Repository index

Az identitás szó általános jelentése a valamivel való azonosság, azonosulás, valamely közösséghez való tartozás. Önazonosságról akkor beszélhetünk, ha az énképünk vagy önazonosság-tudatunk (mindenkinek az önmagáról alkotott elképzelése) megegyezik vagy hasonlít valaki más, mások, tehát egy közösség önazonosság-tudatával. A keresztyén éntudat és a krízistudat is egyidős a keresztyén közösséggel, a gyülekezettel. Az őskeresztyéneknél a megkeresztelkedés jelentette az újjászületést, az új identitás kezdetét (Róm 6,4). Ez nem kettős identitást jelentett, az óemberét és az új emberét, hanem egyetlen identitást, a Krisztus által újjászült ember önazonosságát. Református identitásunk állandó része tehát a Krisztusban való lét, mert Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok. Identitásunk változó része az a szituáció, amelyben élünk, s amelyben naponta erkölcsi felelősségünk az adódó helyzetre, konfliktusra az állandó identitásunknak megfelelően erkölcsi választ adni.

Jelen rövid tanulmány a posztmodern folyamatot próbálja érzékelni és inkább a „hangsúlyos” pillanatokon keresztül rálátni erre a korunkat egyértelműen meghatározó szellemi vonulatra. Részben érinti a posztmodern talán előre nem számolható hatásait, másrészt egy olyan teológiai kísérletről számol be, amely megpróbált nem elzárkózni ettől a folyamattól, hanem posztmodernként teologizálni. Az, ami pár évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen volt, ma már egy posztvalóság, főleg Európában. Közben az ember önreflexiója is megváltozott, és észrevétlenül léptük át a poszthumán korszak kezdetének küszöbét.

A posztmodern önmeghatározásának negatív előjele van. A modernséggel szemben, a modern eszmék tagadásaként, a modern „zsákutcáira” való reakcióként határozza meg önmagát. A posztmodern ember tagadja a modern világ eszméinek érvényességét, szkeptikusan tekint az egyetemes és abszolút igazságokra. Ezen szellemiség kétségtelenül jelen van egyházunk életében. Az értékek viszonylagossága, a vallási pluralizmus nem kerülte el a mai egyháztagokat. A tanulmány során arra a kérdésre keresem a választ, hogy a 20. században mártírhalált halt német teológus egyháztana kiállta-e annyira az idő próbáját, hogy kapaszkodókat nyújtson a posztmodern világban élő egyház számára.

A Radikális Ortodoxia kortárs teológiai irányzat az angolszász akadémiákon. Legmeghatározóbb alakjának, John Milbanknak egyik programadó írását vizsgálom, melyet ’Posztmodern kritikai augusztinianizmus’ címmel tett közzé. Az írás alcíme: rövid summa negyvenkét válaszban fel nem tett kérdésekre. Az áttekinthetőség kedvéért a szerteágazó három és féltucatnyi választ négy nagyobb tematikus egységbe tömörítem, melyek a teológia új helyzetéről, a posztmodern teológiáról, az ontológiai erőszak és az Ágoston-féle mennyei béke szembeállításáról, valamint Krisztus áldozatának és feltámadásának értelméről szólnak.

Ismeretes Kierkegaard három létmódstádiuma, az esztétikai, az etikai és a vallási, melyek közül a harmadik az akéda értelmezésére épül. Nálunk Tavaszy Sándor és Lukács György körülbelül egy időben kísérli meg Kierkegaard értelmezését. Egyik bölcselő sem találhat alibit a létezés alól, sőt – horribile dictu – az Ábrahám próbatétele alól sem. Hogyan válaszoltak e kihívásra? A kérdést kötelesek vagyunk feltenni – immár önmagunknak. A neomarxista késztetésnek (is) kitett posztmodern korban hogyan válaszol a saját egzisztenciális tájékozódásunk arra, hogy „nincs alibink a létben”?

Humanity is constantly evolving, which exerts a powerful impact on religion and the church as well. The postmodern era, which spread from the second half of the 20th century, presents a new direction that the church must respond to. The research examines how the gospel can be effectively conveyed in the postmodern world, with special consideration for the relationship between youth and the church, as well as the resulting challenges and opportunities. Based on my university studies and experiences, my viewpoint is that postmodern thinking essentially questions traditional values and systems. It emphasizes diversity, relativism, and subjectivism. This new approach shapes people's worldviews and influences their everyday decisions. The central premise of the paper is that the church has long functioned as a proponent of absolute truth and universal values.

The aim of this thesis is to examine the extent to which the elusive postmodern zeitgeist influences ordinary people's faith in God, their relationship to the church, and the congregational demands of the Christian church. It also seeks to answer how far the teachings of Dietrich Bonhoeffer, the influential theologian who was martyred during World War II, can respond to these congregational needs. The topicality of the paper lies in its aim to provide a systematic theological framework for Reformed congregational pastors and members, with the aim of providing them with a theoretical basis for confronting postmodern problems. One such problem may be the scepticism and relativism that is characteristic of postmodernism and that is present in the life of the average church member today. A further challenge for the church may be the change in postmodern language and the isolation of individuals from one another.

Naast de sporadische expliciete verwijzingen naar de receptie van de profetie door andere profeten in een latere tijd zijn er een aantal indirecte bewijzen met betrekking tot het onderlinge verband tussen de profetische teksten. Het doel van deze bijdrage is om de aanwezigheid en functie van de traditie te onderzoeken binnen de zogenaamde volkenprofetieën; dat wil zeggen: profetieën die gaan over de vreemde volken rondom Israël. De vraag is in hoeverre de profeten zich van andere volkenprofetieën bewust waren, hoe die traditie in hun eigen boodschap een rol speelde, en hoe die traditie zich tot de nieuwe context verhoudt.

This study argues that Isa 10,16–19, located in the context of the anti-Assyrian prophecy, provides essential clues in understanding the formation of the book of Isaiah. While current research often takes this text as a late redactional composition, it is more reasonable to argue that the pericope was relocated by the editors from a prophecy originally threatening Israel with destruction. This level of meaning is endorsed by the specific metaphors used, as well as arguments from the context, most notably vv. 20–23, which still regard vv. 16–19 as an anti-Israel text. As a result of this editorial process, the earlier message of judgment on Israel becomes a threat against Israel’s enemy. Restoring world order by inverting fates according to the measures of proportional retribution, often explicitly formulated in prophetic literature, elucidates the rationales behind inverting texts within the editorial process.

Jézus a világot a feje tetejére állította. Aki az evangéliumokat először olvassa, erre a következtetésre jut, s ha maga is ennek megfelelően próbál élni, elrettenőnek találja. De többszöri olvasás után, s különösen, ha szétnéz világában, rá kell jönnie, hogy a testtélétel után éppen a fordítottja történt. Jézus szembetalálta magát egy már feje tetejére állt világgal, arra NEM-et mondott, s a jövendőre nézve elhangzott a tiltás, óvás: Ne! Ő a világot talpra állította, s ma is azt akarja, hogy az visszanyerje teremtett rendjét.

Az apostol különleges élményét, azaz elhívásának és küldetésének átvételét hagyományosan az ő megtérésének szoktuk nevezni. Bár az apostol ebben a levélben az általa hirdetett evangélium eredetével kívánja hangsúlyozni mindannak hitelességét, amelyet ő hirdet, életrajzi vonatkozású sorai olyan kérdéseket is felvetnek, amelyek ma is aktuálisak. Hogyan viszonyul egymáshoz Saulus, azaz Pál személyes istenélménye, megtérése, személyes belső meggyőződése és a hirdetett evangéliumi hagyomány tartalma, illetve a küldetése felőli bizonyosodása és az azt megbizonyító gyülekezeti-egyházi közösség?

A Kr.e. 180 körüli Jézus, Sirák fia könyvében találjuk az első utalást arra nézve, hogy a prófétai iratokat Hóseástól Malakiásig egyetlen prófétai iratnak tekintik. A qumráni 4. számú barlangból előkerült kéziratból az derül ki, hogy a tizenkét iratot mindig együtt, egyetlen tekercsre írták. Ám a Kispróféták címfelirattal vagy valamilyen bevezetéssel kezdődnek, melyek formai és tartalmi jellegzetességeik alapján jól elkülöníthetőek egymástól. A Kispróféták könyve a prófétákat olyan sorrendben prezentálja, amely szerint a prófétai szó végigkísérte Izráel történetét, és jó előre megjövendölte történelmének főbb eseményeit. A mű tehát tartalmilag és teológiailag is jól átgondolt koncepcióval rendelkezik, ami miatt egységes szerkesztői elvek alapján elrendezett gyűjtemény benyomását kelti.

Der Stele Jahves. Sammlungen von Fremdvölkersprüchen in den prophetischen Schriften des Alten Testaments. In der heutigen Prophetenforschung wurde die Frage nach der Entstehung der Prophetenbücher zentralgestellt. Vornehmliche Andacht haben dabei die kleineren Kollektionen dieser Bücher gewonnen. Die vorliegende Studie ist den theologischen und literarischen Aspekten der Sammlungen von Fremdvölkersprüchen in den Büchern der Propheten Amos, Jesaja, Jeremia, Ezechiel und Zephaniah gewidmet. Hier wurde die Frage nach dem theologischen Prinzip dieser Kollektionen gestellt, und zwar auf Kollektionsebene und auf Buchebene. Welcher Gedanke hält die verschiedenen Fremdvölkersprüche zusammen und welcher bestimmt den Platz der Kollektionen in dem Buch, in dem sie jetzt stehen? Wie weit kann man ein gemeinsames theologisches Ordnungsprinzip hinter den Sammlungen der verschiedenen Bücher aufweisen, und wie weit sind diese Kollektionen buchspezifisch?

Jelen tanulmányban a szerző azokat a bibliai, etikai és gyakorlati teológiai elveket fogalmazza meg, amelyek a szabályzat teológiai alapját képezik. A cím egy olyan kettősséget jelöl, amely Isten földi országának, az ország „előszobájának”, az egyháznak a létéből adódik: az evangélium, a jó hír megváltottságunk, amely ebben a vonatkozásban szabad teret enged keresztyénségünk megélésének, ugyanakkor az egyház testén szeplők és sömörgőzések (Ef 5,7) vannak, s ez bizony „rossz hír”.