teremtés

Uralom mint sáfárság

Az emberiség és a teremtett világ viszonyának ökoteológiai megközelítése

Ebben a dolgozatban egy provokatív kérdéskörrel szembesülünk. Felelős-e a keresztyénség az egyre súlyosbodó környezeti válságért? Hogyan értelmezhetjük a teremtésvédelem perspektívájából a dominium terrae megbízatást? A teremtéselbeszélések kontextuális olvasata során kiderül, hogy az Isten által az emberre ruházott uralom gyakorlása bizonyos feltételekhez és körülményekhez kötött. Az ember Isten képmásaként, a teremtési közösség részeként, a bűn árnyékában, de Isten uralma alatt és iránta viselt felelősséggel hivatott e megbízását gyakorolni.

„A tanítványok művelték és őrizték a kertet…” Tanítványság és teremtésvédelem – egy tábor programja 15–16 éveseknek

Dolgozatunk célja egy 15-16 évesek korosztályát megszólító táborterv összeállítása, amely keresztyéni értékekre neveli a fiatalokat, de ugyanakkor a teremtett világ megóvására is ösztönöz. A dolgozat elméleti részében a Szentírás azon részeit kutattuk, melyek kapcsolatban állnak a teremtéssel, az ember megbízásával. Dogmatikai szempontból is megközelítettük a kérdést, majd a református egyház válaszát, lépéseit vázoltuk fel a klímaválsággal kapcsolatosan.

Schöpfung und Geburt

Anthropologische Begrifflichkeit in Psalm 139,13-16

According to Gen 1, the “classical” story of the origin of humanity, God began and finished the creation of man on the sixth day. In this view, creation is a one-time divine act dated to the dawn of history. Psalm 139,13-16 provides an alternative concept regarding human origins. The ideas permeating this Psalm are less widespread in the Bible, and they were far less influential for later theological works than the classical biblical accounts of creation. Nonetheless, these anthropological notions appear to be firmly rooted in folk religion.

Az ószövetségi világkép és annak kálvini recepciója

Das alttestamentliche Weltbild und seine Rezeption bei Calvin Die Initialfrage meines Aufsatzes ist die, ob es ein konsistentes, übergreifendes, alttestament-liches Weltbild gibt. C. Houtman hat mit seiner herausragenden Arbeit Der Himmel im AT viel dazu beigetragen, dass man die Mannigfaltigkeit der kosmologischen Konzepte wahrnimmt. Ich versuche im ersten Teil meines Artikels auf die Frage zu antworten,wie man die vielfältigen Auffassungen zu einem gemeinsamen Bild zusammenstellen kann.

A bibliai teremtés és természetképzetek mai ökoteológiai tükröződése

Az ökológiával kapcsolatos különböző irányzatok széles körben ismertek és képezik a mai tudományok rendkívül kutatott területét. A múlt század második felétől felélénkült érdeklődés az emberi cselekvés környezetromboló hatásai iránt, és elkezdődött egyfajta tudományos kommunikáció bizonyos tudományok között annak érdekében, hogy a folyamatot mérsékeljék. A megváltozott körülmények új vallás megszületését is eredményezte.

Teremtés és születés

A Zsoltárok 139:13-16 antropológiai kérdései

Zsolt 139,13-16 az ószövetségi antropológia szempontjából fölvet néhány rendkívül izgalmas kérdést. A költemény a magzat anyaméhben való alakulását Isten teremtő munkájának tekinti. A 15. vers egymással párhuzamba állítja a magzat anyaméhben való formálódását és a föld mélyén való alakulást. Mit is jelent ez, az ószövetségi klasszikus teremtéstörténet fényében meglehetősen szokatlan képzet? Milyen könyvről beszél a 16. vers és milyen értelemben vonatkozik ez a könyv a még meg sem született ember életére?

Megbánó Isten - változó Isten

Az ószövetségi teológia korlátairól és lehetőségeiről

Isten, aki megbán valamit, aki változtat egy korábbi döntésén – egyike azoknak a különös képzeteknek, amelyeket egyik holland professzor ilyen cím alatt foglalt össze tanulmányában: „Isten árnyoldalai az Ószövetségben”. Ezek a képek jelentős szerepet játszanak abban, hogy sok mai bibliaolvasó közelebb érzi magához azt az Újszövetséget, amelyben Jézus Istennek a „fényesebb” arcát jelentette ki. De mit jelent az, hogy Isten megbán valamit? Egyáltalán használhatjuk-e ezt a kifejezést Istennel kapcsolatban? Nem zárja-e ki tökéletessége azt, hogy ő bármit is megbánjon?

A párbeszéd szüntelen aktualitása

A teremtés kérdése a teológiában és a természettudományokban. Ravasz László szintézise

Ravasz László nem érdeklődött a természettudományok iránt. Legalábbis fennmaradt, gazdag életművéből ez derül ki, de nem olvastam sehol olyat a róla szóló és mindmáig hézagos tudományos értékű szakirodalomban, ami ennek az ellenkezőjét bizonyítaná. Ugyanis számára a tudományos érdeklődés a filozófia–teológia–irodalom köreiben bontakozott ki. Az azonban bizonyos, hogy nem volt természettudomány-ellenes. Azokhoz a témákhoz, amelyekben manapság a természettudományok és a teológia bizonyos képviselőin keresztül sokszor igen heves vitát folytat, higgadtan viszonyult.