homiletika

A téma nagyságára való tekintettel a dolgozatban csak a protestáns homiletikai irányzatokat vizsgáljuk, különös tekintettel a református és evangélikus irányzatokra. Ezt a választást azzal indoklom, hogy ugyanabban a korban élünk, a lelkészek és a hívek ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek, és ha eltekintünk az elvi és tartalmi eltéréseitől, akkor úgy gondolom, hogy sokat tanulhatunk a szakmai kérdésekben nálunk sokkal előbbre járó protestáns hittestvéreinktől.

A kommunikáció kérdése egyre inkább foglalkoztatja az egyházat is, hiszen olyan helyzetben kell az igehirdetéssel kommunikációs sikert elérni, amikor egyre nagyobb teret hódítanak a tömegkommunikációs eszközök, és sokszor színesebb, szórakoztatóbb adást biztosítanak, mint az istentisztelet. Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy az egyházi nyelvezet, a teológiai szóhasználat egyre idegenebb a mai társadalom számára. Dolgozatomban a kommunikáció kérdéseit taglalom.

Választott témánkban is az utolsó tudományos cikk unitárius körökben 1979-ben íródott Gellérd Imre unitárius lelkész, tanár, teológiai szakíró tollából. Ez a tény késztetett arra, hogy 35 év után ismét vizsgálat tárgyává tegyük a prédikáció időszerűségét. Noha az unitárius szakirodalomnak híján is voltunk, azért Gellérd Imre imént említett tanulmányát vettük alapul és emellett átfésültük a többi protestáns felekezet (evangélikus, református) e témában írt tanulmányait, amelyek a XX és XXI. században jelentek meg.

A dolgozatomban módszereket mutatok be, amelyek elősegíthetik a készülés folyamatát, hogy az istentiszteleti beszéd elérje célját. Először foglalkozom a prédikációval és annak jelentésével. Ezen belül három fontos témát emelek ki, amelyek figyelembevétele nélkül a prédikáció nem egyházi beszéd, hanem csak egy hétköznapi beszéd. A három téma a cél, a textus, és az időszerűség ismertetése és fontossága az egyházi beszédben. Másodszor magával a módszerekkel foglalkozom, ahol evangélikus, református és unitárius lelkészek prédikációírásainak a tapasztalatait vizsgálom meg és ismertetem.

A posztmodern társadalomban egyre inkább találkozunk az egyháztól való elidegenedés gondolatával, a bizonytalanság válságba ejtő érzésével. Egy olyan korban élünk, amelyben a technika segítségével pillanatok alatt szüntethetők meg különbnél különb határok. Van azonban egy kommunikációs csatorna, melyben a prédikátor, egy másik dimenzióban keresi a felismerést, majd az ott megtapasztaltakat igyekszik minél tisztábban közvetíteni a gyülekezetének.

A prédikálás művészete a mindenkori teológusok kihívása. Isten Lelke vezérli a lelkipásztorokat a szolgálat végzésében, de annak az időtálló és a jelen kor generálta nehézségeivel szakmai szempontjából is vitathatatlanul szembe kell nézni. A szöveg hermeneutikai tulajdonságain keresztül, illetve a 21. század embere által támasztott elvárásokat figyelembe véve, megmutatkozik a paradigmaváltás szükségessége. Ezen szempontok tárgyalása után, a dolgozatom középpontjában a narratív prédikálást, mint az újítás kieszközlésének egyik alternatíváját állítottam.