Oktatói publikációk

Hol vagy, új ég és új föld?

Péter második levele és eszkatológiai tanítása

Péter második levele fontos mondanivalóval, ugyanakkor szokatlan módon járul hozzá a bibliai eszkatológia megértéséhez. A levél egyértelműen azt üzeni, hogy ennek a világnak tűzben kell elpusztulnia azért, hogy új ég és új föld vegye át a helyét. Az Újszövetségben csak a Jelenések könyve beszél ilyen világosan az Úr napjának kozmikus következményeiről. A nagy végső tűzvészre vonatkozó kijelentés azonban irodalomritikai, szövegkritikai és teológiai kérdéseket is felvet.

A kapcsolati teológia lehetőségei

Jelen tanulmányban a szükségszerűség és esetlegesség fogalmait elemzem. Duns Scotus filozófiai teológiájának kontextusában keresem a kapcsolópontokat a harmadik évezred multikulturalitásával. A kapcsolatiság teológiai megalapozásnak a lehetőségét keresem az isteni akarat és szabadság abszolút végtelenségében egyrészt, másrészt az emberi szabadság és akarat kontingenciájának a feszültségében. Ebben a feszültségben Isten kommunikál személyessége és önkinyilatkoztatása révén. Jézus központi szerepe az ember számára nem kontingens, az egyház önmagában kontingens.

Kimozdulás az idegenbe: turisták, menekültek, zarándokok

Mi mozdítja ki a ma emberét otthonából? Az idegenbe való kimozdulás három formáját vizsgáljuk: a turizmust, a menekült krízist és a kortárs zarándoklat jelenségét. A turizmus manapság egyre inkább vitatott jelenség. Miközben a globális felmelegedés a természeti környezet beszennyezésének egyik fő forrása, egyre többen élnek vele. A menekült jelenség is többféleképpen értelmezhető. Másként látják Közép-Kelet-Európában és másként Nyugat-Európában. A zarándoklat új formáit egyre többen gyakorolják.

Az analógia fogalma a protestáns teológiában

Az analógia fogalma a katolikus teológiában Aquinói Tamás után inkább a fogalom értelmezésével, rendszerezésével vagy alkalmazhatóságával foglalkozik. Protestáns körökben sem történt lényeges áttörés a fogalom körül. Kierkegaard mondja a Filozófiai töredékekben, hogy Isten a hitben, Igéjében, Jézus Krisztusban újjáteremti az embert: megszűnteti a köztük lévő hasonlótlanságot azáltal, hogy megérteti és megszeretteti önmagát. Különösen a szeretetben valósul meg az új analógia Isten és az ember között, mert Isten természete a szeretet.