Staff publication

A tanulmány az i. sz. 476-os év, a Nyugatrómai Birodalom „bukásának” hagyományos történetírói toposzát vizsgálja felül. Politikatörténeti, egyháztörténeti és historiográfiai szempontokat ötvözve rámutat, hogy Romulus Augustulus trónfosztása a kortársak számára nem jelentett korszakhatárt, sokkal inkább egy évszázadokon át ívelő államigazgatási és társadalmi átalakulás egyik pragmatikus állomása volt.

Blaise Pascal 17. századi francia gondolkodó személyében rendkívül eredeti módon ötvöződik az újkori természettudományos szemléletmód a hagyományos értelemben vett keresztyén, biblikus hittel. Tudományos hírneve már széles körben ismert, amikor 1654-ben, harmincegy éves korában megrendítő megtéréstapasztalatban van része, amit a Mémorial szaggatott soraiban rögzít. A közvélemény ezt az eseményt tekinti élete fordulópontjának. Életrajzírói azonban ezt többnyire Pascal második megtéréseként említik, amit nyolc év vel korábban megelőz egy első.

Igehirdetésekben és teológiai munkákban gyakran találkozhatunk azzal a megkülönböztetéssel, amely szerint a Szentírás görög szövegében a φιλέω ige és szócsaládja a baráti ragaszkodást és érdekvezérelt szeretetet fejezi ki, míg az ἀγαπάω ige és rokonszavai a szeretet egy magasabb rendű formáját, az isteni, feltétel nélküli szeretetet jelölik. Kérdés azonban, hogy ezt a megkülönböztetést valóban alátámasztják-e a bibliai és nyelvészeti adatok, vagy inkább egy későbbi teológiai interpretáció eredményéről van szó.