A Szentírás kérdésköre Alvin Plantinga református episztemológiai látásmódjában

Contributor

A református episztemológia egy olyan filozófiai megközelítés, mely szilárd teológiai alapokra épül. Fő jellemzője, hogy nem köti a keresztyén meggyőződés igazolt, racionális vagy garantált voltát bizonyítékok vagy érvek meglétéhez, hanem azt megfelelően alapvetőnek tekinti – tehát olyannak, amely mondhatni önmagában meg tudja állni a helyét. Alvin Plantinga nevét nehéz lenne ebben a tekintetben kikerülni, hisz több munkája mellett a Warranted Christian Belief c. könyve e megközelítés egyik legbővebb bemutatása. Dolgozatom három egységből épül fel. Az elsőben bemutatom röviden Alvin Plantinga munkásságát, a szerző által használt episztemológiai fogalmakat, valamint a keresztyén meggyőződés egyik lehetséges megdöntőjét. A dolgozat második fejezetében a plantingai Aquinói/Kálvin-modellt és kibővített Aquinói/Kálvin-modellt ismertetem. Megláthatjuk, hogy az előbbi esetében a teista, és utóbbiban a keresztyén meggyőződés milyen módon tekinthető garantáltnak. A két modell alkotja a keretét a dolgozat harmadik részének, amiben egy plantingai Szentírás-tan körvonalait fogom felvázolni, valamint három felvetést fogok tenni: (1) a plantingai szemlélet nem vádolható fideizmussal és nem szenved annak lehetséges hermeneutikai implikációitól; (2) lehetséges egy „garantált” történeti bibliakritikai módszer alkalmazása; (3) a plantingai református episztemológia teológiai hátterének konkretizálása a Szentírás kérdéskörében kidolgozásra vár.