egyházmegyei vizitáció

Közigazgatás a 16. századi református egyházban IV

Kérdőpontok a vizitáció során

A helyi gyülekezetek vizitációja során a bizottság egy sor kérdést intézett a helyi lelkipásztorhoz és a gyülekezethez. Az erdélyi református egyházban csak a 17. század végéről maradtak fenn az egyházmegyei vizitáció során rendszeresített kérdőpontok. Bár korábbi adataink nincsenek a vizitáció e részleteiről, mégsem lehet kizárni a kérdések korábbi megjelenését, mivel őseink európai mintára szervezték meg az egyházat, és európai gyakorlatot követtek sok más tekintetben is.

A Görgényi Református Egyházmegye 1807-es évének vizitációs jegyzőkönyve (I)

A dolgozat segítségével betekintést nyerhettünk a 19. század elejének református egyháztörténetébe. A 19. századi református egyház élete korántsem volt olyan problémamentes, ahogyan azt gondolnánk. Legnagyobb problémát a katolikus egyházzal szembeni küzdelem okozta, ugyanis ez utóbbi minden lehetséges követ megmozgatott az előbbi elnyomásának érdekében – különösen a II. József uralkodása előtti időszakban. II. József trónralépésével a 19. századi reformátusok helyzete bizonyos fokú jobbulást mutat, azonban teljes vallásszabadságról itt még korántsem beszélhetünk.

A Görgényi Református Egyházmegye 1806-os évének vizitációs jegyzőkönyvei I

A Görgényi Református Egyházmegye 1806-os évi jegyzőkönyvéből 18 egyházközség jegyzőkönyvét vizsgáltam. A kutatás során megvizsgáltam az egyházmegye kialakulását, templomok építését, lélekszámok változását. Láthatjuk, hogy a kor református egyháztörténete nagy hatást gyakorolt a Görgényi Egyházmegyére is. A kutatás fontosabb eredményei: a lelkipásztorok szolgálatainak minősége, az egyházi javak számbavétele, a fegyelmi ügyek tisztázása, valamint az iskolalátogatásról szóló rendelkezések feltárása.

A Görgényi Református Egyházmegye 1807-es évének vizitációs jegyzőkönyve II.

Dolgozatunk kiindulópontjaként megvizsgáltuk azt a kort, amelynek szabályai, eszméi és rendelkezései befolyásolták az általunk feldolgozott szövegekben említésre kerülő eseményeket, ti.  II. József uralkodásának a korát. Ezután szó esik az egyházmegye kialakulásának történetéről, arról, hogy a 16-17. századok során megnövekedett református gyülekezeteknek a száma hogyan vezetett a Kolozs és Torda vármegyékhez tartozó gyülekezetek kiválásához és ezzel magának a Görgényi egyházmegyének a megalakulásához.

A Görgényi Református Egyházmegye 1806-os évének vizitációs jegyzőkönyve II

Dolgozatom első sorban a Görgényi Református Egyházmegye 1806-os helyzetének feltárásával, elemzésével foglalkozik. Az elsődleges kérdés, amire dolgozatomban választ adok: miben hasonlít és miben tér el mai egyházunk rendszerétől az 1806-os esperesi rendszer? Kutatásom legfontosabb következtetése, hogy a Görgényi Református Egyházmegye szerveződése sok mindenben eltér mai erdélyi egyházmegyéink működésétől: a legkomolyabb különbség az egyházfegyelem szigorú gyakorlása és a Kurátori Tanács vezető pozíciója.

Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei az 1823-as év első felében

Ez a dolgozat egy  bevezető tanulmányt és a jegyzőkönyv átírását tartalmazza. Vizsgáltam az esperesi vizitáció és az esperesi szolgálat mibenlétét. A vizitáció számtalan változáson ment keresztül az évszázadok során. Ide sorolom az egyházfegyelem térén történt változásokat, illetve az esperes jogkörének a változását. Abban az időben egy gyülekezetekben nem csak egy lelkész volt, hanem mellette volt a lévita és az iskolamester is. A hívekről azt mondhatjuk el, hogy a kor szigorúsága, a korszellem és az egyházfegyelem miatt jobban ragaszkodtak az egyházhoz.

A Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei 1823-as év második felében

A vizitációs jegyzőkönyvből kiderül a majd 200 évvel ezelőtt élt református emberek élete sem volt mindig játék és mese. Ha a Marosi Református Egyházmegyére gondolok és az 1823-as években lakó erdélyi református emberek, akkor kijelenthető, hogy sok vihart kellett kiállniuk. Azonban hitüket soha nem adták fel, nem veszítették el. Ezek a viharok ott voltak az egyházi élet mindennapjaiban is, a gyülekezetekben fellépő gondokban és az egyes családokat érintő problémákban.

A Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyve 1807-1808 között

A mesteri dolgozatomban, a Marosi Egyházmegye 1807 és 1808-ban folytatott esperesi vizitációval, pontosabban annak jegyzőkönyvével dolgoztam. Két évszázaddal ezelőtt a protestáns egyházak működését ellehetetlenítette az osztrák vezetés. Rendeletek hosszú sorával próbálták elősegíteni, sőt felgyorsítani a rekatolizáció folyamatát, azonban egyházaink képesek voltak ellenállni és fennmaradni ezekben a viszontagságos időkben is.

A Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei az 1822-es év második felében

Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy hogyan alakult ki az esperesi tisztség és vizitáció, mi volt a hatásköre, milyen feladatokat kellett ellátnia, röviden, hogy hogyan működött a XVIII-XIX. században. Emellett az is érdekelt, hogy milyen különbségek vannak az akkori és mai esperesi vizitáció között, illetve van-e különbség az adott kor egyházmegyéinek vizitációi között. Ez utóbbi összehasonlítást azért lehetséges, mert egy másik dolgozatban már foglalkoztam egyházmegyei vizitációs jegyzőkönyvekkel.

A Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvez az 1822-es év első felében

Dolgozatomban a Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveit mutatom be az 1822-es év első felébből. A digitalizált és feldolgozott szöveg bemutatása előtt, ismertetem ezek létrejöttét és történetét. Az első rész a történelmi áttekintést tartalmazza, ezután következik a vizitáció bemutatása, majd a digitalizált anyag feldolgozása. Az adatokat kategóriákba rendezem a jobb átláthatóság érdekében. A munkám célja, hogy mélyebb betekintést nyújtsak az akkori egyházi élet mindennapjaiba.