Repository index

Jób 19,25–27 talán a könyv legismertebb szövegrésze. Ez a perikópa számos alkalommal hangzik el temetéseken, s minden bizonnyal, a halál kérdéséről gondolkodó keresztyének is szoktak róla elmélkedni. Az itt írottak nem kívánják a hit korrekcióját végezni. Mert – rendszeres teológiai megközelítésben – a mindenkori Jób szenvedésből, bűnből, halálból való megváltója ugyanaz: a Krisztus. Ez a tanulmány nyelvészeti-poétikai vizsgálattal törekszik körvonalazni a szöveg jelentését. Egy (akár spontán) szöveg megalkotottságának mikéntje révén is üzen. Mennyivel inkább érvényes ez az írott, hagyományozott, szerkesztett, szövegváltozatában rögzített alkotásra. (Természetesen, fennáll a hibák lehetősége, de azok azonosításáig legyen érvényes a lectio difficilior elve.) E tanulmány tehát Jób azon szavait igyekszik megérteni, amelyek az ő helyreállítójáról szólnak, aki akkor is képes megváltani, amikor már elfogyatkozik a test és a szív.

Bethlen Gábor uralmát és így az ő egyházpolitikáját több tényező befolyásolta. Nyugatról a Habsburg császári udvar erős katolicizmusával, keletről pedig a török porta hódító ereje kényszerítette a fejedelmet arra, hogy keresse a békességet mindkét hatalommal, országa erejét növelje, hogy ellen tudjon állni a külső csapásoknak, ehhez pedig feltétlenül szükség volt a belső béke helyreállítására. Az egyház meghatározó volta ezt a célt tudta szolgálni, amelyet a fejdelem igyekezett is a lehető legbölcsebben kiaknázni. Bethlen bölcsességére utal az a tény, hogy uralkodása idején a sok viszontagság ellenére a belső harcok és ellentétek csillapodni tudtak. Téves dolog lenne, ha ezt a fajta békességet a mai kori békességhez viszonyítanánk, hiszen teljesen eltérőek voltak a körülmények, hanem azt a maga korának ismerete által érthetjük meg jobban.

A kátéoktatás, illetve maga a konfirmációi szertartás mai napig lényeges része az erdélyi református egyházi életben. A Heidelbergi Káté „felfedezése,” annak többszöri revideálása, illetve az Igazgatótanács 1936-ban kiadott rendelete értelmében, a katekézis egyre jobban kezdett el fejlődni, s ez a fejlődés mai napig is tart. A dolgozat témaköréhez nem tartozik hozzá a kateketika, mint gyakorlati teológiai tudomány módszertani ismertetése, emiatt nem is szerepel a dolgozat anyagában.

A Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulója alkalmából rendezett konferenciának és a most megnyitott kiállításnak van egy érdekes, elgondolkodtató színfoltja. A több évszázad nyomtatásban megjelent hitvallásait megtekinteni igyekvő, kíváncsi látogatók négy fotót pillanthatnak meg a lépcsőfordulón, amelyek élénk színvilágú ólomüveg-ablakokat örökítenek meg. Ezek az ólomüvegek mintegy hét éve díszítik a zilah-ligeti templom ablakait. De vajon hogyan kerülnek ezek az ólomüveg-ablakokról készített fotók egy kátékiállításra? Miért vannak itt? És mit üzennek?

Ez a tanulmány elsősorban azt igyekszik feltárni és kielemezni, hogy az első felelős magyar kormány milyen hatást gyakorolt az egyházi életre és a felekezetekre. Ehhez leginkább a Pesti Hírlap 1848-as számai használnak forrásként, mint amelyek írott és hiteles adatokat közölnek a korról.

Tanulmányom első részében általánosságban tárgyaltam Batthyány Lajos első kabinetjének egyházakkal kapcsolatos elképzeléseit és intézkedéseit, a következőkben a magyarországi felekezeteket sajátosan érintő eseteket fogom bemutatni a teljesség igénye nélkül, ugyanis a kérdéses időszak átfogó bemutatása nagyobb terjedelmű tudományos munkát igényel. A célom itt csupán annyi, hogy ízelítőt adjak abból, hogy a reformkori magyar liberalizmus miként viszonyult a hitélethez.

Amikor a Dán 4-et olvasom, arra gondolok, hogy milyen módon is függ össze a politika és a politikus. Talán úgy, hogy van egy fogalom a maga jellemzőivel, amelyekből kirajzolódik egy kép, és ebbe illeszkedik bele egy személy, aki a politikát esetleg foglalkozásként műveli, és abból él. Ennek a mércének valahol az egyház is megfelel. Mert nem mindegy, milyen az egyház, milyen jellemzői vannak, és az sem mindegy, hogy milyenek annak tagjai, illetve hogy a fogalom miként határozza meg azokat, akik azt képviselik, és rajtuk keresztül milyen kép alakul ki mások szemléletében. Ebben az összefüggésben az egyházpolitika fogalmának is van üzenete. A fogalom arra utal, hogy valamilyen módon kapcsolat áll fenn az egyház és a politika között. Akármilyen is legyen a politika, abban ott van az egyház, annak tagjai meghatározhatják a politikát, nem beszélve azokról, akik közöttünk élnek, és politikusként egyházi emberek.

A hatalom (exúsziá) fogalma gyakran előfordul az Újszövetségben, és legalább négy vonatkozása van. Először is a hatalom döntési szabadságot vagy cselekvési jogot jelent minden gátló körülmény nélkül. Minden ilyen hatalom Istennel kezdődik, és Istentől ered, mert „nincs hatalom mástól, mint Istentől” (Róm 13,1). A hívőknek joguk van Isten gyermekeivé válni (Jn 1,12), és szabadságuk van a törvényre nézve (1Kor 8,9). Jóllehet a hatalom értéktelen az azt érvénybe léptető erő nélkül, árnyalatnyi különbséget kell tennünk a két fogalom között. A hatalom első értelmezése tehát elkülöníthető az erőtől, és elsődlegesen előjogra, kiváltságra utal.

Az ókori Rómában már a köztársaság idején voltak hagyományai a napkultusznak, bár ezek az ősrégi hagyományok akkor még távolról sem tűntek meghatározóknak. A köztársaság korát a vallási pluralizmus jellemezte, amelynek mibenlétére kiválóan világít rá Karen Armstrong: „Annyi misztérium kultuszához csatlakozhattál, ahányhoz akartál, feltéve, ha ezek nem kísérelték meg veszélyeztetni az ősi isteneket.”

Ez a tanulmány Jób 29,18 fordítási kérdéseit vizsgálja. A szerző szerint az említett vers így fordítandó: „És mondtam: fészkemben halok meg, és [addig,] mint a homokot/mint a főnix, megsokasítok napokat.” A Héber Biblia szövege egyszerre hordozza mindkét szemémát − miközben a masszoréták egyértelműsíteni igyekeztek, egyúttal igazolták az általuk el nem fogadott jelentés valószínűségét is. Továbbá megállapíthatjuk, hogy valamely mű – jelen esetben a Héber Biblia – és az azt értelmező közösség intertextualitásában természetes a szöveg által előidézett konnotációkkal történő kísérletezés szándéka, főként a szerzők részéről. Ha a Jób könyve szerzőjének annak idején nem állt szándékában kiaknázni az itt felismert kettős jelentés lehetőségét (bár nem zárhatjuk ki, hogy ismerhette a főnixlegendát), akkor itt a talhinnak olyan esetét kell látnunk, amelyet a recepció alakított ki.

Az utóbbi 20 évben komoly változások történtek a biztonság- és védelempolitika tekintetében. Manapság egyre többet hallunk az iszlám és a Nyugat közötti problémákról. Ezért szeretnék átfogó jelleggel foglalkozni az iszlám és a Nyugat történelmi és jelenkori kapcsolatainak és konfliktusainak bemutatásával. Foglalkozom az iszlám fundamentalizmussal, amely napjaink egyik legjelentősebb kihívása. Arra próbálok feleletet adni, hogy miként és miért harapózhatott el a radikális iszlám világ Nyugat- és Amerika-gyűlölete, mennyiben ölt ez vallási köntöst, és mennyire vehető komolyan a missziói jellege, tehát mennyiben irracionális, következésképpen milyen esélye van megállításának nyugati módszerekkel. Az iszlám tényleg a béke vallása-e? Az muszlim hittudósok és tömegek nagy része valóban annak szeretné látni. Vajon hány Oszama bin Laden támad még, aki az általános szegénység és a többi társadalmi probléma orvoslását egyedül a Nyugat kíméletlen elpusztításában véli megtalálni?

Jelen dolgozatban arra törekszem, hogy részletesen és kielégítően megvizsgáljam a Názáreti Jézus azon szimbolikus cselekedeteit, amelyek abban a korban talán rejtett politikai tartalommal is bírtak. A tanulmány ezért sok téren újat hoz Theissenhoz képest.

Dolgozatomban a 19. század második felében Erdélyben, azon belül pedig Nagyenyeden és kis részben Kolozsváron kialakult egyházi eseményeket és történéseket fogom tüzetesebben vizsgálni. Mindezt pedig a racionális és liberális irányzatok fényében teszem. A források többsége, mely rendelkezésemre áll, arra mutatnak rá, hogy a 19. század második felében kialakult teológiai viták, szócsatározások, érvek és ellenérvek, a racionális, a hagyományos teológia, valamint a liberális teológiai nézetek között forgolódtak.

Csíky Lajos (1852-1925) a debreceni új-ortodoxia második nemzedékének kimagasló alakja. Rövid terjedelmű dolgozatomban kitértem életére, külföldi tanulmányaira, s megpróbáltam rámutatni, hogy ezek miképpen hatottak teológiai gondolkodására. Négy vizsgálati területen át próbáltam fényt deríteni Csíky teológiai gondolkodására: az állam és az egyház viszonya a debreceni szerző értelmezésében, liturgikája, imádságtana, pojmenikai elképzelései és homiletikája.

Természet és Isten. Tapintható, szemlélhető környezet és felfoghatatlan, ritkán érezhető, mégis megtapasztalható transzcendens. Állandó változás, és változatlan, örök állandó. A környezetünk, a természet, világ és Isten mindig is része életünknek, hiszen a fizikai létünk a világban „bonyolódik le”, míg a lelki, spirituális életünk Isten közelségében. A látható és láthatatlan egyaránt jelen van életünkben, mindig is foglalkoztat. Engem is különösen foglalkoztat e téma, és épp ezért választottam e dolgozat témájául a tudomány és vallás, darwinizmus és unitarizmus kapcsolatát. A transzcendens és empirikus valóság jelenléte számtalan feltett kérdésünket megválaszolja, ugyanakkor a megválaszoltaknál is több kérdést szül.

Báthory Gábornak az egyházpolitikája, tulajdonképpen a Báthoryak egyházpolitikájának a folytatása. Először is azt fogom megnézni, hogy milyen volt az egyházi helyzet, amikor Báthory Gábor trónra került, és hogy ezután pedig ő maga mit tett egyháza helyzetéért, akár közvetlen vagy közvetett módon. Mindezt négy téma kidolgozásában fogom tárgyalni. Első a kolozsvári református eklézsia, a második a Szilágyságban hozott rendelkezése, harmadik Foktűi Máté, a hajdúk református papja és a hajdúk viszonya Báthory Gáborhoz, a negyedik pedig az Ágostai hitvallású evangélikus egyház létrejötte Magyarországon és Erdélyben.