Repository index

The aim of this thesis is to present the history of the Reformed Church of Magyaró between 1820 and 1921. The research examines the religious, social and institutional life of the congregation based on archival sources, registry data and local traditions. Special attention is given to the parish's real estate and asset management, the condition of the church, school, rectory and mill, and the community significance of their maintenance. The development of religious life was shaped by the ministry of pastors, the order of worship, episcopal visitations and education. The thesis provides a detailed picture of the demographic changes in the congregation, the challenges caused by epidemics and wars, and the historical background of community self-organisation and identity preservation. The research highlights how the Reformed community in Magyaró preserved its faith and institutional independence in the changing political and social environment of Transylvania.

A dolgozat célja a Magyarói református egyházközség történetének bemutatása 1820 és 1921 között. A kutatás alapját egyházközségi jegyzőkönyvek, anyakönyvi bejegyzések, levéltári források és helyi hagyományok képezik. A munka részletesen bemutatja a gyülekezet intézményeinek, templom, iskola, parókia, malom, működését, karbantartását, valamint az oktatás és lelkipásztori szolgálat jelentőségét. A tanulmány kiemeli az egyházközség szerepét a közösségi élet megszervezésében, különösen a 19. századi társadalmi változások és az első világháború utáni impériumváltás idején. Részletesen elemzi a demográfiai folyamatokat, a járványok, természeti csapások és háborús események hatását. A dolgozat rávilágít arra, hogyan biztosította az egyház a vallási élet folyamatosságát és a falu lelki életének fenntartását a nehézségek ellenére is.

A dolgozatomban a Szilágysámsoni református egyházközség történetének tanulmányozásával foglalkozom a két világháború közötti periódusban. Az első világháború számtalani család és közösség életében okozott tragédiát ez, valamint a háborút követő gazdasági váltság pedig az egyházat is sajátos helyzetbe állította. A dolgozatomban az ebből a periódusból származó presbiteri gyűlések jegyzőkönyvének tanulmányozása által próbálok betekintést nyújtani egy Szilágysági gyülekezet életébe és a gyülekezetet vezető testületének, a presbitériumnak a működésébe. A korszak tragikus voltától eltérően vagy talán éppen ennek köszönhetően az egyház életét az építkezés jellemezte úgy az épületek mind pedig a lelkiek terén. Az egyházkerületben elinduló belmissziós munka hatására a gyülekezetben olyan intézmények jönnek létre mind például: a nőszövetség, ifjúsági egyesület és a presbiterek által végzet „szomszédság” intézménye, amely napjainkban a családlátogatásnak felelne meg.

This article discusses the MT of Isa 33,12 and argues that the verse line "the nations will be burned to lime (שִׂיד)" is difficult in its context and distorts the parallelism, describing the fall of the enemy of Judah with the help of plant-imagery. Although Am 2,1 is often mentioned in connection with Isa 33,12, closer analysis shows that there are differences between the two texts. It is suggested that the LXX should be followed here, which goes back to a Hebrew text reading שָׂדַי, "field", "(agricultural) land" instead of שִׂיד, "lime". This emendation (metathesis) is most likely also supported by the independent tradition of the Targum (ניר, "field, land (to be ploughed)" < נור). The metaphor of burning field not only fits its present context well, but it has biblical parallels and it is supported by agricultural customs known from the Near East.

This article argues that Isaiah's so-called ‘refrain poem’ (Kehrvergedicht) in Isa. 9.7–20 is a composite text, going back to two early prophecies with different concerns. Isaiah 9.7–17* focused originally on the arrogant refusal of the divine word, while Isa. 9.18–20* reflected on the chaotic social circumstances in Samaria in the eighth century. The refrains in vv. 9,11cd, 16ef and 20cd were added to these two already connected prophecies at a later stage. The theological summary in v. 12 is yet another addition, closely affiliated with 5.24–25. Unlike v. 12, the refrains do not have the repentance of Israel in view, nor its final destruction, but the fall of Assyria in Isa. 10.5–15, 24–27. The refrains support the theory that the Isaianic collection was formed by means of reusing, restructuring and reinterpreting earlier material. DOI: https://doi.org/10.1177/0309089216690385

This is a study of Isaiah 18-20, three chapters in the so-called Isaianic prophecies concerning the nations, Isaiah 13-23 (24-27). Beyond being located close to each other in this literary corpus, there is at least one common element that ties these three chapters together: Isaiah 18-20 deal with two neighbouring countries of the Nile, Kush and Egypt respectively. The two lands were politically closely related in the era of the prophet Isaiah, so that addressing them in proximity to each other should not be surprising in a book set in the period of Uzziah, Jotham, Ahaz, and Hezekiah (Isaiah 1:1). Through a detailed analysis of the three chapters I hope to contribute to a better understanding of the collection of prophecies on the nations in the book of Isaiah and, more remotely, of the wider phenomenon of prophecies concerning the nations, so prevalent in the Hebrew Bible.

This collection of studies going back to a conference held in 2015 in Jerusalem aims to show that there is a clear continuity of the Isaianic tradition beyond the era of the eighth-century prophet. In comparison to other books of the Old Testament, Isaiah has been one of exceptional influence throughout the centuries. The ten essay included here underline this statement from various perspectives, dealing with the reception history of Isaiah in different periods. Below I present a short overview of its content with several remarks appended to each study.
https://www.bookreviews.org/BookDetail.asp?TitleId=12914

https://www.bookreviews.org/bookdetail.asp?TitleId=10581

This study argues that Isa 10,16–19, located in the context of the anti-Assyrian prophecy, provides essential clues in understanding the formation of the book of Isaiah. While current research often takes this text as a late redactional composition, it is more reasonable to argue that the pericope was relocated by the editors from a prophecy originally threatening Israel with destruction. This level of meaning is endorsed by the specific metaphors used, as well as arguments from the context, most notably vv. 20–23, which still regard vv. 16–19 as an anti-Israel text. As a result of this editorial process, the earlier message of judgment on Israel becomes a threat against Israel’s enemy. Restoring world order by inverting fates according to the measures of proportional retribution, often explicitly formulated in prophetic literature, elucidates the rationales behind inverting texts within the editorial process.

Isa 8:16 is considered a key reference regarding the formation of the book of Isaiah and the role of prophetic disciples in this process. This article argues, however, that originally this verse had a more limited significance. The instruction to which v. 16 refers is to be identified with vv. 12-15 rather than an early ‘book’ of Isaiah. The expression ‘the instructed ones’ (of YHWH rather than the prophet) is applied to the prophet’s audience. This term reflects Isaiah’s characteristic view of prophesying as an act of instruction and prophecy as a form of teaching, and it does not presuppose the existence of any prophetic school. The view that sealing the instruction would allude to preserving prophetic teaching for the posterity is discounted here in favour of understanding the symbolic act as a metaphor from the legal sphere refering to authentication, with no inherent temporal significance.

In studies on the composition of prophetic literature, the larger textual layers reinterpreting earlier texts, the so-called Fortschreibungen, received much attention. It is well-known that beside these larger literary elaborations prophetic books also contain shorter explanatory interpolations, often called glosses, which intend to clarify a particular imagery of the prophecy (e.g., Isa 9:14). A systematic reading of these short annotations has been neglected, however, in studying the formation of prophetic books. The present article reconsiders the Isaiah-Memoir from this perspective. It identifies editorial interpolations in three distinct pericopes, Isa 8:2, 8:6-7a and 8:23b. It is argued here that the identification of such explanatory additions is the key to understanding notorious textual complexities. Moreover, it points out that these interpolations tend to expose recognisable patterns and common hermeneutical principles.

This article argues that Isa 29,15-24 is composed of five coherent segments. The early Isaianic word, 29,15+21, was reinterpreted in a new way by an exilic author in 29,16-17+20. The presupposed blindness of Yhwh serving as a motivation for an ungodly life by those addressed in 29,15, is reconsidered as the ideology of desperate people who deem the blindness of Yhwh explains the present desolate condition of Jerusalem. The former injustice in Isaiah's society (29,21) is reinterpreted as the injustice of the foreign tyrant against the people of Yhwh. Isa 29,18+24 (the blindness of the people) and 29,19+23d-e (the oppressed Yhwh-fearing people) elaborate on the same theme in a larger context and presuppose a similar situation and author as implied by 29,16-17+21, probably to be identified with Deutero-Isaiah.

Bár Ézs 19,16-25-t gyakran a késő fogság utáni időszak eszkatologikus próféciáival hozzák kapcsolatba, a prófécia szövegének, teológiájának és lehetséges történelmi hátterének vizsgálata arra indít, hogy megkérdőjelezzük ezt a feltételezést. Ézs 19-ben nem egyszerűen „univerzalizmusról” van szó, hanem ennek a JHVH világuralmát valló képzetnek arról a formájáról, amely a JHVH-nak való szolgálatot és az idegen népekhez való viszonyát nem eszkatologikus, hanem történeti keretek között képzeli el (vö. pl. 19,23: „szolgálni fogja Egyiptom Asszíriát”). Az erős történelmi beágyazottság mellett a JHVH által közvetett módon gyakorolt világuralom gondolata (19,20) sokkal inkább olyan szövegekre emlékeztet, amelyekkel már a fogság előtti irodalomban is gyakran találkozunk. A prófécia történeti hátterének rekonstrukciójához a legtöbb kapcsolódási pontot a Kr.e. 671-664 közötti időszakban találjuk.

In contrast to most opinions concerning Isa 33 this pericope is far too complex to be explained as one coherent literary unit. Isa 33 has a short anti-Assyrian woe-cry at its bases (vv. 1+4), which once closed the woe-cries of Isa 28–32. Vv. 1+4 were supplemented first (around 598 or 587) by a communal lament, vv. 2-3+5+7-12, bringing the idea of the punishment of Judah and the temporised destruction of the enemy in vv. 1+4 further. Second, (shortly after 539) vv. 1-5.7-12 were expanded by a salvation prophecy, vv. 6+13-24, concerning the returnees, the restoration of Jerusalem and the monarchy.

Mesteri dolgozatom hat marosszéki gyülekezet 1681-es összeírásáról szól. Alapja a régi Marosi Református Egyházmegye legrégibb matriculája, amelybe annyi határozat, különböző oklevél, adományfeljegyzés, díjlevél van bemásolva, hogy Kelemen Lajos fioklevéltárnak mondta. A hat marosszéki gyülekezet, név szerint: Nyárdtő, Lőrincfalva, Lukafalva, Káposztásszentmiklós, Fintaháza, Kakasd-Meggyesfalva. A Matriculában található feljegyzések főként a 17-18. századból származnak, ritkán találunk 19. századi feljegyzéseket.

A Brassói reformátusság múltja a leírtak ismeretében igencsak viszontagságosnak nevezhető. Számos veszteség sújtotta őket, de mindig volt erejük felállni és újrakezdeni. A belvárosi Alpár Ignác tervezte templom lebontása után kétségbeesés helyett azon dolgoztak, hogy „templommá”, lelki házzá alakítsák a kapott tornatermet. Majd évtizedek múltán, mikor már úgy tűnt a kis imaházukat is elveszítik, Isten kegyelméből annak helyén építhettek templomot, egy fiatal lelkes lelkipásztor ösztönzésére, aki brassóiként maga is hordozta a veszteségek sebeit, aki eszköz volt Isten kezében, hogy a város református közösségnek végre kárpótlásként lehessen egy saját építésű temploma.

Joggal feltételezhetjük, hogy az Ézs 10,16–19 verseit eredetileg nem erre a helyre írták. A perikópa egy Izrael elleni prófécia része volt. Ezt a hipotézist erősítik meg a szerző által használt metaforák, a szöveg intertextuális kapcsolatai más, Izraelre vonatkozó próféciákkal, illetve a perikópa környezetéből gyűjtött információk is. A relokalizáció révén az Ézs 10,16–19 eredeti értelme megváltozott: az ítélet, amely korábban Izraelre vonatkozott, Asszíria-ellenes beszéddé alakult, azaz azon hatalom ellen fordult, akin keresztül JHVH egykor a saját népe feletti ítéletét hajtotta végre. Az Ószövetségben több olyan kései prófétai szöveggel találkozunk, amelyek explicite is azt jelzik, hogy az igazságos világrend helyreállítása rendkívüli jelentőséggel bírt e kései szerzők teológiájában. Ez a koncepció nemcsak ilyen explicit textusokban érhető tetten, hanem implicit formában a prófétai könyvek egész újraszerkesztésének módszertani logikájában is.

Ismerve ezt a kort, a címet akár ellentmondásosnak is lehet tekinteni. Bethlen Gábor uralkodását szinte teljesen kitöltötte a harmincéves háború, aktívan vett részt benne, mégpedig a protestáns szövetség oldalán, és aki ismeri a harmincéves háború mindennapjait, az jól tudja, hogy akkor épp nem volt divat toleránsnak lenni. A korabeli gyakorlatot megcáfolva, Bethlen Gábor mégis toleráns volt nemcsak a római katolikus egyház, hanem a különféle más felekezetek, sőt kisebb vallási csoportosulások irányában is. Erre kötelezte őt az erdélyi gyakorlat és a józan ész.

A tanítványság intézménye rendkívüli jelentőséggel bír az Újszövetség szempontjából. De vajon van-e valamilyen nyoma ennek az intézménynek a hellenista világon túl? Beszélhetünk-e tanítványságról az Ószövetségben? Játszott-e valamiféle szerepet az Ószövetség abban, hogy a tanítványság ilyen formát öltött a zsidóságon belül?

Ez a tanulmány elsősorban azt igyekszik feltárni és kielemezni, hogy az első felelős magyar kormány milyen hatást gyakorolt az egyházi életre és a felekezetekre. Ehhez leginkább a Pesti Hírlap 1848-as számai használnak forrásként, mint amelyek írott és hiteles adatokat közölnek a korról.

It is often argued that the sixteenth-century Reformation initiated a chain of events that ultimately led not only to religious pluralism within the body of the Western Christian Church, but also to the rise and dispersion of mutual acceptance among various religious groups. The fact, however, that these two things (i.e. religious pluralism and tolerance) did not emerge directly and immediately (almost as a matter of course) from the Reformation itself, is similarly undeniable. As we shall see below, we have sufficient evidence to claim that although the Reformers – including John Calvin, Theodore Beza and others, with whom this paper is partly concerned – at some point in their lives (mostly in their youth) advocated and invocated the cultivation of the spirit of tolerance, most of them refrained from upholding such positions once their situation as leaders within a newly emerged (both religious and political) community or realm became established.

A török előtt Magyarország legnépesebb, magyarok által lakott vidéke a Temesköz volt. Elnéptelenedésére, majd népességének kicserélődésére a török uralom több mint másfél évszázada alatt, illetve az utána következő csaknem ugyanannyi ideig tartó osztrák fennhatóság alatt került sor. A kiegyezéstől az első világháború befejezéséig egy füzér telepesközség jelenik meg a Béga mentén, Lugos és Facsád között. Az akkori vezetőség bölcsen gondolta, hogy egy-egy helyre azonos vallásúakat telepít, ha nem is mindig egy ugyanazon helyről. Az államilag támogatott telepes falvakat harminc évvel megelőzve, Bunyaszekszárd az elvándorlóktól saját pénzen megvásárolt birtokokra épült.

Míg a történelmi Magyarország területén az emberek többnyire beleszületnek az egyházba öröklődés, szülői hagyomány folytán, addig az idegenbe szakadt hazánk fiai és leányai – minden köteléktől felszabadulva – vagy csatlakoznak egy egyházi közösséghez, vagy nem. Már nem köti őket a lelki környezet, a megtartó és fenntartó egyház ereje úgy, hogy ne térhetnének ki előle. A nagy szabadságban megszűnik a hazai népegyház jelleg. Csak azok csatlakoznak általában egy vallásos közösséghez, akik hitüket bátran megvallják, és bizonyságtevőkké válnak. Az ilyen egyházat hívjuk hitvalló egyháznak.

Dolgozatomat két nagy szerkezeti egységre osztottam. Az első szerkezeti egységben a település rövid monográfiáját mutatom be, ezen belül a falu nevének változatait, fekvését, alakulását, birtokosait, de ugyanakkor szó kerül a lakosság népességéről, foglalkozásáról és hagyományairól egyaránt. A második szerkezeti egység fejti ki tulajdonképpen a dolgozatom fő témáját, a református gyülekezet kialakulását, fejlődését és mai helyzetét. Ezen belül hangsúlyossá válik a református egyház történelme, az ott szolgált lelkipásztorok és gyülekezeti vezetők megemlítése. Hangsúlyt fektettem a református templom történetére, a harangok, az orgona, a szószék és az úrasztali klenódiumok eredetére és milyenségére.

Dolgozatomat két nagy szerkezeti egységre osztottam. Az első szerkezeti egységben a település rövid monográfiáját mutatom be, ezen belül a falu fekvését, nyelvjárását, népviseletét, építkezési stílusát, de ugyanakkor szó kerül a lakosság foglalkozásáról és hagyományairól egyaránt. A második szerkezeti egységben bemutatom Györgyfalva és a györgyfalvi református egyházközség történetét. Ezen belül hangsúlyossá válik a református egyház történelme, az ott szolgált lelkipásztorok és gyülekezeti vezetők megemlítése. Dolgozatom mellékletben tartalmazza az itt szolgált lelkipásztorok, valamint a kántorok névsorát, a gyülekezet klenódiumainak, szőtteseinek, harangjainak, úrasztalának feliratait. Röviden ismertetem a szószék, a szószékkorona, a csillár és a harangok jellegzetességét.

Az 1732. november 12-e és 1735. január 28-a által közrezárt időintervallum a Marosi Egyházmegye vizitációs feljegyzéseiben egy új, ismeretlen világ nyílik meg az olvasó előtt. Az esperesi vizitációk különleges és izgalmakkal teli világába engednek betekintést és rajtuk keresztül az egyházmegye minden egyházközségének az életébe is bepillanthatnak az olvasók.

A zilahi levéltárban olyan iratokhoz juthattam hozzá, amelyekkel ’74 után igen kevesen foglalkoztak, sőt amelyeket sokan elveszettnek hittek. Ily módon dolgozatom tartalma szinte teljes mértékben eltér a Perecsennel kapcsolatos eddigi hasonló munkáktól, és akár bátran nevezhető forrásfeltáró munkának is. Tehát dolgozatom nagy része a zilahi levéltári anyagokból táplálkozik, ezen belül pedig nagymértékben a teljesen átkutatott 138 lapos (276 oldal), 1845-ös bejegyzéssel kezdődő presbiteri jegyzőkönyvből merítek. Kevesebb hangsúlyt fektetek az értelmezésre, annál többet a rengeteg érdekes anyag közlésére.

Dolgozatom megírása során hiteles forrásokat használtam, ebben nagymértékben segítségemre volt az Erdélyi Református Egyházkerület levéltára, valamint a bánffyhunyadi egyházközség és annak elöljárói, akik rendelkezésemre bocsátották az egyházközség tulajdonában levő jegyzőkönyveket, melyeknek szintén nagy hasznát vettem és úgy is mondhatom, hogy azok a dolgozatom alapját képezik.

A dolgozat első fejezetében néhány szóban a falu első, régi temploma monográfiáját foglaltam össze. A második fejezetben a ma álló templom építéséről beszélek. A harmadik fejezetben az épület konkrét megvalósítását találjuk. A következőkben a belső felszerelésre is ki tértem, így megemlítettem a szószék, az úrasztala és a templompadok készíttetését. Ezek után az azóta leomlott orgona történetének a megírását sem hagyhattam ki. Végezetül pedig a régi templom festett kazettás mennyezetének a magyarországi Iparművészeti Múzeumba való elajándékozásáról és szállításáról írtam. A dolgozat végén a függelékben néhány jelen és korabeli fényképet közlök a templomról.

A levéltárakban való hosszú és sokszor unalmassá vált kutakodást az tette színesebbé, hogy újra és újra olyan akták kerültek a kezembe, amelyek immár hivatalosan alátámasztották azokat a meseszerű történeteket, amelyeket még gyerekkoromban hallgattam. Persze azok a torzképek, amelyek a szájhagyomány által alakultak ki, és amelyeket megszépítve –gyerekként- csodálattal hallgattam, mostanra kissé átalakultak. Valóságosabbá és életízűbbé lettek.

Más egyházközségekhez képest, a Marosludasi Református Egyházközség fiatal, hisz csak 127 éves, de még erről a 127 évről sem tudtam sokat. Dolgozatom hasznos lehet mindazok számára, akiket foglalkoztat a marosludasi egyházközség története, valamint Marosludas történelmi múltja.

Dolgozatomban az 1894-1900-as évek történéseivel foglalkozom. A kidolgozásnak alapjául szolgáltak a Felsőboldogfalvi Református Egyházközség levéltárában található presbiteri jegyzőkönyvek. A dolgozat kilenc fejezetből áll, ezek pedig különböző témaköröket fejtenek ki.

Dolgozatomban bemutatom a Jákótelke nevű faluhoz tartozó református egyházközséget. Külön kitérek a jákótelki iskolára, presbiteri gyűlésekről készült feljegyzésekre, illetve vizitációs jegyzőkönyvekre. Ezek az adatok segítenek abban, hogy jobb rálátásunk legyen e gyülekezet múltjára.

Már gyerekkorom óta érdekel a történelem, és azon belül is a helytörténet. Ezért is választottam dolgozatom témájaként, a Székelyvajai Református Egyházközség történetének a megírását. Arra vállalkoztam, hogy dolgozatom által bemutatom a Székelyvajai Egyházközség történelmét a katolikus gyökerektől egészen a kommunizmus bukásáig. A székelyvajával kapcsolatos szakirodalom mellett felhasználtam az egyházközség levéltárában fellelhető jegyzőkönyveket, a falu Hystoria Domusat, és olyan lelkészek írásait, akik régen a gyülekezetben szolgáltak. Úgy gondolom, hogy munkám hasznos lehet azok számára, akiket érdekel az egyháztörténet, vagy azoknak, akik jobban megszeretnék ismerni a Székelyvajai Egyházközség Történetét.