Enghy Sándor

Enghy Sándor (Tarján, 1956) jelenlegi munkahelye: Sárospataki Református Teológiai Aka­démia. Beosztása: egyetemi tanár, a Bibliai Tudományok Intézetének vezetője. Doktori címet a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben szerzett 2003-ban, amelyet a Debreceni Reformá­tus Hittudományi Egyetem honosított 2004-ben, és 2010-ben habilitált a budapesti Evangéli­kus Hittudományi Egyetemen. Kutatási területe: masszóra, a Héber Biblia és a Septuaginta grammatikai összefüggéseinek vizsgálata.

Contributed content

2021

Ez a tanulmány a Gal 3,6 és Gal 3,8 szövegének elemzését tartalmazza, az ószövetségi idézetek fényében.

PublicationResearch article2021Az Írás bűvöletében

2019

A tanulmány Lk 24,31 és a 2Tim 4,17 ószövetségi idézeteinek hátterét elemzi.

PublicationResearch article2019Református Szemle 112.1

2016

Amikor a Dán 4-et olvasom, arra gondolok, hogy milyen módon is függ össze a politika és a politikus. Talán úgy, hogy van egy fogalom a maga jellemzőivel, amelyekből kirajzolódik egy kép, és ebbe illeszkedik bele egy személy, aki a politikát esetleg foglalkozásként műveli, és abból él. Ennek a mércének valahol az egyház is megfelel. Mert nem mindegy, milyen az egyház, milyen jellemzői vannak, és az sem mindegy, hogy milyenek annak tagjai, illetve hogy a fogalom miként határozza meg azokat, akik azt képviselik, és rajtuk keresztül milyen kép alakul ki mások szemléletében. Ebben az összefüggésben az egyházpolitika fogalmának is van üzenete. A fogalom arra utal, hogy valamilyen módon kapcsolat áll fenn az egyház és a politika között. Akármilyen is legyen a politika, abban ott van az egyház, annak tagjai meghatározhatják a politikát, nem beszélve azokról, akik közöttünk élnek, és politikusként egyházi emberek.

PublicationResearch article2016Református Szemle 109.4

2011

A 8. század végén az északi országrész bukása következtében bekövetkező hatalmas demográfiai, politikai és gazdasági változások jelei Júdában is szemmel láthatóak voltak: új városnegyedet találunk Jeruzsálemben, új települések születnek a dombosabb vidékeken. Politikai, gazdasági struktúrák is változnak Asszíria árnyékában, mely ugyancsak érthető, hiszen a világbirodalom megpróbált katonai, politikai, gazdasági, kulturális, vallási területeken beavatkozni a folyamatokba, a fel-fellángoló lázadások láttán.

PublicationResearch article2011Református Szemle 104.1

2008

A vers vitán felül Zofóniástól származó anyag, s annak az egységnek része, mely Júda és Jeruzsálem ítéletéről szól (1,2–2,3), fő témája pedig az Úr napja.

PublicationResearch article2008Református Szemle 101.5