások tükrében

Mesteri dolgozatomat négy fő fejezet alkotja. Mindegyik fejezet egy fő téma köré csoportosul, az ifjúsági közösség és azon belül az ifjúsági bibliaóra köré. Egy olyan gyakorlati része ez a teológiának, melyet minden gyülekezetben szolgáló lelkipásztornak végeznie kell, mégis a bevezetőben kitértünk arra, hogy a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy az esetek többségében nem működik. Ebből a hipotézisből kiindulva először elméleti alapokra helyezve, majd gyakorlati téren kérdőívek segítségével igyekeztem kutatásomat elvégezni, amelyet a jövőben gyakorlati megoldással szeretném zárni.

Élmény és/vagy unalom: „mit keres a gyermek a vallásórán!”

Napjainkban új kihívások elé néz a pedagógia, hiszen az elmúlt évtizedekben gyökeresen megváltozott az egyén élete, az IKT-eszközök, a hihetetlenül gyors információ csere és keresés által. Dolgozatomban abból indultam ki, hogy a virtuális tér egyrészt leterheli a gyerekeket és a fiatalokat, másrészt sokkal könnyebben juttatja élményekhez őket, mint a hagyományos oktatás. A másik feltevésem – Gerhard Schulze elméletével egyetértve – az volt, hogy kialakult egy olyan társadalom, amelyben az egyén számára létfontosságúvá váltak az élmények, hiszen ezek határozzák meg az élet minőségét is.

Istentiszteleti rendtartás és mintaistentiszteletek a vallásórások gyermek-istentisztelete számára

Dolgozatom céljaként tűztem ki, hogy hazánkban a református vonatkozásban hiányosságnak számító gyermekistentiszteletről írjak. Munkám igazolja mennyire lényeges minél hamarabb elkezdeni nemcsak a gyermekfoglalkozásokat, hanem ezenfelül a liturgikus alkalmakat is. Ezáltal nem válik idegenné a gyermekek számára az istentisztelet, sőt a templom sem. Mire alapoztam ezt?

Katekézis a református egyházban. I.

16. század második felében a katekizáció több szinten és helyszínen történt. A családban történő oktatás tette le a keresztyén tanítás alapjait, ezt a korabeli egyház igencsak fontosnak tartotta részben a gyermekek oktatása, részben a szülők önképzése szempontjából. Ezzel párhuzamosan a gyülekezeti lelkész is végezte az oktatást, többnyire vasárnap délután a templomban, ahol részt vett az egész gyülekezet, nemcsak külön a gyermekek, munkájának tehát kettős haszna volt, eredményességét a vizitáció a gyermekek felkészültségén mérte le.

A média hatása a gyerekekre

Milyen hatást gyakorol a média a személyiségfejlődésre? Milyen szerepe van a televíziónak a szocializációra nézve? Hogyan hatnak a gyermekek fejlődésére a reklámok, az erőszakos cselekmények, valamint a korlátlan sexuális viselkedésminták amelyeket a filmek, reklámok közvetítenek? Dolgozatom során ezekre a kérdésekre keresem a választ.

Apa, mesélj!

Az emberek közötti kommunikáció leggyakrabban egy történés elbeszélése, ritkán kommunikálunk definíciókkal; a fogalmakat legtöbbször cselekménysorozatba szőjük, amiből aztán egy kerek egész kerekedik ki. A prédikációnak is ugyanerre a kerek teljességre kell törekednie. A mindennapi életünk alapvetően elbeszélő jellegű, azaz narratív. Minden, ami velünk történik, az egy történésbe foglalható. Így hagyományozódtak át a bibliai írások is, előbb szóbeli módon. Igehirdetőkként mi ugyanebben, az üdvtörténetet továbbadó áthagyományozás folyamatában találjuk magunkat.

A társasjáték szerepe és célzott használata a serdülő korosztályban

A játékot az utóbbi időkben széles körben alkalmazzák a gyermekek katekézisében. Egyre nagyobb teret hódít a játékpedagógia az oktatás világában (és nem csak). Az ifjúsági munkában (ahol főképp tinikkel foglalkoznak) is gyakran szerveznek játéktevékenységeket. Rengeteg játékoskönyv közül válogathatunk, vagy ha sürgősen szükségünk van valami játékra, az interneten gyorsan letölthetünk egy gyűjteményt. Bár rendelkezésre állnak különböző leírások és ismertetések, nagyon ritkán találkozunk azzal a kérdéssel, hogy mire jó és mikor jó a játék.

Vallásos nevelésre néző személyiségfejlesztő csoportjátékok elmélete és gyűjteménye

A játék megítélése változott a különböző korokban és társadalmakban, de természetesen egyformán függött a gyermekről kialakított képtől, és a kor világszemléletétől. De áttekintve a játék kialakulását, fejlődését, azt látjuk, hogy „a játék fejlődése során fokozatosan átalakult, de eredeti funkcióját is megőrizte. A munkára, az életre való felkészítés mai napig fellelhető a gyermekek játékaiban.