Szaktanulmány

Az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeteire vonatkozó 17–18. századi levéltári források kiadása 2005-től a fennmaradt korabeli tárgyak bemutatásával bővült ki. Ez a körülmény kiváló lehetőség az egyházközségek tulajdonában lévő, néhol feledésbe merült, használaton kívül rekedt textíliák feltérképezésére is. A kutatás kiterjed a források és a fennmaradt emlékanyag összevetésére is, ami a tárgyak újfajta megközelítését teszi lehetővé: sor kerül a textíliák gyülekezetben betöltött szerepének vizsgálatára, és az ennek függvényében kialakult megnevezéseik, jellemzőik meghatározására is.

A református egyház liturgiai eszközeinek funkcionális szerepük volt, nem önmagukban minősültek szent eszközöknek, hanem betöltött szerepük minősítette használatukat, értéküket. Ez a tény indokolja azt, hogy a református egyház az évszázadok folyamán nem tette lehetővé gazdag gyűjtemények kialakulását, az úrasztali edények tezaurálását, a liturgiában szerepüket vesztett klenódiumok eladásra kerültek. A funkcionalitás elvét követte az a gyakorlat is, amely során egyházközségek segítették egymást, a gazdagabb felesleges darabjait a szegényebbeknek adományozta.

Tanulmányomat, intézménytörténetről lévén szó, egy rövid helyzetelemzéssel kezdeném, azért, hogy térben és időben pontos elhelyezést nyerjen az ismertetendő anyag bemutatása. Korábban más kutatások kapcsán a Felekezetközi Tanács tevékenységét Benkő Samu, Pál János és Bárdi Nándor is érintette. Az alábbiakban bemutatott téma kutatását elsősorban az motiválja, hogy feltárjuk olyan történeti intézményrendszerek – azaz az erdélyi magyar egyházak – 20.

A zilahi reformátusok a környéken egyedülálló módon 155 év alatt 3 orgonát építtettek, azokat rendszeresen javíttatták, és a gyülekezetben ez idő alatt 12 ismert és kevésbé ismert orgonaépítő fordult meg. Az erdélyi református orgonaépítési, vásárlási és javítási mutatókat nézve akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy más gyülekezethez képest Zilahon az orgonaépítők egymásnak adták a templom kilincsét.

Az Öreg graduál 375. évfordulóján, a teljesség igénye nélkül, megpróbálom számbavenni azokat a kéziratos unitárius graduálokat, amelyek a korábbi évtizedekben elkerülték a kutatók figyelmét, és nem kerültek be az ismert bibliográfiákba. Írásom nem szaktanulmány, hanem kutatási beszámoló. A legfontosabb információkat ott, ahol elengedhetetlenül szükséges, a szöveg után, zárójelben közlöm. A kutatás nem valósulhatott volna meg Molnár B. Lehel levéltárnok önzetlen segítsége nélkül. Köszönettel tartozom Káldos Jánosnak, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársának is hathatós támogatásáért.

A nagykőrösi reformátusság és a nagykőrösi református iskolák régi és közelmúltbeli története szorosan és szimbolikusan összefonódott a kőrösi egyháznak adományozott Öreg Graduál történetével és sorsával. Meggyőződésem szerint ez az összekapcsolódás nem csupán a múlt vonatkozásában igaz, hanem jövőképet hordoz magában, és távlatokat nyit. A bevezető mondatban említett tény kettős nyomatékot ad a 375 éve megjelent Öreg graduálra emlékező eseményeknek Nagykőrös városában.

Az Öreg graduált énekelni kell. Azok a tiszteletes és tudós atyák, akik az elmúlt évtizedekben az Öreg graduált kutatták, általában ilyesmiket mondtak róla: milyen szép – milyen gazdag – milyen biblikus – milyen értékes – milyen kár (hogy ma már
nem eleveníthető föl).

A gregorián ének történetének különös és számunkra fontos állomásához érkezett, amikor az eredetileg latin nyelvű tételeket anyanyelvre fordították. Természetesen nem lehet kizárólag a reformáció javára írni az anyanyelvűséget, hiszen már az előző századokban is meghonosodtak népnyelvű énekek.1 Bár ezek az első magyar nyelvű, nem szorosan a liturgiához tartozó gregorián tételek a katolikus egyház használatához kötődnek, a latin nyelvű gregorián magyar nyelvre fordításának folyamata elsősorban a reformáció hatására bontakozott ki.

Az Öreg graduál korában készült templomi leltárakból tudjuk, hogy a berendezések olyan térbeli elhelyezést mutattak, melyek mai napig az egyházi éneklés egykori liturgiai fontosságát jelzik: a liturgikus tér központi részén állt az ének vezetésével megbízott felelős személy, iskolás gyerekek között.

Miközben a tudományos kutatások szintjén megtörtént az áttörés és folyik a protestáns graduálok újra felfedezése, feldolgozása, értékelése, addig az egyházi közvélemény szintjén még mindig ott tartunk, hogy ezek az eredmények alig-alig mentek át a köztudatba. Pedig semmiképpen sem szégyellni való hagyományelem ez, hanem számon tartandó érték.