A prozeliták, avagy betérés a zsidóságba

A prozelita kifejezés az intertestamentális korban nyeri a zsidó hitre áttért pogány származású ember jelentést. Ebben a korszakban fogalmazzák meg az betérést megelőző feltételeket, és szögezik le a belépéshez nélkülözhetetlen rituális cselekedetek sorrendjét és értelmét. A zsidó társadalomban a prozeliták is jog által meghatározott státust nyernek, amit a rabbinikus irodalom kellőképpen tárgyal. Egyes konzervatív vagy fundamentalista beállítottságú csoportok ellenezték mind a térítést, mind a prozeliták befogadását. A diaszpórában viszont sokkal inkább misszió szándékú a nyitottság. Ez a kétféle magatartás erőteljesen jelentkezik a rabbik prozelitákkal kapcsolatos vitáiban is, jóllehet a farizeusi gondolkodású rabbik nem a prozelitizmus legitimitását tették kétségessé, hanem az áttérés feltételeinek részleges, elhanyagolhatónak vélt pontjait. A viták kiterjedtek a prozelita nők és gyermekek, a körülmetélés és bemerítés kérdéseire is. Alexandriai Philón a befogadó álláspontot képviselt, sőt betérésre buzdított. Számára a rituális szokások háttérbe szorultak, és inkább a Törvény tanítását és tanulmányozását hangsúlyozza. Josephus Flavius, aki farizeus neveltetésben részesült, a művelt római rétegnek írja könyveit, amelyek apologetikus jellegűek is: meg akarja ismertetni a zsidók vallását és életvitelét, s azt, hogy ez mennyire volt vonzó, a betérőkről szóló történetekkel szemlélteti. Ezek közül kiemelkedik Adiabene uralkodójának és anyjának zsidó hitre való áttérése. Írásai nyitottságot érzékeltetnek a prozeliták irányában. A diaszpórai zsidósága nyitottabb a prozeliták irányában, mint a palesztinai, ugyanakkor a birodalom nagyobb városaiban élő zsidó közösséget megvető római polgárok inkább negatívan értékelik a prozelitizmust, és erőszakos nyomulásnak, illetve politikai húzásnak tekintette a zsidó „missziót”.

Bibliographic reference

Jónás Norbert-Ferenc: A prozeliták, avagy betérés a zsidóságba. In: Református Szemle 116.2 (2023), 109--138