Repository index

Jan Anthony Cramer (1864–1952) 1923. szeptember 5-én tartotta meg székfoglalóját a Kolozsvári Református Theologiai Fakultáson abból az alkalomból, hogy két évvel korábban tiszteletbeli professzorrá választották. Cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogy milyen szempontok alapján döntöttek erről, és hogy azok helytállóak voltak-e. Következtetésünk az, hogy Jan Anthony Cramer nagyon sokat tett a magyarok érdekében és megérdemelten részesült ebben a megtiszteltetetésben.

Mit jelent emlékezni, illetve mire lehet és kell emlékeznie egy közösségnek, egyháznak, nemzetnek? Ha a kérdést az első világháború erdélyi magyarságának a szemszögéből fogalmazzuk meg, érezhető annak feszültsége, súlya, de nem utolsósorban hozadéka is a kisebbségi létbe sodródott közösség számára. A közelmúlt traumatikus lenyomata, de a dicső múlt glóriája is állandó témáját képezte az erdélyi magyarság emlékezetének, miközben önazonossága meg őrzéséért küzdött a történelmi események sodrásában. Az erdélyi református gondolkodók, Tavaszy Sándorral egyetemben, a közösség emlékezetét igyekeztek olyan mederbe terelni, hogy az az ige feltétele mellett valósulhasson meg, vállalva, ha kellett a „Theatrum Gloriae Dei” bélyegét és/vagy dicsőségét.

Az újlutheranizmus hibáinak feltérképezése során a fiatal Dietrich Bonhoeffer fontos írásához fordulunk. A Harmadik Birodalom első zsidóellenes törvényével szemben 1933 tavaszán írt dolgozata, Az egyház és a zsidókérdés egyszerre tükrözi Bonhoeffer bátor elszántságát az ellenállásra és teológiájának azokat az elemeit, amelyek megakadályozták abban, hogy hatékony ellenálló lehessen. Bonhoeffer teológiai fejlődése, amely még a börtönben töltött éveiben is tart, az újlutheranizmus hibái legalább részbeni megértéseként és kijavításaként is érthetők. Ennek a folyamatnak a jelentőségét akkor tudjuk igazán megérteni, ha alaposan megnézzük, honnan indult el a tehetséges és bátor teológus.

Nyolc évtized tapasztalata, hűséges szolgálata és gazdag teológiai látása teszi különlegessé ezt a beszélgetést. Juhász Tamás emeritus professzor életútjáról, hitvallásáról és az egyház szolgálatáról mesél a tőle megszokott közvetlenséggel és bölcsességgel, amely mindannyiunk számára példaértékű. A kérdések összeállítása közben döbbentem rá, hogy ezt a munkát legfeljebb abbahagyni lehet, igazán befejezni aligha. Visszatekintve, jó lett volna diákként többet faggatni, többet kérdezni az órákon; erre az ember rendszerint csak utólag ébred rá. Bíztam abban, hogy a professzor úr most is kedvet kap a meséléshez, úgy, mint régen, hiszen élénken él bennem az emléke annak, milyen nyelvi gazdagsággal, finom humorral és megragadó erővel, tisztánlátással tudott elbeszélni egy-egy említésre méltó történetet. Most már az olvasó is megbizonyosodhat róla, hogy a professzor úr ebben az interjúban sem hazudtolta meg magát.

This thesis examines the unitarian liturgical treasures displayed in the exhibition opened in 2018 at the House of Religious Freedom in Cluj-Napoca, with a particular focus on their historical background. The research analyzes sixty-five communion vessels originating from twenty-nine Unitarian congregations and is based primarily on episcopal and deanery visitation records, as well as other manuscript church sources. These documents make it possible to identify the earliest references to the objects, trace their acquisition by individual congregations, and reconstruct the circumstances under which they entered ecclesiastical use. Since the history of these vessels is intertwined with that of the communities that used them, their study also provides insight into the historical development of the congregations themselves.

A Trianon utáni erdélyi magyar valósággal nehezen cseng össze a derült jövőbe nézés gondolata. Jelen tanulmányban annak járunk utána, hogy a kor egyik meghatározó teológusa, Tavaszy Sándor miként nézhetett úgy szembe a fenyegető valósággal, hogy az nem rendítette meg derűs és elszánt jövőépítő szolgálatát. Először áttekintjük, miképpen látta és értelmezte az erdélyi és európai valóság sokrétűségét: az általános hangulatot, a változó életmódot, az ijesztően megtestesülő ideológiákat, és mindebben az egyház és teológia helyzetét. Másodszor ismertetjük, amint kritikai éleslátással és az evangéliumhoz való hűséggel ellenállt annak, hogy a teológia bármely szellemi, politikai, szociális vagy gazdasági irányzattal azonosuljon a megmaradás és boldogulás biztosítékaként. Harmadszor, összefoglaljuk, hogy a fentiek tanulságait leszűrve hogyan körvonalazza a létfölötti élet paradigmájának teológiai-etikai aspektusait.

Böhm Károlyra úgy tekinthetünk, mint az első magyar filozófiai rendszer megalkotójára. Filozófiájának kiindulópontja a protestantizmus eszmevilága volt, ugyanakkor a görög, a keresztény és a német gondolkodáshoz kapcsolódó, széles távlataival és rendszerező képességével nemzetközileg is figyelemre méltó, erdélyi bölcseletünkben pedig kiemelkedő teljesítmény. Kétségtelen tény, hogy munkássága nemcsak a filozófiai bölcseletre volt hatással, hanem a 20. század elejének teológiai gondolkodásmódját is intenzíven befolyásolta. Erdély két meghatározó református teológusa, Tavaszy Sándor és Makkai Sándor munkásságában is ott találjuk Böhm gondolkodásmódjának lenyomatait.

Vak Didümosz a 4. században az alexandriai teológiai iskola kiemelkedő tanítója és a szentháromságtani vitákban Athanasziosz harcostársa volt. 370 körül írta meg a Szentlélekről (De Spiritu Sancto) készített munkáját, amelynek célja az volt, hogy a nikaiai zsinat utáni vitákban az eretnekek ellen védelmezze a Szentlélek istenségéről szóló tanítást. Ennek érdekében először tisztázza azt, hogy a Szentlélek személy, isteni személy, aki nem keverhető össze valamelyik angyallal, és akinek munkája az Atya és Fiú munkájától egyszerre elkülönül, ugyanakkor azonosul vele, kiteljesíti. Didümosz teológiai érvelésének jellemzője a következetes biblicitás, jóllehet Órigenész teológiájának és logikájának nyomán halad, kerüli a spekulatív, filozófiai érvelést.

A tanulmány az „ortodoxia” és „eretnekség” témaköreit és problematikájának teológiai vizsgálatát tűzi ki célul Vályi Nagy Ervin írásai alapján. Amellett érvel, hogy a helyes viszonyulás (orthos doxa) keresése az egyházban csakis eszkatologikus dimenzióban, dialogikus módon valósulhat meg, igazi közösségi beágyazottságban. Ennek a megközelítésnek a figyelmen kívül hagyása valamilyen autoritatív és definitív igazság melletti kiállás érdekében veszélyezteti a hitben nyert szabadságot és felelősségvállalást.

Blaise Pascal 17. századi francia gondolkodó személyében rendkívül eredeti módon ötvöződik az újkori természettudományos szemléletmód a hagyományos értelemben vett keresztyén, biblikus hittel. Tudományos hírneve már széles körben ismert, amikor 1654-ben, harmincegy éves korában megrendítő megtéréstapasztalatban van része, amit a Mémorial szaggatott soraiban rögzít. A közvélemény ezt az eseményt tekinti élete fordulópontjának. Életrajzírói azonban ezt többnyire Pascal második megtéréseként említik, amit nyolc év vel korábban megelőz egy első. Ez azonban inkább néhány hónapra kiterjedő folyamat, nem olyan villámlásszerű esemény, mint a későbbi. Ebben a folyamatban jelentős szerepet játszott egy olvasmányélmény: a huszonhárom éves tudós fiatalember egyebek mellett Cornelius Jansen Értekezés a belső ember megújulásáról c. traktátusában mélyül el 1646-ban.

Az 1945 után Magyarországon kiépülő kommunista államhatalommal történő kiegyezést az egyházi vezetők úgy értelmezték, hogy Isten megítélte az egyházat a korábbi politikai rendszerben elkövetett bűnei miatt, ám most, a kommunizmuson keresztül a szolgálat egy új útját nyitja meg az egyház előtt. Az egyháznak el kell fogadnia Isten büntetését, és, alávetve magát a kommunista hatalomnak, az új társadalom építését kell szolgálnia. A kommunista hatalom egyházüldözése és ateizmusa miatt azonban ezt a narratívát nehéz volt elfogadtatni az egyház tagjaival és a külföldi egyházak közvéleményével egyaránt. A tanulmányban a kommunikáció rituális elméletének segítségével a hatalom kiszolgálásának teológiai narratíváit, köztük az 1Korintus 4,9 egy sajátos alkalmazását vizsgálom. Kérdésem az, hogy az egyházvezetés teológiai tévedésekre épülő narratívájának elfogadása kizárólag a diktatúra körülményeire vezethető-e vissza, vagy a kommunikációelmélet segítségével árnyalhatjuk ezt a képet.

1949-ben a görgényi egyházmegye lelkészértekezlete Horváth László magyar régeni lelkipásztor vezetésével kidolgozott egy nyolc pontból álló javallattervet, amelynek célja nem csupán egyházkormányzati reformok bevezetése volt, ha nem a teljes egyház megújítását és megújulását hivatottak szolgálni. A görgényi pontok kísérletet tesz az egyház mint közösség és szerveződés megértésére és annak vélt vagy valós hibái kiküszöbölésére.

Dolgozatom az egyház- és népszolgálat összefüggésében vázolja fel Vásárhelyi János életét és munkásságát. Célom, hogy életútját példaként idézzem fel egyházunkban. A mában is szükségét látom ennek, mivel még e század elején is találkoztam olyan vélekedéssel, amely szerint Vásárhelyi János megkérdőjelezett püspök. Másik értékelés Erdély református egyházának egykori vezetőjét a kolozsvári teológia második tanárnemzedéke virtuális tagjának tekintette. Hogy kinek van igaza, kutassa ki és döntse el a tisztelt olvasó. Ha megtekintjük Vásárhelyi püspök származását, neveltetését, érdeklődését és irányultságát, megállapíthatjuk, hogy a sors kegyeltje volt. Ebből kiindulva vettem számba, hogy kikkel érintkezett, kiknek a nyomába lépett, illetve miként igazodott el az egymást követő életszakaszokban.

1915 karácsonyán két kérdés foglalkoztatta Kolozsvár közönségét. Az egyik a háború, a másik pedig az Ady Endre költészete körül zajló sajtópolémia volt. A vita ekkortájt az országos sajtóban már hónapok óta zajlott, 1915 karácsonyán azonban két helyi lap, a Tiszántúl és a Kolozsvári Hírlap is bekapcsolódott. Ez utóbbi öt neves kolozsvári értelmiségi, köztük két egyetemi professzor véleményét kérte ki Ady költészetéről. Kik voltak ők? Mi volt a véleményük? Hogyan jutott el az ügy odáig, hogy egyikük párbajra hívta Adyt? A tanulmány ezekre a kérdésekre keresi a választ a korabeli kolozsvári élet eme érdekes epizódjának felelevenítésével.

Az 1996-os III. Magyar Református Világtalálkozó alkalmával kiadott énekeskönyv komoly szakmai viták célpontja lett. A korabeli sajtóban megjelent írások egyaránt méltatták és illették kritikával. Eredendően csak a találkozóra szánták volna, de később egy szerencsés kompromisszum eredményeként az elcsatolt egyháztestek egy részének egyházzenei megújulásában játszhatott komoly szerepet. A tanulmány azt a folyamatot elemzi, ahogy a kiadvány hivatalos énekeskönyvvé válhatott Erdély és Kárpátalja reformátusai számára.

Jelen tanulmány fő témája a hollandiai Gereformeerde Kerken ösztöndíjalapjának létrejötte, amelynek célja az volt, hogy magyar teológushallgatók az amszterdami Vrije Universiteiten és a Kampeni Teológiai Főiskolán folytathassanak tanulmányokat. Az alap 1921-ben jött létre és az 1761-ben létrejött Stipendium Bernardinum hagyományait folytatta, amely magyar származású és a németországi Pfalz tartományból érkező hallgatók utrechti tanulmányait támogatta. Ennek az alapnak a létrejöttét Sebestyén Jenő, a neokálvinista Abraham Kuypernak, a Vrije Universiteitnek, valamint a Gereformeerde Kerken in Nederland alapítójának és fontos vezető személyiségének magyarországi követője kezdeményezte. A Gereformeerde Kerkent az államegyházként működő Hervormde Kerkből kivált gyülekezetek 1892-ben hozták létre. A tanulmány az egyházszakadás hátterével, a holland-magyar kapcsolatoknak az első világháborút követő fokozódásával, valamint az ösztöndíjalap létrejöttével foglalkozik.

A tanulmány az i. sz. 476-os év, a Nyugatrómai Birodalom „bukásának” hagyományos történetírói toposzát vizsgálja felül. Politikatörténeti, egyháztörténeti és historiográfiai szempontokat ötvözve rámutat, hogy Romulus Augustulus trónfosztása a kortársak számára nem jelentett korszakhatárt, sokkal inkább egy évszázadokon át ívelő államigazgatási és társadalmi átalakulás egyik pragmatikus állomása volt. A fennmaradt források (többek között Malchosz, Marcellinus Comes és Evagriosz) kritikai elemzése feltárja, hogyan vált egy alkotmányos fikciókkal leplezett itáliai hatalomátvétel – a későbbi krónikások és a humanisták szimbolikus keretalkotása nyomán – a birodalom végének drámai mítoszává. A dolgozat mindemellett külön kitér az események egyházi recepciójára, kiemelve a római struktúrák püspöki és egyházigazgatási szinten történő továbbélését.

A tanulmány második része Vásárhelyi János kolozsvári lelkészi és egyházvezetői szolgálatát mutatja be. Egy évszázaddal ezelőtt nehéz kisebbségi körülmények között szolgált kolozsvár-alsóvárosi parókiális kör gyülekezetében. Az egyházat közösségmegtartó erőként értelmezte, és írásaival, szerkesztői tevékenységével, valamint szervező munkájával erősítette a református közösséget. 1924-ben az esperesi majd két év múlva, a Nagy Károly püspök halálát követő tisztújítás alkalmával egyöntetű támogatással a főjegyzői tisztségre méltatták, s ezáltal gyakorlatilag Makkai Sándor püspök helyettesévé lett. Kiemelten hangsúlyozta az egyház gyakorlati küldetését, a tanítást, a szociális felelősséget és az áldozatvállalást, politikailag pedig a realista alkalmazkodást és az igazság képviseletét vallotta.

The thesis examines the posthumous memory and cult of Mózsa Berde, a 19th-century Unitarian benefactor. Known for his austere frugality during his lifetime, Berde's bequest of his vast fortune to the church, primarily for educational purposes, generated profound institutional reverence. The core of the research analyzes the memorial speeches delivered with the "Berde goblet" at Chief Council dinners between 1899 and 2025. The study demonstrates how these rhetorical acts transformed Berde into a moral compass for the community, elevating him as an ideal of self-sacrifice and duty. The narratives evolved over time, particularly after the loss of the estate following the 1921 Romanian land reform. Consequently, the focus shifted from nation-building and material wealth to his spiritual and moral legacy. Ultimately, the thesis highlights how this dynamic cult has continually reinforced Transylvanian Unitarian identity amidst shifting historical and political contexts.

This thesis presents and analyzes the inventories of six congregations: Mezőmadaras, Mezősámsond, Mezőkölpény, Székelykövesd, Mezőfele, and Mezőcsávás. These inventories originate from 1687 and are preserved in the oldest matricula of the Maros Reformed Diocese. The thesis begins with an overview of the formation of the Maros Reformed Diocese, addressing the spread of the Reformation in the region as well as the ecclesiastical and social conditions of the period. This is followed by a brief presentation of the history and historical background of the congregations under examination. The analysis of the sources reveals the economic situation and property holdings of the individual congregations. The inventories provide information about real estate and land owned by the congregations, as well as objects used in ecclesiastical life, including communion vessels, textiles, and books.

Congregational histories play an important role in church history, particularly within the study of Transylvanian ecclesiastical history. While they reflect broader historical developments, they also preserve unique local events that enrich our understanding of the past. This thesis examines the history of the Reformed Congregation of Margitta between the sixteenth and eighteenth centuries, and I want to give special attention to the Synod of Margitta in 1681 and the life of pastor László Huszti. The first part of the study places Margitta within the Reformed community of the Érmellék region, outlining the origins of the settlement and the spread of the Reformation. The following chapters, based on archival sources and historical literature, explore the congregation's development, including the history of its church building, financial situation, clergy, educational institutions, and connections with prominent Reformed colleges.

The aim of my thesis was to shed light on what the world of the Bible means and what images it conceals. It explored what it means to follow God with a pure heart and soul. The biblical stories, in turn, help us to get to know God better. The books by Péter Nagy and János Hübner were helpful in completing this work, particularly in understanding the significance of biblical stories. They helped me see the world of the Bible more clearly through the lessons they articulated. Péter Nagy's writings mostly demonstrated how one should and can put all of this into practice. It is true, however, that the two authors examine the common themes from different perspectives. The rest of my thesis summarizes the lives of Péter Nagy and János Hübner, as well as Péter Nagy's textbooks. I will then present the stories and, at the end, outline the similarities and differences between the two authors' works.

This paper summarizes the life of a 20th-century Transylvanian Reformed pastor who was born under Hungarian rule and lived under Romanian rule. He grew up as a war orphan and, after choosing to study theology, embarked on a career in the ministry. He spent the longest period of his ministry in Pankota, Arad County, but also served as an assistant pastor in Szalárd and Nagyszalonta, and as a deputy pastor in Bősháza prior to his retirement. Due to his religious activities, he was sentenced to 20 years in prison and forced labor, but was eventually released early thanks to a pardon. His accounts reveal that his love for God was the driving force behind his determined effort to share the Gospel with everyone. Based on what we can see from the surviving documents, it appears that he truly loved even his enemies. One of the most unique sources in this paper is Sándor Szilágyi's autobiography, in which he described his experiences in the years following his imprisonment.

Tanulmányomban Farkas Jenőné Ravasz Piroska (1889–1976) erdélyi esperesfeleség kiadatlan, a marosvásárhelyi református egyházmegyei levéltárban őrzött naplóját vizsgálom egodokumentumként és pasztorálpszichológiai forrásként egyaránt. Az 1944 decemberében kezdett, ám visszaemlékezésekben az 1907-es házasságkötésig visszanyúló kézirat a 20. század egyik legmozgalmasabb fél évszázadát öleli fel: a trianoni sorsfordulót, a két világháború közötti gyülekezeti és nőszövetségi szolgálatot, a háborús menekülést, a vagyonelkobzást és a kommunista hatalomátvétel egyházüldöző éveit. A dolgozat egyháztörténeti kontextusba ágyazva mutatja be a lelkészfeleség-szerep sokrétű betöltését, majd Judith Lewis Herman traumaelmélete, valamint Bakk-Miklósi Kinga és Hézser Gábor krízisfogalma segítségével elemzi a naplóban megjelenő halmozott traumát, veszteséget és vallásos megküzdést.

This thesis examines the emergence and influence of liberal theology within the Transylvanian Reformed Church through the life and work of Bishop Péter Nagy. The aim of the research is to explore how nineteenth-century theological rationalism and liberalism appeared in Transylvania, what its principal teachings were, and how it influenced Reformed theological thought and religious education. The first chapter presents the origins and main characteristics of liberal theology, with special attention to its understanding of revelation, Scripture, and the person of Jesus Christ. This is followed by an overview of the historical background of its spread in Hungary and Transylvania. The third chapter discusses the life and ecclesiastical activity of Péter Nagy, while the final chapter analyzes his smaller and larger catechisms.

This thesis is a continuation of a previous research project examining the little-known phenomenon of foreign-born wives of Reformed ministers in the Transylvanian Reformed Church between the eighteenth and twentieth centuries. Building upon an earlier study that primarily focused on identifying and mapping the phenomenon and the individuals involved, the present work aims to provide an in-depth exploration of individual life stories and marriages. The research is based on archival sources, ecclesiastical records, parish registers, personal correspondence, family genealogies, and other original documents. Through a series of case studies, the thesis examines, among others, the marriages of Borosnyai Lukács Simon and Margarethe Hugh, as well as ifj. Eperjesi Zsigmond and Maria Wiskofski. The analysis demonstrates that foreign-born wives were required both to meet the expectations associated with the role of a minister's wife and to adapt to an unfamiliar cultural environment.

In this study, I examined the eighteenth-century aristocratic funerals and the pastoral ministry performed during these ceremonies. My research sought to reconstruct and describe, step by step, the funeral practices of the period, to identify all relevant references in synodal records, canon law, and contemporary diary entries, and to draw conclusions and establish broader patterns based on statistical data derived from the bibliographies of eighteenth-century funeral sermons. Aristocratic funerals of the period were among the most significant events in Transylvanian Reformed society. They provide valuable insights into contemporary culture, social and ecclesiastical dynamics, the theological thinking of reformed ministers, and the traditions of aristocratic burial customs, many of which can be traced back to the Middle Ages.

Jelen tanulmány a 20. századi erdélyi római katolikus egyháztörténet és pedagógia egyik méltatlanul feledésbe merült alakja, Veress Ernő (1892–1973) nevelésközpontú munkásságát tárja fel a korabeli sajtóorgánumokban (Erdélyi Iskola, Erdélyi Tudósító, Hírnök) 1933 és 1942 között megjelent írásainak elemzésén keresztül. Veress Ernő római katolikus papként, hitoktatóként, teológiai tanárként, íróként és szerkesztőként nem elszigetelt szakmódszertani kérdésként tekintett a nevelésre, hanem a Trianon utáni kisebbségi megmaradás, a társadalmi integráció és a népnevelés kulcsfontosságú zálogaként értelmezte azt. A tanulmány bemutatja azt a korszerű, reformpedagógiai gondolkodást, amelyben megjelenik a Don Bosco-féle megelőző nevelés (szeretet, bizalom, derű) adaptálása az erdélyi felekezeti oktatásban. Mindemellett a gyermeki és serdülőkori lélektan sajátosságait is tárgyalja.

A huszadik század közepének történelmi és román belpolitikai változásai jelentős kihívások elé állították az erdélyi római katolikus egyházat. A kommunista államhatalom kiépülése a klérus tagjait is olyan döntési helyzetek elé kényszerítette, amelyekben az egyházhoz és a hithez való hűség gyakran megfigyeléssel, zaklatással, letartóztatással és büntetőeljárással járt együtt. A Gyulafehérvári Egyházmegye papságának egyik ilyen alakja Ambrus György plébános volt, aki Márton Áron püspök egyházi irányvonalához kapcsolódott, és az 1950-es években részt vállalt a titkos egyházi kapcsolattartásban. Többek között futárszolgálatot teljesített. Életútjának rekonstruálásához kiemelt jelentőségű forrásanyagot jelentenek a román állambiztonság, a Szekuritáté iratai.