Repository index

Milyen feladatokat kell ellásson a 21. századi protestáns lelkipásztor és milyen kell legyen annak fényében egy időszerű teológiai képzés? E kérdések megválaszolására a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a Valláskutató Intézet kutatói közös munkacsoportot alakított és a lelkészi szerepek feltérképezését tűzte ki célul. A kutatás első lépéseként szakértői interjúk készültek a három erdélyi protestáns egyház vezetőivel és fókuszcsoportos beszélgetések zajlottak különböző gyülekezeti hátterű lelkészekkel. Jelen tanulmány e beszégetések felismeréseit összegzi néhány sokatmondó interjúrészlet közlésével. A kutatás második fázisában a következtetések alapján egy kérdőív készül, amely a teljes lelkészi állományt kívánja megszólítani.

Az 1940. augusztus 30-án megkötött II. bécsi döntés következményeként az Erdélyi Református Egyházkerület két részre szakadt. Körülbelül 240 000 dél-erdélyi református hívő maradt idegen uralom alatt. Vásárhelyi János püspök és az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa megbízta Nagy Ferenc esperest és gróf Bethlen Bálint főgondnokot, hogy szervezzék meg a dél-erdélyi gyülekezetek igazgatását. Az Egyházkerületnek arról is döntenie kellett, hogy hogyan szervezik meg a Dél-Erdélyi Egyházkerületi Rész lelkészképzését. 1941. tavaszán továbbképzőt szerveztek a teológusoknak, amelynek elvégzése után befejezhették megkezdett teológiai tanulmányaikat. 1941. szeptemberében sikerült elindítani az oktatást a Nagyenyedi Bethlen Teológiai Akadémián, négy tanszékkel és négy főállású tanárral.

Nebukadneccar egyik terjedelmesebb felirata a brisai sziklafelirat, az észak-libánoni térségből. A tanulmány ennek a feliratnak az akkád nyelven írt verzióját és annak magyar fordítását tartalmazza, bevezetővel és mindenekelőtt az Ószövetség olvasóit szem előtt tartó jegyzetanyaggal. A brisai felirat egyrészt a babiloni fogság előtti korszak története, másrészt általában a bibliai történetírás és szellemtörténet szempontjából is fontos kordokumentum. A felirat helyenként reflektál az Újbabiloni Birodalom nyugati térséggel kapcsolatos ténykedéseire és politikájára is.

Az ugariti szövegek 1928-as felfedezése hatalmas szenzáció volt az 20. század első felében. Nemcsak egy nyugat-sémi kultúra írásos, szellemi örökségét fedezték fel Rasz Samra törmelékei alatt, hanem a vallásos szövegek istennevei a legnagyobb mértékig megegyeztek az ÓSZ-ben Jhwh mellett olvasható istennevekkel. Az ÓSZ-ből ismert „kánaáni” istenek, hirtelen megelevenedtek mítoszok, eposzok, rituálék és más kultikus szövegek ékírásos agyagtábláin. Nem maradhatott el a tudományos ováció, amely röviddel a felfedezés után Mezopotámia helyett Ugarit felé fordította figyelmét. Ebben az időben olyan munkák születtek, amelyek nagyon sokszor az ószövetségi igehelyeket ugariti idézetekkel magyarázták, ugariti szövegek kontextusába helyezték azokat. Ilyen volt pl. a háromkötetes Ras Shamra Parallels, Kuhnigk Nordwestsemitische Studien zum Hoseabuch című könyve, vagy éppen Dahood zsoltárkommentárja a The Anchor Bible sorozatban. Az ellenállás sem maradhatott el.

A Babilonba elhurcolt júdaiak életének egy-egy mozzanatát, szellemi kontextusát az Ószövetség is feljegyzi (pl. 2Kir 25,27-30; Zsolt 137; Jer 29; Ez; Ézs 40-55). Ezeket a bibliai forrásokat kiegészítik, adott esetben árnyalják, ám mindenképp új perspektívából világítják meg azok az újbabiloni szövegek, amelyek korábbi és újabb ásatások nyomán kerültek felszínre. Ebben a tanulmányban néhány olyan adminisztratív jellegű forrásszöveg magyar fordítását teszem közzé, amelyek a Júdából deportált lakosság életének, gondolkodásának rekonstrukciójában lehetnek a „babiloni fogság” iránt érdeklődő olvasó segítségére. Az itt közreadott fordítások alapszövegeinek egy része már régóta jelen van az idegen nyelvű tudományos diskurzusban. Másik része viszont az elmúlt egy-két évtizedben került – s ott is jobbára szórványosan – a figyelem központjába.

Az 1940. augusztus 30-án megkötött II. bécsi döntés következményeként az Erdélyi Református Egyházkerület két részre szakadt, és körülbelül 240 000 Dél-Erdélyi területén élő híve a román állam fennhatósága alá került. Vásárhelyi János püspök és az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa Nagy Ferenc esperest és gróf Bethlen Bálint főgondnokot bízta meg, a dél-erdélyi gyülekezetek igazgatásának megszervezésével. Az egyházkerületnek arról is kellett döntenie, hogy miként szervezzék meg a Dél-Erdélyi Egyházkerületi Rész lelkészképzését. 1941. tavaszán meg is szervezték a Dél-Erdélybe rekedt a teológiai hallgatók továbbképzését, hogy befejezhessák Kolozsváron megkezdett teológiai tanulmányaikat. 1941. szeptemberétől pedig négy tanszékkel és négy főállású tanárral indítottak be teológiai képzést a Nagyenyedi Bethlen Teológiai Akadémián.

2021. július 15–16-án a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet (KPTI) tanárai közös tanácskozáson vettek részt az erdélyi és királyhágómelléki református egyházkerületek képviselőivel. A teológiai felsőoktatás jelenéről és jövőjéről szóló közös megbeszélésekre, egyeztetésekre 2016 óta kerül sor rendszeresen.

Nagyon régi kérdés, talán egyidős az őskeresztyénséggel. Chrys0stomus, Hieronymus, Gázai Procopius már megjegyzik, hogy az a széfer hattorah, melyet Kr. e. 621-ben Hilkiás főpap a jeruzsálemi templomban megtalált, csak a debarim = a Deuteronomiam = (Mózes V. könyve) lehetett. Ez a megtalált törvénykönyv századokon át foglalkoztatja a kedélyeket. 1805—6-ban „Dissertatio Critica“ címen De Wette határozottan állítja, hogy az a törvénykönyv = thoragyűjtemény, melyet Josiás király kultuszreformja végrehajtásához alapul vett: a Deuteronomium volt. Majd Kuenen és Wellhausen munkái nyomán a Deut. kérdése az ótest. bibl. tudományok egyik pillérévé, kulcsává lett. Mások (strassburgi iskola: Vernes, D'Eichthal, Horst, Cullen) azt vallják, hogy a Josiás reformja jelentéktelen, Ezékiás király reformjánál is (719—691 Kr. e.) kisebb méretű, így a Deut. a Josiás reformjával nincs is összefüggésben. Ismét mások (Fries) a Josiás reformját jóval a Deut.

Protestáns hagyományunkban hangsúlyos tantétel a sola scriptura elve, azaz, hogy mind az egyházi tanításunknak mind a tanítás tettekbe átültetett megnyilvánulásainak bibliai alapja kell hogy legyen. Nem lehet ez másként a hitvallás esetében sem. Annak, hogy megvalljuk a hitünket nyilvánosan, pontokba szedetten kinyilvánítjuk az álláspontunkat vallási és abból kiindulva más, társadalmi téren, bibliai gyökere kell hogy legyen. Nemcsak a tartalomnak kell a Bibliából kiindulnia, hanem a a megvallott hit gyakorlatának is. A kutatásban konszenzus, hogy e téren a deuteronomista mozgalom csúcspontot képvisel, éppen ezért kézenfekvő innen kiindulva vizsgálni a kérdést. E tanulmány az Ószövetségben keresi a hitvallásosság bibliai gyökereit.

Az Ószövetségben közel 650 helyen találkozunk a "Jeruzsálem" névvel. Ám ezek a referenciák jobbára a Dávid királyságát követő korszakra vonatkoznak, amikor Jeruzsálem politikai és vallási szempontból a királyság központjává válik. De milyen is volt ez a város, mielőtt Dávid fővárossá tette volna? Ez a tanulmány előbb röviden áttekinti azokat a bibliai utalásokat és régészeti eredményeket, amelyek fényt vetnek a monarchia korát megelőző Jeruzsálem életére. A tanulmány második, terjedelmesebb része a honfoglalás előtti Jeruzsálem kánaánita királya, Abdi-heba és az egyiptomi királyi udvar közötti diplomáciai levelezés anyagát dolgozza fel. Az ún. Amarnai levelek néven ismert gyűjtemény részét képező korrespondencia akkád nyelven íródott. Ennek a gyűjteménynek az itt közreadott magyar fordítása elsőrendű forrásanyag Jeruzsálem korai történetének rekonstrukciójához.

A honfoglalás ezeredik évében, mi is hozzá kívánunk járulni a nemzeti millennárium teljességéhez, a gondjainkra bízott tanintézetek múltjának és jelenének ismertetése által.

Amióta bekövetkezett az 1989-es fordulat és ezzel kétségtelenül elkezdődött erdélyi és királyhágómelléki egyházkerületünk történelmének újabb szakasza, azóta egyre többet beszélünk egyházi jövőképünk szükségességéről a jócskán megváltozott és gyors ütemben folyton változó politikai, gazdasági és szociológiai viszonyok láttán. De vajon mi ösztönöz egyházi jövőképünk megrajzolására? Ezt a kérdést azért kell feltennünk, mert egyházi jövőképünk aszerint rajzolódik meg, hogy mi az ösztönzés forrása.

Az erdélyi protestáns egyházak a zsinatok keretében vizsgáztatták, iktatták be és bocsátották ki szolgálatra lelkészeiket. Ennek voltak igazoló okmányai azok az egyleveles lelkészszentelési bizonyítványok – latinból átvett néven formáták, amelyeket a zsinat adott ki, és amelyeknek célját a jelen tanulmányban bemutatott nyomtatvány fogalmazza meg.

Az 1895 őszén felavatott kolozsvári új intézmény beindulását és a nagyenyedi Teológiai Akadémia végleges megszüntetését több mint két évtizedig tartó szenvedélyes vita előzte meg. Ennek végkifejlete a Szász Domokos püspök által képviselt kolozsvári, illetve Kovács Ödön teológiai professzor által irányított nagyenyedi fél között dőlt el.

Mi, erdélyiek nem tudunk megszabadulni egy bizonyos térképszemlélettől, mert a természetes határok (Kárpátok) és a mesterségesek (trianoniak) befolyásolták életünket, nem utolsósorban a kolozsvári Teológiáét. Eltekintve attól, hogy a 16. században az ország háromba szakadt, minket háromszor lépett át a határ: az első világháború után Erdélyt Romániához csatolták, Kolozsvár 1940-ben visszakerült az anyaországhoz, majd 1945 után újból Románia része lett. Azzal, hogy elszakítottak természetes életközegünktől, végvárrá és peremvidékké váltunk.1 Végvárrá, mert mi lettünk a nyugati keresztyén világ legkeletibb teológiája, ahova a szellemi áramlatok csak szivárogva érkeztek el, s peremvidékké, ahol a keleti bizantinizmussal és a babonaságig elmenő miszticizmussal szemben védekeznünk kellett. Így teológiai akadémiánk lelki-szellemi szigetté vált. Az utolsó, majdnem száz esztendő alatt ezt a „földrajzot” meg kellett tanulnunk.

Der Stele Jahves. Sammlungen von Fremdvölkersprüchen in den prophetischen Schriften des Alten Testaments. In der heutigen Prophetenforschung wurde die Frage nach der Entstehung der Prophetenbücher zentralgestellt. Vornehmliche Andacht haben dabei die kleineren Kollektionen dieser Bücher gewonnen. Die vorliegende Studie ist den theologischen und literarischen Aspekten der Sammlungen von Fremdvölkersprüchen in den Büchern der Propheten Amos, Jesaja, Jeremia, Ezechiel und Zephaniah gewidmet. Hier wurde die Frage nach dem theologischen Prinzip dieser Kollektionen gestellt, und zwar auf Kollektionsebene und auf Buchebene. Welcher Gedanke hält die verschiedenen Fremdvölkersprüche zusammen und welcher bestimmt den Platz der Kollektionen in dem Buch, in dem sie jetzt stehen? Wie weit kann man ein gemeinsames theologisches Ordnungsprinzip hinter den Sammlungen der verschiedenen Bücher aufweisen, und wie weit sind diese Kollektionen buchspezifisch?

Canaanite Abominations as Presented in the Book of Deuteronomy. A Theological Evaluation. Before entering in the Promised Land the people of Israel were told not to follow the forbidden practices of the polytheistic nations (Deut 18, 9–14), to avoid all kinds of magical and superstitious practices designed to discover the will of gods, or even to compel the gods to action in certain ways. The occult, superstitions, divinisation, sorcery, spiritualism were abominations all to Yahweh and brought about His judgment. Yahweh made His will known through revelation, by the aid of His prophets, whose words would be clearly understandable to the people in contrast with the ambiguous and mysterious spells of those who worked with magic and divinisation. Israel must be blameless in regard to every form of divinisation, magic or spiritism.

Úgy látszik, hogy közegyházi életünkben van egypár téma – ilyen teológiai intézetünk jelen helyzete és jövője –, amihez nem nyúlunk. Vagy azért, mert a megelőzés helyett inkább az átmeneti korra (meddig még?) jellemző kivárást tartjuk célravezetőnek, ami még csak helytelen harcászati mód lenne. Pedig nem is biztos, hogy a kása forró, lehet, hogy csupán a macska óvatos. Vagy, mert a teológia nem közegyházi ügy.

A 2 Kir. 23 1 sköv. elmondja, hogy Jósija, Júda királya (640—608-ig Kr. e.) ünnepélyesen kihirdetett egy törvénykönyvet, a „Szövetség Könyvét“, ami az akkori nyelven azt jelentette, hogy a „Vallás Könyve“; és annak alapján nyomban (Kr. e. 622-ben) hozzá fogott egy nagy reform-munkához, és megtisztította Júdának az ő elődei, Manassé és Ámon alatt nagyon elpogányosodott istenitiszteletét. Ma általánosan elfogadott vélemény az, hogy Jósijának ez a törvénykönyve most a Mózes ötödik könyvének, azaz a Deuteronomiumnak a 12—26. fejezeteiben van előttünk. Ennek a törvénykönyvnek fordítását és rövid magyarázatát veszi az olvasó ebben a kis füzetben. A fordítás is, a magyarázat is tisztán tudományos célt szolgál; de úgy van írva, hogy azok is könnyen olvashatják, akik nem szakemberek.

Kutatásom kérdése: milyen szerepe van a jövőt ismerő JHVH tematikának Deutero-Ézsaiás könyvében, milyen szerepe van a polémikus beszédmódban? A jövendőmondás kérdése Deutero-Ézsaiás könyvében leginkább a bálványok elleni polémiában emelkedik ki: JHVH az, aki ismeri a jövőt, a bálványok nem tudják megmondani, mi fog bekövetkezni. JHVH felsőbbrendűsége mellett szóló érv az a különbség, mely abban mutatkozik meg, hogy ő az egyetlen, aki előre tudja és megmondja, vagyis kontrolálja a jövőt. A bálványok elleni polémia tétje, hogy ki az igazi Isten. Ebben az istenbizonyítási perben JHVH-nak és a bálványoknak is bizonyítaniuk kell, be kell mutatniuk érveiket, hogy valóban istenek-e? Mindkét általam választott részben (Ézs 41,21-29 és Ézs 46,1-13) a próféta erre a bizonyításra hívja ki a bálványokat és azok készítőit.

Ebben a kutatásban az a kérdés foglalkoztatott, hogy az ókori Közel-Kelet és Izrael kultuszában a nők milyen tevékenységeket végeztek, melyek voltak azok a funkciók, amelyeket betölthettek? Ha összevetjük a rendelkezésünkre álló ókori szövegek tudósításait, az archeológiai és ikonográfiai adatokat, akkor azt láthatjuk, hogy az ókori Közel-Keleten és Izraelben a nők vallási jellegű tevékenységei hasonlók voltak, kivéve a papság intézményét. Noha az Ószövetség meglehetősen szűkszavú a nők központi szentélynél történő aktivitásait illetően, mégis az egyetlen forrás, amely ebben a tekintetben rendelkezésünkre áll. Némely kutató meggyőződése az, hogy a nők főként az udvartartásban végeztek vallással kapcsolatos tevékenységeket, ezek között pedig volt olyan is, amely a hivatalos Jahve kultusztól független volt. Megemlíthető ebben a tekintetben az idegen istennők tisztelete és az ősök kultusza.

Az özönvíztörténet mint olyan, meglepően nagy népszerűségnek örvend a Föld számtalan népének folklórjában, mondakörében. Ezért mindenekelőtt e fogalom jelentésére és jelentőségére próbálok rávilágítani a dolgozat első alcíme alatt. Egyszersmint, a meghatározás során említésre kerül néhány népcsoport és azok sajátos özönvízelbeszélése, vagy legendájukban őrzött özönvízmotívumok. Noha ezek nem közeli rokonai a dolgozatban alaposabban tárgyalt történeteknek, hogy néhol részletekbe menő hasonlóságok is felfedezhetők, esetenként olyan embercsoportok esetében is, melyeket eddig áthidalhatatlannak vélt távolságok választottak el egymástól. E jelenség okáról és lehetséges következtetéseiről is esik pár szó. A bibliai történet elemzése során is megemlítek néhány olyan idegen mítosz, melynek valamelyik eleme párhuzamos a Noé elbeszélésével.

Az ókori Mári-i és ninivei királyi levéltárból származó prófetikus szövegek alapján a kutatók megállapították, hogy a női prófétaság nem volt szokatlan jelenség az ókori Közel-Kelet társadalmaiban. Nem volt ez másképp Izraelben és Júdában sem. Az Ószövetségben öt olyan nőt találunk, akiket a bibliai szöveg prófétának nevez. Ezek a következők: Mirjám, Debóra, Hulda, Ézsaiás könyvének névtelen prófétanője, és Nóadjá. Ez a szám csekélynek tűnhet, ha figyelembe vesszük a bibliai férfi próféták létszámát. Azonban néhány kutató feltételezi, hogy több prófétanő tevékenykedett az ókori Izraelben és Júdában, akikről nem számol be a Héber Biblia. Még ha így is van, nyilvánvaló, hogy férfiak nagyobb számban gyakorolták a prófétai hivatást, mint a nők. A hangsúly mégsem a számarányokra esik, hanem arra, hogy észlelhető-e funkcionális különbség férfi és női próféták közt, illetve milyen volt környezetük hozzájuk való viszonyulása?