Ha mindezt tudod mi hasznát veszed?

Contributor

A tanítvánnyá tétel és létel egyszerre minden erőnkön túlmutató feladat és Istentől kapott ajándék. Tanítványozóvá és tanítvánnyá csak a Szentlélek munkáján keresztül lehet válni. Ahhoz, hogy ezt a küldetést beteljesítsük szükség van egyfajta evangéliumi vakmerőségre, és következetes tervezésre a nagy történet összefüggésében. Erre a küldetésre gondolni és vállalkozni egyedül Krisztus ígéretében bízva és az evilági félelmektől megszabadulva lehet. Ezért nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy magányosan végezzük ezt a munkát, hiszen eleve nem egymagunkban indultunk útnak. Az evangélium vezetése mellett kérnünk kell a gyülekezetek elkötelezett tagjait, hogy velünk együtt imádkozzanak erőért, a megszólítottság bizonyosságáért és a munkára való felkészítésért. Kezdőnek és haladónak, tanítványnak és tanítványozónak egyformán szüksége van a Lélek vezetésére, ami nélkül sohasem lehet teljes a tanítvánnyá válás folyamata. Mindezeket a gyülekezeti közösség folyamatosan segítő szolgálata egészíti ki.