Repository index

Ez a publikációs lista Adorjáni Zoltán közleményeit tartalmazza.

A tanulmány a 2002-2013 közötti időszak erdélyi protestáns gyakorlati teológia irodalmának bibliográfiai anyagát összesíti. A közlésre kerülő bibliográfia jelzésértékűnek is tekinthető jellemvonást mutat.

A tanulmány a 2002-2013 közötti időszak erdélyi protestáns biblikus irodalom bibliográfiai anyagát összesíti egy rövid bevezetéssel.

A reformáció ötszáz éves jubileumát övező nagyszabású emlékünnepélyek során gyakran elhangzott az a megállapítás, hogy ez az első olyan jellegű évforduló, amely az ökumené jegyében zajlott: a történelmi egyházak együtt idézték meg a reformáció kezdetét, a wittenbergi tézisek kibocsátását, és ugyanekkor az egyházzal együtt emlékezett a politikum is. Belelapozva a jubileumi ünnepségek történeti összefoglalóiba, végigkísérhetjük, hogy az adott korszakok vallási és politikai viszonyai milyen hatást gyakoroltak az egyes centenáriumi ünnepségekre. Az első ünneplő évszázadokban a nyomtatásban megjelenő ünnepi kiadványokat az erőteljes felekezetközi (protestáns-katolikus) polémia jellemezte.

A repertórium magában foglalja a 105 évfolyam 18 449 közleményét, függetlenül attól, hogy milyen tartalmúak és milyen terjedelműek. Kivételt képeznek a hivatalos közlemények (körlevelek, pályázatok) és az egészen rövid, jelentéktelen hírek. Az anyagot tartalmi csoportok szerint osztottam be. Sorrendben: a teológiai tudományok szakcsoportjai, majd a teológiai, egyházi érdekeltségű közlemények szerint, egészen az irodalmi és képzőművészeti cikkekig. Ezek a főcímek és az utánuk következő kisebb tartalmi egységek alatt találhatók.

A dolgozat a házasság szentségének értelmezéseit tárgyalja a Római Katolikus Egyház és a Református Egyház tanításaiban. A kutatásom legfőbb kérdése a két felekezet házassághoz való viszonyulása, illetve annak összehasonlítása. A Római Katolikus Egyház a házasságot a hét sákramentum egyikének ismeri el, ami magával hordoz nagyon sok tulajdonságot, sajátosságot és dogmatikai értelmezést. Mint sákramentum, szentség, ami nem csak a tanításbéli sajátosságok miatt fontos, hanem annak gyakorlati része miatt is: felbonthatóság, érvényesség, társadalmi szerep. A Református Egyház a házasságot nem tekinti sákramentumnak, mivel nem tesz eleget a sákramentumokhoz szükséges és elégséges feltételeknek. Viszont ez a tény azt is magával hozza, hogy a házasságértelmezésnek egy új helyet kell találni, mivel az már nem a sákramentumtanban helyezkedik el, hanem a protestáns teológiában az etikában.

Egy olyan államban, amelyben egyszerre több nép és különböző felekezetek élnek meg egymás mellett az élet nem lehet konfliktusmentes. De a különböző népek és nemzetek nemcsak elszenvedik a másik szomszédságát, hanem tanulnak egymástól, kisegítik egymást. A dolgozatom megírásával célom az volt, hogy betekintést adhassak az olvasónak Erdély vallási életéről a 17. századból, még pontosabban ismertessem a román reformációt és annak történetírását. Fontos ismernünk egy nép múltját ahhoz, hogy megértsük jelenjét, döntéseit, ezért fontosnak tartottam bemutatni a román nép eredetét röviden az érdeklődők számára. A református missziónak egyik pozitív hozadéka, amelyet mind a román, mind a magyar történészek elismernek, az a román nyelvű nyomtatott szövegek megjelenése, melynek kezdeményezői a protestánsok voltak. Ez már a 16. században megkezdődött és a 17. században virágkorát élte.

Az 1819. április 22-én született ifj. Nagy Péter pályája jól példázza, hogy egy céhes környezetből induló városi fiú miként juthatott el az egyházi hierarchia minden lépcsőfokát bejárva a legmagasabbig, a püspöki székig. Halálakor a Protestáns Közlöny ezt állapította meg róla: „Kolozsvár város gyermeke volt a bölcsőtől a koporsóig”. De mekkora utat járt be e 65 év alatt!

Az elmúlt évtizedekben megnőtt az érdeklődés a kora újkori református identitás alkotóelemei iránt. Kevesebb figyelem fordult az „önelnevezés” irányába. Meghatározó volt ifjabb Révész Imre (1889–1967) 1934-ben megjelent tanulmánya, amely bemutatta, hogy idővel miként lett az egyháztörténeti hagyományokon alapuló eretnekbélyegből karakteres nemzeti vonással rendelkező értékjelző. A szerző a református egyházak között kivételként határozta meg a magyarországi gyakorlatot, ahol a felekezet (nem hivatalosan) önmagára is alkalmazta a Kálvin nevéből képzett, eredetileg negatív jelzőt. Korábban teológusaink kifejezetten tiltakoztak ellene, és helyette a „keresztyén”, a „helvét hitvallású”, az „evangelicus” és az „ortodoxa reformata” elnevezéseket használták. Ezúttal a „kálvinista” jelzőt tesszük a vizsgálat tárgyává a 17. századi református teológiai szövegekben.

Tanulmányomat, intézménytörténetről lévén szó, egy rövid helyzetelemzéssel kezdeném, azért, hogy térben és időben pontos elhelyezést nyerjen az ismertetendő anyag bemutatása. Korábban más kutatások kapcsán a Felekezetközi Tanács tevékenységét Benkő Samu, Pál János és Bárdi Nándor is érintette. Az alábbiakban bemutatott téma kutatását elsősorban az motiválja, hogy feltárjuk olyan történeti intézményrendszerek – azaz az erdélyi magyar egyházak – 20. század eleji metamorfózisát, amelyeknek évszázadokon keresztül társadalomformáló, valamint a lelki-szellemi élet terén irányadó szerepe volt, azonban az első világháború befejezése után egyik pillanatról a másikra elvesztették politikai és anyagi hátterük számottevő részét.

Ravasz László a miénk, magyar reformátusoké, nem külön az erdélyieké és a magyarországiaké, hanem közös kincsünk, ahogyan egy magyar református egyház és egy magyar nemzet van.

Ez a bibliográfiai munka azokat a magyar nyelvű protestáns bibliai teológiai jellegű közleményeket tartalmazza, amelyek önálló könyvként, gyűjteményes kötetek tanulmányaiként, vagy időszaki kiadványokban nyomtatásban megjelentek.

Dolgozatomban az egykori brassói református templom történetét dolgozom fel. A dolgozat első felében a brassói magyarság egyházi életét kutatom a reformációt megelőző és az azt követő időszakban, majd a reformátusság templomépítési kísérleteit mutatom be. A gyülekezet újraalakulásának bemutatása után betekintést nyerhetünk abba, hogy hogyan sikerült évszázados küzdelem után templomot építeni a brassói reformátusságnak. A dolgozat magában foglalja a gyülekezet első, majd második világháborús szenvedéseit, a kommunista hatalom berendezkésének hatásait. Az egykori lelkészek életrajza is körvonalazódik, s egy-egy jelesebb presbiter, főgondnok, egyházi tisztségviselő érdemeiről is olvashatunk. Bár korábban is születtek munkák erről az időszakról, a templom lerombolásának pontos körülményeit részletesen ez idáig nem dokumentálták. Dolgozatomban bemutatom a templom lerombolásának pontos lefolyását.

Az ókori Mári-i és ninivei királyi levéltárból származó prófetikus szövegek alapján a kutatók megállapították, hogy a női prófétaság nem volt szokatlan jelenség az ókori Közel-Kelet társadalmaiban. Nem volt ez másképp Izraelben és Júdában sem. Az Ószövetségben öt olyan nőt találunk, akiket a bibliai szöveg prófétának nevez. Ezek a következők: Mirjám, Debóra, Hulda, Ézsaiás könyvének névtelen prófétanője, és Nóadjá. Ez a szám csekélynek tűnhet, ha figyelembe vesszük a bibliai férfi próféták létszámát. Azonban néhány kutató feltételezi, hogy több prófétanő tevékenykedett az ókori Izraelben és Júdában, akikről nem számol be a Héber Biblia. Még ha így is van, nyilvánvaló, hogy férfiak nagyobb számban gyakorolták a prófétai hivatást, mint a nők. A hangsúly mégsem a számarányokra esik, hanem arra, hogy észlelhető-e funkcionális különbség férfi és női próféták közt, illetve milyen volt környezetük hozzájuk való viszonyulása?