Szaktanulmány

Pál apostol az 1Kor 15,20-ban azt írja Jézusról, hogy feltámadása által az „el-aludtak első zsengéje lett”, azaz az örök életre való feltámadás első példája. Az itt megjelenő ἀπαρχή kifejezés az aratás első termését jelöli, a leghamarabb beérő kalászokat. A 15. fejezetben az apostol a feltámadás folyamatát a vetés és az új növény növekedésének képével érzékelteti (36–37. versek). Ehhez a képhez zökkenőmentesen simul az első kalász, az újzsenge képe, amely mintegy a végeredmény felől utal a későbbi metafora értelmére.

Az alábbi sorok azt kísérlik meg, hogy formai és műfaji szempontból vegyék újra górcső alá a 116. zsoltárt, s a két módszer konkurenciájában próbáljanak döntésre jutni – persze nem egyik vagy másik módszer, hanem inkább a jobb értelmezés érdekében.

A könyörülő Úrról festett portré meghatározó vonása Máté Jézusról szóló beszámolójának. A Mt 8,1–15 éppen ezt az alapgondolatot villantja fel elsőként az evangéliumi elbeszélések sorában, hogy egyértelművé tegye: aki hatalommal tanít Isten akaratára, és aki ezt a hatalmat kézzelfoghatóvá is teszi gyógyító tettei-ben, nos ez a Jézus, a könyörülő Úr, Isten mennyei uralmának letéteményese az emberek között. Mindezt Máté úgy juttatja kifejezésre, hogy gondosan elkerüli, hogy a Jézus könyörülő jóindulatára konkrét fogalommal utaljon.

A jelen írás a megszentelés bibliai, hitvallási és dogmatikai értelmezése körüli félreértéseket és az ezek nyomán kialakult téves egyházi gyakorlatot kívánja szemügyre venni. A kérdésről szóló bibliai és egyházi tanítást csak annyiban vázolja, amennyiben a benne rejlő igenből a nemek is érthetőbbé válhatnak.

Jelen írásunk a próféta életrajzának egy különleges szeletével foglalkozik. Ez a tanulmány a próféta és szülőhelye kapcsolatáról szól. A könyv nyitánya szerint Jeremiás az „Anátótban lakó papok közül való volt” (1,1). A 32. fejezet tudósítása szerint egy rokona földet kínált neki eladásra, igaz, meglehetősen ellentmondásos kontextusban: a próféta ekkor már raboskodott, a hódító babiloni sereg pedig már szó szerint a kertek alatt járt. Írásunk erre az elbeszélői elemre, a földszerzés motívumára fókuszál.

Amikor 1968-ban a feleségemmel Romániába mentünk, az első másfél évben szinte egyetlen honfitársunkkal sem találkoztunk. Csak a hetvenes évek közepén vált szokássá, hogy ha az úton németalföldi jelzésű autó jött szembe, a fényszórónkat rávillantottuk vagy kézfelemeléssel köszöntünk egymásnak. De ha ugyanezt a kilencvenes években is így csináljuk, közveszélyt jelentettünk volna az utakon. Hiszen akkor folyamatosan csak köszöngethettünk volna egymásnak.

The present study deals with the characteristic features of the ministry of teachers in the early church, contrasting them with the rabbis in the synagogues. As charismatic characters in the early church, teachers have played a role compa-rable to that of the apostles and prophets. In a different order of ideas, we would like to investigate whether the competence of charismatic teachers should be considered universal, or whether they played a rather local administrative role in the way bishops, deacons and presbyters did.

Kolozsvár az erdélyi reformáció központjának tekinthető, s a legnagyobb magyar reformátor, Dávid Ferenc egyben az erdélyi reformátusok és az unitáriusok első püspökeként írta be nevét a vallástörténetbe. Ő ugyan fogságban, Déva várában hunyt el (†1579), de unitárius utódai mind Kolozsvárt székeltek, s itt is jutottak sírhoz a Házsongárdi temetőben. Sokuknak a síremléke fennmaradt, másoknak legalább lemásolták a feliratát. A református egyházban kialakult az a szokásjog, hogy a megválasztott püspök ott lakott és szolgált tovább, ahol a püspökké választás érte.

Kicsoda az ember? Hogyan került bele a hálóba? Azért nehéz kérdés ez, mert az ember esetében mindig ott van egy megfejthetetlen titok, nevezetesen az, hogy egyszerre teremtmény is, és ugyanakkor lelki-szellemi tulajdonságokkal bíró személy is. Az ember teremtmény volta azt jelenti, hogy teljességgel az őt körülvevő természet része. Annyira integráns része a világnak, hogy testiségében éppen úgy érvényesek reá a természettudomány által ismert törvények, mint bárhol ezen a világon.

A temetők legalább annyit beszélnek egy település történetéről, szellemiségéről, mint a történelemkönyvek és a levéltárak sárguló feljegyzései. Életünk irányultságát, életértékeinket nemcsak a „quo vadis”, a „hová mégy”, hanem az „unde venis”, a „honnan jössz” is egyszerre, egymástól elválaszthatatlanul határozza meg. A „honnan” és a „hová” feszültségében egyéni életek és sorsok, de ugyanígy történelmi idők is megméretnek. Temetőnkben számos olyan egykor ismert személyiség pihen, aki erdélyi vagy partiumi kötődésű. Barangolásunk útvonalát a temetői parcellák szerint állítottuk össze.