Repository index

This thesis investigates the paraliturgical practices associated with funerals in selected congregations of the Maros Reformed Church County. These customs, though situated outside the framework of the official funeral liturgy, nevertheless bear significant religious meaning—manifesting in practices such as night vigils, various forms of farewell, and communal support for the bereaved. The study examines both their theological and practical dimensions: how these practices are embodied in congregational life, how they interact with the Reformed funeral tradition, and what role they play within the grieving process. The overarching aim of the thesis is to enrich the understanding of Reformed ecclesiastical practice and tradition, with particular attention to perspectives on death and dying.

A dolgozat a temetéssel kapcsolatos paraliturgikus elemeket vizsgálja a Marosi Református Egyházmegye néhány gyülekezetében. Ezek a liturgián kívüli, ám vallási jelentőséggel bíró szokások (virrasztás, a búcsúformák, gyászolók támogatása,) teológiai és gyakorlati jelentőséggel bírnak, munkánk során ezeket térképeztük fel. Megvizsgáltuk, miként vannak jelen a gyülekezetek életében, hogyan kapcsolódnak a református temetési hagyományhoz, és milyen szerepet játszanak a gyász feldolgozásában. A dolgozat célja, hogy hozzájáruljon a református egyházi liturgiai gyakorlat jobb megértéséhez, ebben külön kiemelve a halálhoz való viszonyulást.

The aim of my thesis is to present and analyse in detail the 1687 conscriptions of five congregations in the Maros Reformed Church District, namely: Csejd, Kebeleszentiván, Jedd, Koronka, and Marosszentkirály. The primary source of my research is one of the oldest surviving matriculas of the Maros district, which provides valuable insight into the life and financial circumstances of the congregations in the 17th and 18th centuries. In the first part of the thesis, I offer a brief historical overview of the formation of the church district, followed by a concise history of the five settlements concerned. Based on the conscriptions, I then carry out a detailed analysis of the congregations’ movable assets (e.g., communion vessels, textiles, books) and immovable property (e.g., landholdings, pastors’ and teachers’ residences), as well as the role and types of donations.

A dolgozatom célja a Marosi Református Egyházmegye öt gyülekezetének, név szerint: Csejd, Kebeleszentiván, Jedd, Koronka és Marosszentkirály, 1687-es összeírásainak részletes bemutatása és elemzése. A kutatás forrásaként a Marosi egyházmegye egyik legrégibb fennmaradt matriculáját használom, amely betekintést nyújt a gyülekezetek 17–18. századi életébe és anyagi helyzetébe. A dolgozat első részében igyekszem rövid történeti betekintést nyújtani az egyházmegye kialakulásáról, majd az érintett települések rövid történetét ismertetem. Ezt követően az összeírások alapján részletesen elemzem az egyházközségek ingó (pl. úrasztali edények, textíliák, könyvek) és ingatlan vagyonát (pl. földbirtokok, lelkészi és tanítói lakások), valamint az adományok szerepét és típusait. A vizsgálat során külön figyelmet szentelek a lelkészek és tanítók javadalmazására, az egyházi adminisztráció működésére és a közösségi összefogás megnyilvánulásaira.

The thesis includes and analyzes the conscriptions of five congregations: Csittszentiván, Mezőbergenye, Mezőpanit, Harcó, and Mezőbánd. These conscriptions date back to 1687 and originate from the oldest matricula of the Reformed Church District of Maros. The matricula is rich in data, providing detailed information about the congregations' movable and immovable assets, donations, and social conditions. Initially, the thesis presents an overview of the Reformed Church District of Maros, with particular attention to its historical context, the Reformation, and the characteristics of the period in question. This is followed by brief historical descriptions of the five congregations. During the analysis of the conscriptions, special attention is given to church property elements such as communion vessels, textiles, books, lands, and buildings.

A dolgozat öt egyházközség összeírásait tartalmazza és dolgozza fel: Csittszentiván, Mezőbergenye, Mezőpanit, Harcó és Mezőbánd. Az összeírások 1687-ből valók, a Marosi Református Egyházmegye legrégebbi matriculájából. A matricula adatokban gazdag, információval szolgál a gyülekezetek vagyonáról, ingó és ingatlan javairól, adományokról, társadalmi viszonyokról. Először a Marosi Református Egyházmegye bemutatására kerül sor, tekintettel a történeti hátterére, reformációjára és az adott korszak sajátosságaira. Ezt követi az öt egyházközség rövid történeti ismertetője. Az összeírások feldolgozása során kiemelt figyelmet kaptak az egyházi vagyon elemei: úrasztali edények, textíliák, könyvek, földbirtokok, épületek. Továbbá a jobbágyi és zselléri viszonyokról, az adományok jelentőségéről, valamint a lelkészek és tanítók fizetéséről is tudomást szerezhetünk.

This thesis, "Pastoral Care in the Early Modern Hungarian Reformed Church," investigates pastoral care in the 17th-century Reformed Church and assesses its similarities to present-day spiritual care models. The study concentrated on István Melotai Nyilas's 1621 agenda, synodal decrees, and ecclesiastical discipline records. These materials demonstrate that although the term "pastoral care" wasn't employed then, the activity itself was vital to pastoral work. Melotai's question-and-answer teachings, the stress on self-reflection before communion, visiting the ill, and comforting those condemned show that ministers took their congregations’ spiritual difficulties and uncertainties seriously. Concurrently, disciplinary records indicate that neglecting pastoral care led to serious outcomes, with church officials holding ministers responsible.

Ez a dolgozat a 17. századi református egyház lelkipásztori gondozását vizsgálja, valamint értékeli annak hasonlóságait a mai lelkigondozói modellekkel. A kutatás középpontjában Nyilas Melotai István 1621-es agendája, zsinati határozatok és egyházi fegyelmi iratok állnak. E források azt mutatják, hogy bár a „lelkipásztori gondozás” kifejezést akkor még nem használták, a tevékenység maga a lelkipásztori munka lényeges része volt. Melotai kérdés-felelet formájú tanításai, az úrvacsora előtti önvizsgálatra való hangsúly, a betegek látogatása és az elítéltek vigasztalása mind arról tanúskodnak, hogy a lelkészek komolyan vették gyülekezeteik lelki nehézségeit és bizonytalanságait. Ugyanakkor a fegyelmi iratok azt is jelzik, hogy a lelkipásztori gondozás elhanyagolása súlyos következményekkel járt, és az egyházi vezetők a lelkészeket felelősségre vonták.