Repository index

E dolgozat a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye hitéletével és belmissziós munkájával kíván foglalkozni. A hitélet és a belmisszió együtt alkotja egy keresztyén közösség hitének magvát és fejlődését, amelyhez hozzájárulnak a különböző szövetségek a hitélet művelésébe fektetett munkával. A belmisszió hosszú időkre visszanyúló múlttal rendelkezik, mely a krisztusi parancstól napjainkig rengeteg fejlődésen ment keresztül és járult hozzá a szövetségi ágak kialakulásához és fejlődéséhez. E dolgozat témája a hitélet fejlődését, megerősödését és a gyülekezeti munka hozzájárulását igyekszik bemutatni az egyházközségek életében, különösképpen a két világháború időszakára való tekintettel. Viszonylag egy nagyon friss téma, amely az adminisztráció és hitismeret szempontjából igyekszik bemutatni a kutatás témáját.

A dolgozatom központi témája a nőszövetségi munka az egyházi életben 1928 és 1945 között. A dolgozat célja, hogy abból a rengeteg szolgálatból, amit a nőszövetség végzett a 20. században a sok nehézség és korlátozás ellenére, erőt és ihletet merítve az egyházi életben ismét fellendüljön a nőszövetségi szolgálat és az emberek észrevegyék azt, hogy mennyire is fontos ez és ezáltal egyre többen csatlakozzanak a nőszövetségi csoportokhoz. Kutatásomhoz először is a belmissziós szolgálatról kapcsolatos kutatásokat használtam, hogy megértsem mit is foglal ez magába, és megtudjam miért is alakult meg a nőszövetség és milyen célkitűzéseik voltak. Majd ezek után jegyzőkönyvi kivonatok alapján tanulmányoztam a Kézdi-Orbai Egyházmegye nőszövetségének munkáját, ahol nagyon sok hasznos és érdekes információt feljegyeztek a végzett szolgálatról.

Az írás által megvalósított szolgálat ősidők óta ismert gyakorlat. A két világháború közötti időszakban addig soha nem látott méreteket öltött a kisebbségi sorba kényszerült magyarság körében az írni vágyás. Az 1919-től 1940. augusztus 30-ig terjedő időszakban Románia 69 helységében 1260 féle hírlap és folyóirat látott napvilágot, együttesen 1672 cím alatt, amelyek némelyike tiszavirág-életű volt, mások azonban hosszú távon is jó szolgálati eszköznek bizonyultak.

A belmisszió problémakörének hátterében a 19. századi szekularizálódás és laicizálódás folyamata áll. Teológiailag a protestáns egyházak egyáltalán nem adtak egységes választ erre a folyamatra, később pedig a modernitás és a polgárosodás kihívásaira. Aliberális teológusok a bajok okát abban látták, hogy a prédikációk nem a kor szellemi és tudományos színvonalán szólítják meg a hallgatóságot, az egyházi intézmények és a szervezet gyengeségei pedig elidegenítik az embereket a templomtól. A liberális teológia az erkölcsöt állította a középpontba, elavultnak minősítette és elutasította a magyarországi puritanizmus és a pietizmus teológiai örökségét, végső soron azonban – mint az a 19–20. század fordulójára nyilvánvalóan kiderült – az általános laicizálódáson csak rontott.

A dolgozat a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakulásának 100. évfordulója alkalmából készült, és a két világháború közötti szövetségi munkát (nőszövetség, férfiszövetség, ifjúsági szövetségek stb.) vizsgálja, különös tekintettel a szociális és diakóniai szolgálatra. A tanulmány azokat a beszámolókat, tudósításokat, cikkeket és elvi megalapozást nyújtó írásokat használja forrásul, amelyek a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által kiadott Reformátusok Lapjában jelentek meg. Ezekből kitűnik, hogy mennyire nehéz, küzdelmes feladat volt a különféle szövetségek megszervezése, valamint az is, hogy az eredmények csak részlegesnek bizonyultak.

Bethlen Gábor uralmát és így az ő egyházpolitikáját több tényező befolyásolta. Nyugatról a Habsburg császári udvar erős katolicizmusával, keletről pedig a török porta hódító ereje kényszerítette a fejedelmet arra, hogy keresse a békességet mindkét hatalommal, országa erejét növelje, hogy ellen tudjon állni a külső csapásoknak, ehhez pedig feltétlenül szükség volt a belső béke helyreállítására. Az egyház meghatározó volta ezt a célt tudta szolgálni, amelyet a fejdelem igyekezett is a lehető legbölcsebben kiaknázni. Bethlen bölcsességére utal az a tény, hogy uralkodása idején a sok viszontagság ellenére a belső harcok és ellentétek csillapodni tudtak. Téves dolog lenne, ha ezt a fajta békességet a mai kori békességhez viszonyítanánk, hiszen teljesen eltérőek voltak a körülmények, hanem azt a maga korának ismerete által érthetjük meg jobban.

Az erdélyi IKE történelmének egy olyan szakaszával foglalkozunk a dolgozatban, ami egyáltalán nem volt egy könnyű időszak, hisz a két világháború közötti és a II. világháború kitörésének a kezdetét fedi az a négy és fél év, amit közelebbről megvizsgáltunk. Megfigyelhetjük, hogy 85 évvel ezelőtt melyek voltak azok az ifjúsági munkák, amelyek jól beváltak: ide tartozik az ifjúság imahete, a különféle konferenciák, nyári táborok szervezése, ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy nem csak lelki téren foglalkoztak az ifjúsággal, hanem a szellemi, identitást formáló munkára is hangsúlyt fektettek. A fiatalok dolgozatokat küldhettek be az Ifjú Erdély (az ifjúság lapjának) a szerkesztőségébe, s a különösen jó dolgozatokat jutalomban részesítették. Fontos látni azt a fajta igyekezetet, s erőfeszítést, amellyel az ifjúsági vezetők az IKE munka életben tartásáért, megmaradásáért harcoltak egy olyan időszakban, amikor sokszor a hatóság akadályozta a munkát.

A dolgozatunkban 3 év időszakát vizsgáltuk meg, az 1933-35 között működő IKE tevékenységeiről, programjairól, illetve nehézségeiről akartunk információkat gyűjteni, ezzel is jobban megismerve egyházunk, magyarságunk, illetve az ifjúsági munkánk történetét. Az említett 3 év feltérképzése céljából az erdélyi IKE tevékenységét közvetítő iratokat vizsgáltuk, név szerint a Református Szemle, az Ifjú Erdély, illetve a levéltári adatok voltak azok, melyek segítségével betekintést nyerhettünk az erdélyi ifjúsági munka hétköznapjaiba, tevékenységeibe, esetleges nehézségeibe. A tevékenységek tanulmányozása során szembesültünk az ifjúsági munka összetettségével, a háború előtti időkben szembejövő nehézségekkel, az állami szigor mellett való munkálkodással, és örömmel láttuk, hogy mindezen nehézségek ellenére is töretlen lelkesedéssel folyt tovább az ifjúsági munka.

A dolgozat az IKE történetét tárja fel az 1940-1944-es évek között. Az „Ifjú Erdélyt”, a „Református Szemlét” és a levéltári adatokat használtuk, hogy egy átfogó és átlátható képet alkossunk e négy évről. Talán nem is gondolnánk, hogy az IKE munka ezekben a nehéz időkben is folyt. Gazdag volt mind a konferenciák szervezésében, mind a missziós alkalmak megtartásában, sőt egyéb látogatásokban és szervezkedésekben. Rengeteget tevékenykedtek. Az IKE célja az volt, hogy Istenhez vezesse a fiatalokat, s hogy ezek a fiatalok aztán másokhoz is odaforduljanak. A dolgozat bemutatja a régiek módszereit, buzgóságát, és hitét, melyek inspirálóak lehetnek a mai olvasók számára is. De ugyanakkor felbátorítanak arra, hogy a fiatalokkal és a fiatalok között szolgáljunk, még akkor is, ha sokszor nehéz, elakadunk, vagy akadályoztatva vagyunk. Isten minden időben munkálkodik. Ezt bizonyítja az is, hogy idén ünnepeltük az IKE fennállásának 100. évfordulóját.

Az Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) történetéről írt és 2000-ben megjelent könyvem bevezetőjében ezt írtam: „Sokszor csodálattal és elcsodálkozva tekintünk vissza az erdélyi református gyülekezeti tagok, presbiterek, gondnokok példamutató egyház melletti kiállására a kommunista évtizedek alatt. A sorozatos fenyegetések ellenére is hősies kitartással vállalták szinte valamennyien egyházukat és hitüket. Honnan az erő, a helytállást tápláló erkölcsi tartalék? Meggyőződésem, hogy a református egyházban a két világháború között beindult belmisszió ifjúságot célzó szolgálatában találtak erőforrásra. [...] Ez a mozgalom közvetítette számukra Isten megtartó igéjét. Lelkészi szolgálatom ideje alatt nem egy olyan gyülekezeti taggal és presbiterrel beszélgettem, aki lelkesedéssel szólt a mozgalomról, és hálás szívvel emlékezett vissza arra, amit az IKÉ-től kapott.

Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa az 1922. november 17-én tartott ülésén vetette fel a belmisszió halaszthatatlan kérdésének megtárgyalását, és javaslatot terjeszt elő egy Belmissziói Bizottság megalakítására. Imre Lajos (1888–1974), a gyakorlati teológia tanára szabálytervezetet készített a belmisszió ügyének rendezésére, amelynek 4. pontja szerint a Belmissziói Bizottság elnöke a püspök vagy a főjegyző, s a tagok sorában helyet kap minden teológiai tanár.

Ez a tanulmány elsősorban azt igyekszik feltárni és kielemezni, hogy az első felelős magyar kormány milyen hatást gyakorolt az egyházi életre és a felekezetekre. Ehhez leginkább a Pesti Hírlap 1848-as számai használnak forrásként, mint amelyek írott és hiteles adatokat közölnek a korról.

Tanulmányom első részében általánosságban tárgyaltam Batthyány Lajos első kabinetjének egyházakkal kapcsolatos elképzeléseit és intézkedéseit, a következőkben a magyarországi felekezeteket sajátosan érintő eseteket fogom bemutatni a teljesség igénye nélkül, ugyanis a kérdéses időszak átfogó bemutatása nagyobb terjedelmű tudományos munkát igényel. A célom itt csupán annyi, hogy ízelítőt adjak abból, hogy a reformkori magyar liberalizmus miként viszonyult a hitélethez.

Amikor a Dán 4-et olvasom, arra gondolok, hogy milyen módon is függ össze a politika és a politikus. Talán úgy, hogy van egy fogalom a maga jellemzőivel, amelyekből kirajzolódik egy kép, és ebbe illeszkedik bele egy személy, aki a politikát esetleg foglalkozásként műveli, és abból él. Ennek a mércének valahol az egyház is megfelel. Mert nem mindegy, milyen az egyház, milyen jellemzői vannak, és az sem mindegy, hogy milyenek annak tagjai, illetve hogy a fogalom miként határozza meg azokat, akik azt képviselik, és rajtuk keresztül milyen kép alakul ki mások szemléletében. Ebben az összefüggésben az egyházpolitika fogalmának is van üzenete. A fogalom arra utal, hogy valamilyen módon kapcsolat áll fenn az egyház és a politika között. Akármilyen is legyen a politika, abban ott van az egyház, annak tagjai meghatározhatják a politikát, nem beszélve azokról, akik közöttünk élnek, és politikusként egyházi emberek.

Erasmus egy évvel a reformáció beindulása előtt, 1516-ban jelentette meg az általa lefordított Újszövetséget, amelyet ő Novum Instrumentumnak, nevezett. A fordítás előszavában, a Paraclesis traktátusban már hangsúlyozta, hogy minden embernek, tehát a laikusoknak is olvasniuk kell Szentírást. Műveiben gyakran kritizálta a papságot és a kiüresedett rítusokat, a belső, mélyebb kegyesség buzdította olvasóit.

A hatalom (exúsziá) fogalma gyakran előfordul az Újszövetségben, és legalább négy vonatkozása van. Először is a hatalom döntési szabadságot vagy cselekvési jogot jelent minden gátló körülmény nélkül. Minden ilyen hatalom Istennel kezdődik, és Istentől ered, mert „nincs hatalom mástól, mint Istentől” (Róm 13,1). A hívőknek joguk van Isten gyermekeivé válni (Jn 1,12), és szabadságuk van a törvényre nézve (1Kor 8,9). Jóllehet a hatalom értéktelen az azt érvénybe léptető erő nélkül, árnyalatnyi különbséget kell tennünk a két fogalom között. A hatalom első értelmezése tehát elkülöníthető az erőtől, és elsődlegesen előjogra, kiváltságra utal.

Az ókori Rómában már a köztársaság idején voltak hagyományai a napkultusznak, bár ezek az ősrégi hagyományok akkor még távolról sem tűntek meghatározóknak. A köztársaság korát a vallási pluralizmus jellemezte, amelynek mibenlétére kiválóan világít rá Karen Armstrong: „Annyi misztérium kultuszához csatlakozhattál, ahányhoz akartál, feltéve, ha ezek nem kísérelték meg veszélyeztetni az ősi isteneket.”

Az utóbbi 20 évben komoly változások történtek a biztonság- és védelempolitika tekintetében. Manapság egyre többet hallunk az iszlám és a Nyugat közötti problémákról. Ezért szeretnék átfogó jelleggel foglalkozni az iszlám és a Nyugat történelmi és jelenkori kapcsolatainak és konfliktusainak bemutatásával. Foglalkozom az iszlám fundamentalizmussal, amely napjaink egyik legjelentősebb kihívása. Arra próbálok feleletet adni, hogy miként és miért harapózhatott el a radikális iszlám világ Nyugat- és Amerika-gyűlölete, mennyiben ölt ez vallási köntöst, és mennyire vehető komolyan a missziói jellege, tehát mennyiben irracionális, következésképpen milyen esélye van megállításának nyugati módszerekkel. Az iszlám tényleg a béke vallása-e? Az muszlim hittudósok és tömegek nagy része valóban annak szeretné látni. Vajon hány Oszama bin Laden támad még, aki az általános szegénység és a többi társadalmi probléma orvoslását egyedül a Nyugat kíméletlen elpusztításában véli megtalálni?

lábbi dolgozatomban arra vállalkoztam, hogy „feltérképezzem” a CE Szövetség két világháború közti tevékenységét. Mivel az anyaggyűjtés rendkívül sokféle információt tartalmazott, a dolgozat megírását jónak láttam a CE Szövetség négy alapelve köré csoportosítva rendszerezni. E rendszerezés mellett azt is megpró- báltam lemérni, hogy a CE Szövetség mennyire tett eleget a maga elé kitűzött célok- nak. A négy alapelv: 1. Vallástétel, 2. Szolgálat, 3. Hűség, 4. Közösség. Tanulmányomban nemcsak a Szövetség oldaláról vett véleményeket szólaltattam meg, hanem a levéltári anyag és a korabeli egyházi sajtó közleményei alapján mutatom be a CE Szövetség te- vékenységét, hogy teljes képet lehessen alkotni a mozgalomról.

Jelen dolgozatban arra törekszem, hogy részletesen és kielégítően megvizsgáljam a Názáreti Jézus azon szimbolikus cselekedeteit, amelyek abban a korban talán rejtett politikai tartalommal is bírtak. A tanulmány ezért sok téren újat hoz Theissenhoz képest.

A dolgozat témája a második világháború utáni közvetlen évek belmissziói munkái. Mivel 1940-ben különvált Észak-Erdély és Dél-Erdély, ezért kérdéses volt a déli rész igazgatása. Észak-Erdélyhez tartozott továbbra is a két egyházkerület igazgatási pontja: Kolozsvár és Nagyvárad. A dolgozat az Észak-Erdélyben megmaradt gyülekezetek állapotát vizsgálja. Az időpont, amelyet a dolgozat felölel 1945–1947 évek, a második világháború utáni közvetlen évek. Azért ezeket az éveket vizsgáltam, mert a második világháború oly nagy rombolásokat tudott végezni a gyülekezetekben, amelyek teljesen tönkretehették volna a református közösségeket. A megsemmisülés megakadályozására voltak jók a belmissziói munkák. 1948-ban bekövetkezett az államosítás, amely teljesen felborította az addigi rendet az egyházban. Akkor küldték a négy teológiai tanárt kényszernyugdíjba is. 1948-tól egy teljesen új fejezet következett az Erdélyi Egyházkerület életében, ezért ezt a témát már nem boncolgattam.

Igen izgalmas és eseménydús időszak tárul a szemünk elé, ha az Erdélyi IKE történetét szemléljük az 1930-as évek elején. Rengeteg találkozóra, konferenciára, sporteseményre, nemzetközi összejövetelre került sor. Egy-egy ilyen konferencián nem egyszerűen a találkozás lehetősége volt fontos, hanem az is, hogy közösen tárgyalhassanak meg számukra égetően fontos témákat. Csodálattal töltheti el az olvasót, ha a témák sokféleségére tekint, ha felismeri, hogy az Erdélyi IKE már ebben az időszakban tudatosságra, odafigyelésre, felelősségteljes életre próbálta nevelni a fiataljait. A felelősségteljes élet két irányban figyelhető meg: egyrészt a szervezet alapiratának megfelelően Krisztushoz vezetni a fiatalokat, emellett pedig különösen hangsúlyos az erdélyi magyarság szerepének és fontosságának felismerése, fenntartása.

A dolgozat célja, hogy egységes képet nyújtson az olvasó számára mindarról, amit az Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tett az egyházért, a nemzetért, az emberekért. A Teológia tanárainak, diákjainak, növendékeinek munkássága eredményezte azt, hogy az első világháború utáni időkben, amikor Erdélyben az impériumváltás is végbement, az egyház megmaradt és támaszt jelentett az emberek számára. Az első és a második világháború között végzett belmissziói tevékenységek bemutatására igyekszik e dolgozat.

Báthory Gábornak az egyházpolitikája, tulajdonképpen a Báthoryak egyházpolitikájának a folytatása. Először is azt fogom megnézni, hogy milyen volt az egyházi helyzet, amikor Báthory Gábor trónra került, és hogy ezután pedig ő maga mit tett egyháza helyzetéért, akár közvetlen vagy közvetett módon. Mindezt négy téma kidolgozásában fogom tárgyalni. Első a kolozsvári református eklézsia, a második a Szilágyságban hozott rendelkezése, harmadik Foktűi Máté, a hajdúk református papja és a hajdúk viszonya Báthory Gáborhoz, a negyedik pedig az Ágostai hitvallású evangélikus egyház létrejötte Magyarországon és Erdélyben.