Oktatói publikációk

A tanulmány záró részében a reformáció korszakából (Erasmus, Calvin, Bullinger, II. Helvét Hitvallás, Heidelbergi Káté, Szegedi Kis István) a legfontosabb dichotómikus és trichotomikus antropológiai modellek állnak, és a 20. századi antropológiai szemlélet szintézise a század teológiája (Karl Barth, Wolfhart Pannenberg, Cullmann Oscar, Sebestyén Jenő, Török István, Gaál Botond és mások). A történeti bemutatásra vonatkozó következtetést az antropológiai vizsgálatok eredményeinek más teológiai területekre való alkalmazására vonatkozó lehetőségek vizsgálata követte.

Miért nem képes az ember a közösségre? Ha pedig nem képes, miért nem tud élni közösség nélkül? Hogyan vezeti vissza Isten az embert a maga és embertársai közösségébe? Ez az 1947- ben, tehát a második világháború után készült magántanári dolgozat a Biblia alapján keres feleletet az előbbi kérdésekre, és a következő lépéseken végighaladva kísérel meg teológiai választ adni a közösség kérdéskörére: 1. Isten úgy alkotta meg az embert, hogy emberi mivoltának lényege a szeretetközösség legyen Istennel és embertársával. 2.

Adorjáni Zoltán, lapunk főszerkesztője 60 éves. Vezérigének Sámuel mondását választottam, mert úgy érzem, illik az alkalomhoz. Mert mi is van ebben az igeversben? A próféta visszatekint és leltárt készít. Visszatekint a megtett útra, és elégedetten nyugtázza, hogy az Úr mindvégig mellette állt. A „mindeddig” pedig azt jelzi, hogy az útnak nincs vége, a folyamat nem zárult le. Ez itt legfeljebb csak pihenő, meg-/felszusszanás.