Contributors

Szerzők szűrése

Grid view | Table view
Displaying 351 - 400 of 556

Monok István (Zalamerenye, 1956) irodalom-, és művészettörténész, könyvtáros, egyetemi tanár. Felsőfokú tanulmányait a József Attila Tudományegyetemen és az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen végezte. Egyetemi tanulmányai befejezésétől folyamatosan oktatott a Szegedi Tudományegyetemen: régi magyar irodalomtörténetet, török kori történelmet, művelődéstörténetet. 1989-ben megszervezte a szegedi könyvtáros képzést, 1996-ban megalapította a Művelődéstörténeti Intézetet. 2008-ban Egerben, 2010-ben Szegeden megalapította a kulturális örökség tanulmányok képzést. Meghívott professzor volt Párizsban három nagy iskolában is (École normale supérieure, École pratiques des hautes études és École nationale des chartres a Sorbonne-on), a Bolognai, a Jyväskyläi, a Kolozsvári és az Erlangeni Egyetemeken, de tartott órákat Bécsben is. Forrásszinten több évtizeden át kutatta a magyarországi és erdélyi kora újkori olvasmány-, és könyvtártörténetet. Közel húsz könyvsorozatot alapított, többnek ma is szerkesztője. A Magyar Könyvszemle főszerkesztője, de részt vesz további öt folyóirat szerkesztésében, illetve további öt nemzetközi lapban is. Az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója volt 1999 és 2009 közt. Ma az MTA Könyvtár, Levéltár és Információs Központ főigazgatója. A Magyar Elektronikus Könyvtárat – amely könyvtárosok öntevékenysége alapján jött létre – a nemzeti könyvtár részévé tette, ma a MEK Egyesület elnöke. Az Akadémián, vezetésével létrejött az ország legnagyobb digitális tudományos könyvtára (REAL). Tagja több nagy könyvtár tudományos tanácsának: Strasbourg, Vatikán, Moszkva, Martin, Kolozsvár, számos európai könyvtári bizottságnak.

Birth year: 1956HungaryMagyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
Románia

Nagy Alpár Csaba (Sepsiszentgyörgy, 1977), a Kolozsvári PTI-n szerzett lelkészi oklevelet, és a BBTE Református Tanárképző Karán szerezett mesteri, illetve doktori oklevelet. Fő kutatási területe az erdélyi református egyház története a 20. század első felében.

Birth year: 1977RomaniaBabeș-Bolyai Tudományegyetem

Nagy Krisztina (Székesfehérvár, 1973) 2020-ban szerzett teológiai képesítést a felvidéki Selye János Egyetem Református Teológiai Karán, és ugyanitt folytatja doktori tanulmányait. Érdeklődési köre a rendszeres teológia és az apologetika. Szűkebb kutatási területe: a hinduizmus és a Krisna-hit viszonya a protestantizmushoz.

Birth year: 1973Románia

Németh Tamás egyetemi tanár, a Pápai Református Teológiai Akadémia oktatója. Doktori értekezésében az óegyház eszkatológiájával és ennek hatástörténetével, míg habilitációs munkájában Kálvin Szentháromság-tanával foglalkozik.

RomaniaPápai Református Teológiai Akadémia

Oláh Róbert (szül. 1979) a Szegedi Egyetemen szerzett történelem–könyvtár szakos, valamint régikönyves könyvtáros diplomát. A Miskolci Csulyak István és Tofeus Mihály református lelkészek könyves műveltsége című PhD doktori értekezését 2016-ban védte meg a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskolájában summa cum laude minősítéssel. 2003-tól a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtárának régi könyves munkatársa, 2017-től tudományos igazgatóhelyettese. A MTA Könyvtörténeti Munkabizottságának tagja. Kutatási területei: kora új- kori művelődés-, egyház- és irodalomtörténet, könyv-, könyvtár-, olvasás- és nyomdászattörténet, valamint határterületeik.

Birth year: 1979Hungary

Orbán Imola (Kézdivásárhely, 1971) pszichológus, pasztorálpszichológus és tréner. Segítő szakemberként művészetterápiás szemléletű önismereti csoportokat vezet, és pedagógusok számára tart képzéseket. A Kézdivásárhelyen működő Bóbita Egyesület alapítója (2010), amely az első élménypedagógiai központként jött létre a térségben. Munkájában kiemelt hangsúlyt kap a művészet mediáló szerepe az önismereti, közösségi és lelki kísérési folyamatokban. 2020-től a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének munkatársa, ahol szakmódszertani tanácsadóként és fejlesztőként tevékenykedik. Kutatási területe: a művészetterápia alkalmazási területei a segítői kapcsolatokban.

Birth year: 1971Románia

Orosz István (Mád, 1935) magyar történész, egyetemi tanár, politikus, az MTA tagja. Tanulmányait Mádon, Miskolcon és Kossuth Lajos Tudományegyetemen végezte. A Kossuth Lajos Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója volt. 1976-ban védte meg kandidátusi disszertációját, 1998-ban elnyerte az MTA doktora címet. 2013-ban az MTA rendes tagjává választották. Kutatási területe: az újkor magyarországi és egyetemes agrár- és várostörténete.

Birth year: 1935Hungary

Orosz Otília Valéria (Érmihályfalva, 1964) a Székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum zenetanára, a Nagyvárad-Újvárosi Református Egyházközség kántora, III. éves doktorandusz hallgató a Temesvári Egyetem Zene és Színművészet fakultásán, muzikológia szakon.

Birth year: 1964RomaniaTemesvári Nyugati Tudományegyetem

Ősz Sándor Előd középiskolai tanulmányait Gyergyószentmiklóson végezte, 2005-ben a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben szerzett lelkipásztori oklevelet, majd 2006-ban a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán mesteri képesítést. Jelenleg ugyanazon kar doktori iskolájának hallgatója. 2005–2007 között a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközségben segédlelkipásztor, 2007 óta az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa. Kutatási területei: kora újkori református egyháztörténet, intézménytörténet, olvasmánytörténet, iskolatörténet.

Birth year: 1982RomaniaErdélyi Református Egyházkerület Levéltára

Pál János homoródszentmártoni unitárius lelkész. 2002-ben történészi, 2005-ben unitárius lelkészi oklevelet szerzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, illetve a Protestáns Teológiai Intézetben. 2015-ben doktorált unitárius egyháztörténet témakörben. Kutatási területe az unitárius egyház 20. századi története.

Romania

Dr. Pálfi József (Székelyhíd, 1967) a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben végezte (1987–1992) teológiai tanulmányait. 1992 és 1994 között a Nagyvárad-olaszi Református Egyházközség segédlelkésze volt. 1994–1999 között a Sulyok István Református Főiskola első ifjúsági lelkészeként tevékenykedett, majd 1997-től a főiskola lelkipásztora és az Arany János Kollégium bentlakásának igazgatója volt. 1999-től a Nagyvárad-réti Református Gyülekezet megválasztott lelkipásztora és a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) oktatója, ahol általános vallástörténetet tanított. Doktori fokozatot 2009-ben szerzett a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. 2011-től a PKE tanszékvezető tanára, és megszervezte a vallástudomány magiszteri és a diakónia alapképzés szakot. 2011–2015 között a PKE szenátusának elnöke, majd 2016 tavaszától pedig a PKE rektora.

Birth year: 1967RomaniaPartiumi Keresztény Egyetem