Az ember az Istennel való együtt járásában létezik („létrejön”, pontosabban identitása ebben „jön létre”), következésképpen mind a lelkigondozó, mind a gondozottja identitása is, antropológiai értelemben (mint szerény kalauz / kísérő a klienssel való együtt-haladása sajátos történetében), e dinamikus reláció kontextusában valósul meg, azaz létezik, és abszolút értelemben ezt nevezhetjük terápiának, illetve bármilyen legitim lelkigondozói intervenció sajátos útjának és a lelki „egészség” teológiailag indokolt helyreállításának (azaz Istenképűségünk eszkatológiailag anticipált helyreállításának). A kliens gyógyulása ugyanígy „jön létre” és válik apró emberi története részévé az „Isten nagy történetének”, és ezzel mintegy a szabadulástörténetnek konkrét részesévé. Ez a létezés útja (és nem létmódja!), amiben az Isten istensége és az ember embersége (humanitása) annak ellenére eggyé válhat, hogy egymásban feloldódna, vagyis létre-jöhet a nem egyformák, nem egyenlőek organikus egysége, és ebből az antropológiai előfeltevésből következően mutatis mutandis tehát a lelkigondozott spirituális és lelki „egészsége” is megvalósulhat. Ezen elvi tisztázás nyomán annak gyakorlati evidenciaalapú elemzését azonban egy tervezett második-befejező tanulmányunkban fogjuk kifejteni.
„Therapeutica sacra”, avagy a trinitárius modell alkalmazhatóságának egyházi esélyei az egyéni és közösségi lelkigondozás és a holisztikus terápia vonalán
Contributor
Bartha Éva, Horváth Levente: „Therapeutica sacra”, avagy a trinitárius modell alkalmazhatóságának egyházi esélyei az egyéni és közösségi lelkigondozás és a holisztikus terápia vonalán. In: Balogh Csaba, Kolumbán Vilmos József (ed.): Az Írás bűvöletében. Tanulmányok Adorjáni Zoltán 65. születésnapjára. (2021), 40--63
Content category
Publication type: Research article
Source: Az Írás bűvöletében
Subject area: Practical theology
Keywords: lelkigondozás, közösségi lelkigondozás, trinitárius modell, antropológia, kegyesség (spiritualitás)