Szaktanulmány

Az Apostoli Hitvallásnak talán legtitokzatosabb és számtalan kérdést fölvető szakasza az a hittétel, amelyben arról van szó, hogy az Úr Jézus Krisztus alászállt a poklokra. Az apokrif irodalom plasztikus képekkel ábrázolja, hogy milyen is lehetett a Megváltó pokolra szállása. Elég elolvasnunk például Nikodémus evangéliumának szemléletes beszámolóját: hogyan dőlnek le Jézus érkezésére a Hádész bronzkapui; hogyan szabadulnak meg a pátriárkák és próféták; s végül pedig, miként veri Jézus láncra a Sátánt, és adja át Hádésznak, hogy őrizze az ő második eljöveteléig.

Id. Tankó Béla Kolozsváron folytatott egyetemi tanulmányokat, az Erdélyi Református Egyházkerület Theológiai Fakultásán és a hajdani Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen. Kolozsvár nemcsak azért játszott döntően fontos szerepet életében, mert itt lehetett hallgatója a nagy példaképnek, Böhm Károlynak és itt vetette meg esztétikai szemléletének alapjait, hanem azért is, mert itt szerezte doktori fokozatát s ért el tudományos pályájának első jelentős mérföldkövéhez.

Kiss Gergely peregrinációjával kapcsolatosan több, egymásnak ellentmondó vélemény is megfogalmazódott az idők során. A 19. századi életrajzírók többsége, Pálffy és Török István kivételével, nem írt életének e kevésbé ismert szakaszáról, s a 20. századi publikációk is, Mózes András munkája kivételével, csupáncsak érintőlegesen számolnak be róla.

A debreceni ötvösségcéh megalakulásának idejét pontosan nem ismerjük, az első adat Kecskeméten maradt fenn. 1551-ben a török ellen menekülő szegedi ötvösök elvesztették kiváltságlevelüket. Mivel a kecskemétieknek ekkor még nem volt céhük, ezért 1557-ben a debreceni ötvösökhöz fordultak, hogy küldjék el nekik a privilégiumukat, amelyet „hallván és megértvén azt magyarázatok által, igen helyesen tetszék mi nékünk.”1 Ez az adat annak bizonyítéka, hogy a 16. század közepén már a debreceni ötvösök céhet alkottak, ugyanis az első ismert kiváltságlevelük jóval későbbi, 1599-ből ismert.

Kálvin János az egyik leghíresebb és legműveltebb reformátor. Nevéhez fűződik a genfi egyház, a „protestáns Róma” megszervezése. A római katolikus teológiai irodalom inkább csak az Institutio (A keresztyén vallás rendszere) című művével foglalkozik. Ezért ebben a tanulmányban elsősorban a bibliamagyarázó Kálvinra összpontosítunk.

Az egyház szócső voltát az teszi máig jelentőssé nyelvi identitásunk szempontjából, hogy az embereket körülvevő „legtöbbet beszélők” – tanárok, politikusok, jogászok és színészek – mellett ott találjuk a lelkészt is.1 Az igehirdetés sokak számára még mindig az a beszédműfaj, amellyel templomokban vagy a rádió hullámain keresztül hétről-hétre számottevő tömegek találkoznak. Ezért érdemes felidézni a történeti alapokat, a vázlatos bibliai és teológiai alapelveket, valamint szót ejteni röviden a szakrális nyelv erejéről és a jelen anyanyelvvédő egyházi szóhasználatáról.

A mezőségi ember lelkivilágát visszaemlékezéseim segítségével fogom jellemezni. Mivel Melegföldvár és Katona református gyülekezetei voltak lelkészi pályafutásom első helyei, hajdani tagjaihoz pedig személyes kapcsolatok fűztek, többükkel pedig olykor- olykor most is találkozom, nem tudom teljesen mellőzni a szubjektivitást. Emellett jó két és fél évtized után – természetesen – megszépültek emlékeim. Visszaemlékezéseim kapcsán egy-egy általánosító jellegű következtetést is levonok. Ez nem feltétlenül helyes eljárás.

A történetnek, illetve a történelem szemléletének két lehetséges módja létezik: az immanens filozófia-történeti szemlélet, valamint a kijelentésen alapuló teológiatörténeti elemzés. Van-e kapcsolat a kettő között? Mit jelent Barth két alapvető fogalma: mi a Geschichte (történet) és mi a Historie (történet) kapcsolata és különbsége? Milyen történetszemlélettel találkozunk Barthnál és vajon mennyire igaz a kizárólagosság vádja történetszemléletének krisztocentikus koncentrációjára vonatkozóan?

William Paul Young A viskó című regényének megjelenése számos tekintetben meglepő hatást eredményezett. Rövid idő alatt tízmilliónál is több példány fogyott el belőle; az addig három munkahelyen dolgozó szerző mesés bevételhez jutott; százak és ezrek nyilatkozták, hogy a mű megváltoztatta életüket; különböző egyházi személyek és vezetők hol magasztalták, hol elmarasztalták, hol egyenesen ártalmasnak nevezték a vállalkozást.

A Dél-Erdélyi Református Egyházkerületi Rész életét ismertető írásaink immár három éve jelennek meg a Református Szemle hasábjain. Sorozatunk folytatásaként az egyházat ért gazdasági sérelmekről beszélünk. A magyar lakosság pauperizálása (elszegényítése) állampolitikai célkitűzés volt a negyvenes évek Romániájában, ez elől pedig a református egyház sem menekülhetett. A gazdasági túlkapások, a kíméletlen adóprés anyagi erőforrásait jelentősen megtizedelte, és anyagi önfenntartó képességét igencsak kérdésessé tette.