A dolgozat összefoglalja egy 20. században élt erdélyi református lelkipásztor életét, aki magyar fennhatóság alatt született, román kormányzás alatt élt. Hadiárvaként nőtt fel, majd a teológiát választva a lelkészi szolgálat irányába indul. Szolgálatának leghosszabb idejét az Arad megyei Pankotán töltötte, de szolgált segédlelkészként Szalárdon és Nagyszalontán, illetve helyettes lelkészként volt nyugdíjazása előtt Bősházán. Vallási tevékenysége miatt, 20 év börtönre és kényszermunkára ítélték, végül korábban szabadult egy kegyelmi rendeletnek köszönhetően. Beszámolóiból látszik, hogy az Isten iránti szeretet volt mozgatórugója annak az elszánt törekvésének, hogy mindenkinek megossza az evangéliumot. Az alapján, amit a fennmaradt iratokból láthatunk, úgy tűnik, ő valóban szerette még az ellenségeit is. A dolgozat forrásai közül az egyik legkülönlegesebb a Szilágyi Sándor önéletrajza, amiben a börtön utáni évei tapasztalatait írta le. Azt remélte, hogy ez is megjelenik majd akárcsak a börtönévekről írt beszámolója, ám ez mindmáig nem történt meg.